Hírek rovat
Könnyítés jön a biztosítási jogviszony bejelentésnél
Nem csak a név változik, hanem számos könnyítés is életbe lép jövőre.
2
Szijjártó Péter: A Mol decembertől 2,5-szeresére növeli a kőolajtermékek exportját Szerbiába
Belgrádból jelentkezett a magyar külügyminiszter.
Októberben csak minden negyedik budapesti választó szavazott volna a Fideszre
A válaszadók többsége a Tiszára szavazna.
Ellopta szomszédja autóját, majd részegen kocsikázott - most vádat emeltek a vasvári férfi ellen
A vádlott haladása során letért az úttestről, felhajtott egy vízelvezető árok feletti hídpillérre, és azon fennakadva állt meg.
Az ELTE kiemelt partnerintézménye lett a szombathelyi Premontrei Gimnázium
Szeptemberben Budapesten az iskola kapta az Ezüst Eötvös-díjat, mivel a gimnáziumból vették fel a legtöbb diákot a vidéki középiskolák közül az Eötvös Loránd Tudományegyetemre.
Látta már a Savaria Karnevál téliesített bigáját?
Három hónappal a történelmi fesztivál után ünnepi díszbe öltözött a szekér, a lovakat pedig manókra cserélték.
3
Eltiltotta a bíróság a Mediaworksöt attól, hogy poloskaként ábrázolja és rovarirtóval fújja le Magyar Pétert
A Debreceni Törvényszék megítélése szerint ez a képi és írásbeli ábrázolás megengedhetetlen és a Tisza Párt elnöke számára ez egyértelmű nemvagyoni hátrányt jelent.
A Tisza Párt péntek este 6 és 9 óra között mutatja be egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit
Változott az előzetes terv.
Kitüntettek egy szombathelyi tűzoltó századost
Horváth András Attila Rendvédelemért Emlékérmet vehetett át.
Villany- és távközlési vezetékre dőltek a fák Vas megyében
Szalafőre az őriszentpéteri önkéntes tűzoltókat riasztották.
Álügyintéző kapcsolt álrendőrt, hogy titokban utalja át a pénzét a férfi egy biztonsági számlára
Kérték, hogy az ijedt férfi ne tegye le a telefont, amíg a bankban át nem utaltatta a "veszélybe került pénzét" egy "biztonsági számlára" és azt is közölték vele, hogy az ügyintézőnek se szóljon semmit. Az átutalás megtörtént, a telefonszám elérhetetlenné vált.
Szombathely még 15 évig biztosan a póker szabad kis szigete marad
A régi hely új engedéllyel nyitja meg kapuit a játékosok előtt!
Kósa Lajos jövőre nem indul egyéni képviselőként Debrecenben
Helyette a város fideszes alpolgármestere indul.
5
Magyar Péter: hazudott az Index, a Ripost és a Magyar Nemzet a Tisza-adóról
A lapoknak helyreigazítást kell közölniük.
Súlyos támadás: egy 67 éves nőre támadt egy kutya Toronyban
Az idős nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.