Sport rovat
Vereséggel kezdték a tavaszt Guzmicsék
Gosztonyiék ellen ott folytatta a Wisla, ahol decemberben abbahagyta.
Élő közvetítés a ZTE-Falco rangadóról
Kövesse nyomon velünk az eseményeket, és nem marad le semmiről!
Felkapják a vállvédőt meg a sisakot, örülnek, hogy ez olyan "amerikaifocis"
A szombathelyi Crushers edzője szerint ez nincs rendben, mert ebben a sportban sokat kell dolgozni. Éppen újraélesztik a sportágat Szombathelyen.
Mészöly: Taktikai csata lesz, jól kell kijönni a fordulópontokból
Szombaton délután a Budapest Honvéd vendégeként kezdi az OTP Bank Liga tavaszi szezonját a Szombathelyi Haladás.
Másodszorra döntetlent játszottak az észak-írekkel Bátorfiék
A Viktória középpályása ezúttal csereként állt be.
Hat szombathelyi az utánpótlás válogatottakban
Az U20-as és az U16-os nemzeti csapatnál is számítanak az Illés Akadémia labdarúgóira.
Ismét a Zetével játszik edzőmeccset a Viktória
A szombathelyi focista lányok ismét kiüthetik a szomszédváriakat.
Folytassa Körmend!
Nagyot durrantott a piros-fekete alakulat és legyőzte a nyolc meccse veretlen Sopront.
Nem lesz idén az országos bajnokság része a Vasi Vasember, megtudtuk azt is, hogy miért
Azért a triatlon verseny július 16-án nem marad el.
1
Bronzérmet nyert a Váci a futsal diákolimpián
Csak a Felcsút tudott kifogni a szombathelyi diákokon.
Felsőházi rájátszásba jutott a SZOKA U16
Váradi Kornél és Hollósy Tibor csapata harmadikként zárt nyugaton.
Klubház állt ott, most kőhalom
Lebontották a Haladás klubházat, jelenleg egy nagy törmelékhalom mutatja egykori helyét.