Harcsa Veronika, Nika, Újvári Timi, blues, latin, pop a nyári koncertsorozatban

Rövidesen kezdődik a szezon a szombathelyi zsinagóga udvarban, itt a részletes program.

Zsinagóga udvar, Szimfónia kávézó, Szimfi, teljesen mindegy, hogyan is nevezzük, a lényeg, hogy az idén is sokszereplős koncertsorozat lesz itt a nyáron. Évek óta tart már ez, de tavaly új szervezők léptek be, köztük Holdosi Attila, ismert szombathelyi zenész, akivel beszélgettünk is erről Holdosi Attila: Az emberhez hozzátartozik a zene, mindegy, hogy 1986-ot vagy 2016-ot írunk 2016. August 12. 17:34 . Fel is pezsdült az élet, két koncertről mi is írtunk. Júliusban járt itt Karácsony János Jégesővel jött Karácsony Szombathelyre 2016. July 13. 19:03 , az LGT gitárosa, augusztusban pedig Nika, Veress Mónika forrósította fel Nem ezt a színvonalat szoktuk meg Szombathelyen, de akár maradhatnánk is ezen az emeleten 2016. August 14. 14:09 az udvar levegőjét.

Tizenhét Zenekar

És máris itt az új sorozat, ami tulajdonképpen májusban kezdődik egy tehetségkutatóval, erről már januárban is írtunk A jövő sztárjait keresik Szombathelyen 2017. January 05. 08:35 , és rövidesen további részletekkel jövünk.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint

Aztán június 9-én elstartol a koncertsorozat, amit ráadásul kertmozi is színesít, utóbbi összesen négyszer lesz a nyáron. A programok törzsét szombathelyi, Vas megyei zenekarok adják, a szervezők fő szempontja a minőség és a változatosság volt. Lesz itt beat, pop, blues, rock, latin.

Ruben’s Latino

Persze, az ismertebb szombathelyiek semmiképpen nem maradnak ki, Béres Orsival lép fel a Tom Lumen, Ujvári Timivel a Hot Stuff majd Holdosi Attila, itt lesz a The Liver Paul Beatles-tribute zenekar, a Meggie’s Crew, a Tizenhét, a Tom Kondor Band, a Ruben’s Latino.

NIKA

Az ismertebb fellépők között van Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, és meghint eljön Veres Mónika, Nika, de meglátogat minket a Hanság Big Band is, és lesz erre az alkalomra összeállt, sokszereplős jam session is.

Ujvári Timi & Hot Stuff

A program egyelőre augusztus végéig van kész, de a szervezők szeptemberben is folytatják, rockosabb vonallal.

Meggie’s Crew

A Nyugat.hu a koncertsorozat médiatámogatója, így nálunk rendszeresen olvashatnak majd koncertbeszámolókat, sok.-sok fotót is készítünk, és előzetesekkel is jelentkezünk.

Részletes program

Május:

27. Szombat – Jam Music Öröm a ZENE Tehetségkutató ( Ingyenes )

Június:

9. Péntek - Tom Lumen - Béres Orsi Quartett
10. Szombat - Tizenhét Zenekar
13. Kedd - Csinibaba (Kertmozi)
17. Szombat - Ujvári Timi & Hot Stuff
29. Csütörtök - Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint
30. Péntek - Hanság Big Band

Veres Mónika "Nika" koncertje a Zsinagóga Udvaron
Bonyhádi Zoltán

Július:

1. Szombat - Westend Blues
4. Kedd - Tiszta szívvel (Kertmozi)
6. Csütörtök - Marton Viki
11. Kedd - Ruben’s Latino
14. Péntek - Veres Mónika, NIKA

Augusztus:

04. Péntek - Tom Kondor Band
08. Kedd - Gyalog Galopp (Kertmozi)
10. Csütörtök - Meggie’s Crew
12. Szombat - The Liver Paul
18. Péntek - Ujvári Timi - Holdosi Attila Jam Session (Kulhay fivérek, Korponay Zsófi, Koller lászló, Radics Igor, Tomena Ákos, Mészáros Balázs, Gazdag János)
19. Szombat – BigBox

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra