Könnyű rovat
Falatnyi bikiniben sóvárog a nyár után Vajna Timi
Bár a fotóit elnézve olyan, mintha nála minden nap nyár lenne.
3
Szökevény óriásrétisast találtak az Őrségben
Németországból jött idáig. Béklyók vannak a lábain, ebből tudják, hogy tartották valahol.
10
Megvan, melyik luxusingatlanba költözik be Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc
Ötszáz négyzetméter, a kertben tó, teraszok.
Kígyó fojtogatja új klipjében Billie Eilisht
Amikor már azt hinnéd, hogy nem tud meglepni, akkor is előrukkol valamivel.
Budapesten forgat Jamie Lee Curtis, akinek magyar vér csörgedezik az ereiben
Rettentő boldog, hogy ősei szülőföldjére jöhetett.
Migrén miatt botoxoltatott Szabó Zsófi
Azóta viszont nem tud önfeledten nevetni, nem mozognak ugyanis rendesen az izmok a homlokán.
Nem volt hajlandó találkozni Lovasi Andrással az általa okozott baleset egyik áldozata
A zenészt még mindig rémálmok gyötrik. Most új eljárás indul ellene, ugyanis kiderült, hogy a másik autó sofőrje maradandó fogyatékosságot szenvedett. Akár évekig is elhúzódhat a tárgyalás.
A keszthelyi Festetics-kastélyban játszódik a Netflix új sorozata
A sötétség ura ellen küzdenek az Árnyék és csont főszereplői.
Megint címlapra került Tóth Gabi kislánya
Megmutatta a kis Hannaróza arcát és nem, nem pénzért tette, hanem a rengeteg kérlelő üzenet miatt – állítja az énekesnő.
2
Majka a Sztárban sztár leszek!-ben tér vissza
Megújult mentorcsapattal indul a TV2 tehetségkutatója.
1
Oscar-díj 2021 - Egy kínai származású nő filmje az idei nagy nyertes
A nomádok földje lett a legjobb film, és még két másik díjat is bezsebelt.
1
Gődényéknek ítélték az első Laposföld-díjat
Szerepelt a jelöltek között Kásler Miklós és Schobert Norbert is.