Sokkoló rovat
Ilyen sem minden nap van: robbanás szakította le a mozdony tetejét
A kiszakadt tetőlemez a sínekre zuhant, és teljesen leállította a vasúti forgalmat.
2
Tánc után halt meg egy 27 éves fiatal egy szombathelyi szórakozóhelyen
Az Óperint utcában történt tegnap este. A fiatal azt mondta társainak, hogy nem lát.
29
Nem látta a levelektől a táblát - Baleset Szombathely belvárosában
Két autó ütközött a Rákóczi utcában. Vannak tanulságai.
4
Ugyanott csúszott ki a 8-asról egy DAF kamion, ahol öt nappal korábban egy Scania
Hosszúpereszteg közelében történt sérülés nélküli, pályaelhagyásos baleset.
5
Busz takarta ki az egyenesen haladót és Skoda kanyarodott Opel elé Szombathelyen, Audi sodródott árokba Nicknél
Ismét közlekedési baleset történt a szombathelyi Emlékmű előtti kereszteződésben. Senki sem sérült meg.
Gázolt a vonat az ausztriai Steinbrunn mellett, ketten meghaltak
Kedden kora délután Soprontól 20 km-re egy mezőgazdasági úton ütközött a GYSEV egyik szerelvénye egy autónak.
6
Életveszélyes dizájnerdrog jelent meg Magyarországon – eddig 11 áldozatról tudnak
Az is baj, hogy veszélyesebb, ám külsőre nem különböztethető meg a „herbál” illetve „varázsdohány” készítményektől.
17
Levegőbe repült egy autó az M86-oson, miután a belső sávban álló ronccsal ütközött
A balesetnek egy súlyos sérültje van.
2
Az autó, amely gyalogosnak képzelte magát
Ilyenre nem lehet számítani a zebránál, de ezek szerint kellene.
4
Reggeli borzongás: a lámpát kidöntve majdnem elgázolt két embert az Audis
Egyikük futva menekült előle az autók elé.
3
Szerelőaknába esett egy munkás egy szombathelyi üzemeben
A sérültet tűzoltók hozták ki az aknából, majd a mentők a Markusovszky kórházba szállították.
Scania teherautó csúszott árokba Hosszúperesztegnél, a 8-as főúton
A vizes úton megcsúszó teherautó nem ütközött más járművel és személyi sérülés sem történt a csütörtök reggeli balesetben.
6
Skoda hajtott Ford elé Szombathelyen – többen is kikerülték a sávot lezáró rendőrautót
Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt a reggeli csúcsforgalomban, Szombathelyen. Az autókban ülő öt ember közül senki sem sérült meg.
3
Balra nézett a robogós és kihajtott a jobbról érkező Ford elé Szombathelyen
A hírhedt Bolyai János utca – Bartók Béla körút kereszteződésben történt a baleset, a robogós könnyebben megsérült.