Hírek rovat
Kiégett egy busz Ácson - Lakóházat is veszélyeztetett
Az utasok és a sofőr is időben el tudta hagyni a járművet, mielőtt az teljesen lángba borult.
Koronavírusból felgyógyultakat várnak véradásra
Több vérplazmára lenne szükség a fertőzöttek gyógyításához.
4
Kuba is gyárt már vakcinát
A vakcinák jól vizsgáztak az eddigi tesztek során és komoly mellékhatásokat sem tapasztaltak a beoltottak.
1
Hózáporral kezdődhet, tavasszal ér véget a hét
Bár még szerdán is előfordulhat néhol kisebb hózápor, a jövő héten fokozatosan melegszik az idő; a hétvégén 15 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
1
A jövő héten pótolják a most, hét végén elmaradt oltásokat
A hétvége vonatkozásában ismét elmondták, hogy aki megjelent az oltópontokon az oltás törlése ellenére is, az megkapta a vakcinát.
2
Egyre csökken a német kormányzó CDU/CSU pártszövetség választói támogatottsága
Alig fél évvel a következő németországi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás előtt.
12
Ausztriában felfüggesztették az oltást az AstraZeneca egyik adagjával
Egy ember meghalt, egy másik pedig megbetegedett az oltását követően.
Balesetek figyelmetlenségből – kocsisorok között elhajtó Skoda, kanyarodó autónak ütköző Fiat
Személyi sérülés nélküli, anyagi káros balesetek, amelyekben az okozó elnézett, vagy elszámolt valamit. Az egyik esetnél egy előzésben lévő kamiont kényszerített erős fékezésre a mellékútról kamionnal szembe kanyarodó jármű. A kamion ugyan megállt, de a mögötte szintén előzésben lévő jármű vezetőjét váratlanul érte a fékezés.
Orbán: 50%-os bértámogatás a szolgáltatóiparnak
A miniszterelnök szerint segíteni fognak a most bezárni kényszerülő szolgáltatóipari dolgozóknak, "senkit nem hagynak az út szélén".
Nem elérhető az oltásokkal kapcsolatos hibabejelentésekre létrehozott telefonszám
Ezen lehetne jelenteni, ha valaki problémát észlel az összeomlott és ezért elhalasztott hétvégi oltási programmal kapcsolatban.
2
Már a vakcina első dózisa után kiküldik a védettségi igazolványt
A kormány változtatott az eddig érvényben lévő szabályokon.
Megjelent a rendelet az óvodai és iskolai gyerekfelügyeletről
A lehetőséget szombaton jelentették be, most kijött a szabályozás.
3
Vasárnap is drámaiak a számok: 6201 új fertőzött és 108 halott
Több mint 460 ezer az igazolt fertőzöttek száma.
8
Müller Cecília: "heroikus küzdelmet folytatunk a járvánnyal"
Az országos tisztifőorvos azt mondta, nem remélte senki, hogy Magyarországot elkerülik a vírusvariánsok.