Közélet rovat
Január végén pecsételi meg jövőjét a BDF
Az egyetemi csatlakozás eldöntött tény a Berzsenyi Dániel Főiskola számára. Már csak az nem, hogy ki lesz a boldog ara: erre a címre momentán négy dunántúli felsőoktatási intézmény is esélyes. Döntés két héten belül.
Nyugat Top 2006 Pákó farka, a világ legkisebb parkolója és ölre menő polgárok a Nagytemplom előtt
Tényfeltártunk, tudósítottunk,...
Megegyezhet a bűnöző és az áldozat - Az elkövető akár a börtönt is megúszhatja
Képzeljük el, hogy ellopják és totálkárosra törik az autónkat. A tettes megkerül, a bírósági tárgyalás előtt aztán egy közvetítő segítségével megegyezünk vele, hogy kifizeti a kocsi árát. Ezek után kezet fogunk, majd útba ejtjük az első autókereskedést
A Coca-Cola és a Tuborg felmondott a Tesconak
A márkahű vásárlók a közelmúltban arra lehetettek figyelmesek, hogy kedvenc sörük és üdítőitaluk egyik napról a másikra eltűnt a lakóhelyük közelében található hipermarket polcairól. Az okok után kutattunk.
Olvasóink a Rába-szennyezés ügyét szívén viselő Labricz Bélát tartják az év vasi emberének
Az ezüstérmes fotóművész és a bronzérmes kórházigazgató sem sokkal maradt le rekordmennyiségű szavazat érkezett.
Gondoskodó Magyarországot? Anakronisztikus a Szent Korona-tan
A Kossuth-téren tábort verő tüntetők a Szent Korona-tan bevezetését követeli. De mi is az a Szent Korona-tan?
Dr. Bene László is elbúcsúztatta a leköszönő bűnügyi igazgatót
Amilyen csendesen jöttem, olyan csendesen akartam távozni, de ez nem sikerült" mondta meghatottan Joó Imre.
Jobb híján Szilveszter a tévé előtt
Otthon szilveszterezik? Nem ér oda a bulikba a munkája miatt? Semmi gond! Helyezkedjen el karosszékében a televízió előtt, nyisson ki egy üveg...
Levettük, majd visszaraktuk
A rendőrség kérésére levettük Draskovits (a Drazsé Szemek előzetesben ülő kiadója) ügyvédjének levelét a Nyugatról, ám jogi szakértőnk szerint erre igazából nem volt okunk
Szakály: a városvezetés luxusautót vásárol Ipkovichnak
Fék helyett gáz címmel tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a polgármesteri gépkocsibeszerzést kritizálta Szakály Gábor FIDESZ-es képviselő.
Puskás Tivadar: Nem ígértem mást: munkát és böcsületet
A KDNP képviselője e mondattal nyitotta és zárta szerdai sajtótájékoztatóját, amelyen beszámolt az utóbbi év folyamán a Parlamentben elvégzett munkájáról.
Kulturális koordináció és városmarketing A Tourinform Irodát is integrálják
A városvezetés a kulturális intézmények vezetőivel egyeztetett szerda délután. Kiderült, hogy a Tourinform Irodát is az öt integrálódó intézmény mellé sorolták be.
A megyében is a harmadik politikai erővé váltunk
"Ki kell alakítanunk hadseregünket és katonaságunkat" - mondta az MDF tisztújító gyűlésén Gróf István megyei...
Bronzérem a LOGO-nak Konferencia a híd alatt
A 2000-2006-os intervallumban közel 35 ezer diák, valamint 72 ezer segítő vett részt a programban és 10 millió eurót...
Szabó Gábor szerint a Fidesz hazudik távhőkérdésben
A fideszes manipuláció titka abban rejlik, hogy a 45 százalékos emelést csak a kompenzációs rendszerrel együtt szabadna értelmezni véli az alpolgármester.
Mégis Szombathely lesz a regionális fejlesztési tanács központja
A testület korábbi döntését ugyanis megkérdőjelezték, végül a Közigazgatási Hivatal tett pontot a vita végére. A régiót pedig Ipkovich képviseli a Nemzeti Fejlesztési Tanácsban.
Hankó Faragó Miklós szombathelyi választóit tájékoztatta
Az SZDSZ képviselője a parlamenti munkája során keresztülvitt törvényjavaslatait ismertette a sajtóval, mert véleménye szerint választói ezeket kevéssé ismerik.
Kórházintegrációt tervez a megyei önkormányzat? - Kérdéses a városi támogatások sorsa
Ellökte a megyei önkormányzat a város kinyújtott kezét jelentette ki Czeglédy Csaba alpolgármester a kórház ügyében kedden tartott sajtótájékoztatón.
Fidesz: Szabó Gáboron múlott a távhődíj-kérdés
Marton Zsolt frakcióvezető szerint az alpolgármesterre politikai nyomást gyakoroltak a közgyűlés szünetében.