A zsinagóga-udvar színpadán áll újra elénk a szombathelyi Tizenhét zenekar

Pénteken pedig Tom Lumen gitárvirtuóz és Béres Orsi koncertezik. Indul a nyári sorozat.

Tom Lumen, vagyis eredeti nevén Lukásczik Tamás miskolci származású gitáros, aki korábban jazzt játszott, de aztán szélesítette repertoárját, zenekarát meg szűkítette az akusztikus gitárra. Ez a fingerstyle műfaj, aminek keretében saját szerzeményeket, és feldolgozásokat is játszik, eddig 11 országban lépett fel. Az ő koncertjével kezdődik pénteken, június 9-én a zsinagóga-udvar idei sorozata Harcsa Veronika, Nika, Újvári Timi, blues, latin és pop a nyári koncertsorozatban 2017. May 10. 11:17 .

Igazság szerint volt már egy program, egy tehetségkutató, amit az Újvilág utca nyert meg Az Újvilág utca nyerte a szombathelyi könnyűzenei tehetségkutatót 2017. May 28. 08:22 , de a sorozat mégis most indul, és a tervek szerint szeptember végéig tart.

Péntek este nem csak Tom Lumen lép fel, itt lesz a szombathelyi Béres Orsi Quartett is, ahol Béres Orsi énekel, Kulhay András gitározik és énekel, Gazdag János hozza percussionon az ütemet, Nagy Dóra "Egér" pedig bariton szaxofonon játszik. Tavaly felléptek a karneválon is.

Szombaton régi ismerőst köszönthetünk, újra összeállt a Tizenhét Zenekar. A zenekar 2000-ben alakult Szombathelyen. Az alapító tagok célja az volt, hogy önmaguk szórakoztatására ska zenekart hozzanak létre. Később több fúvós is csatlakozott a zenekarhoz, így egyre jobban erősödött zenéjükben a ska hatás. Több tagcsere után aztán némi szünet után újra koncerteznek, és szombaton, a zsinagóga-udvarban is fellépnek.

A koncertek este 20:30-kor kezdődnek, asztalfoglalás: 06/20/9825675; 06/70/6372501.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra