Eddig:
1 654 863
/
3 000 000 Ft, 77 támogató.
Még7nap.
Légy része az igazságnak!
Sport rovat
Kikapott a Debrecentől (is) a Körmend
Hátradőlős, laza szombat esti meccsre számítottak a körmendiek, a Debrecen azonban áthúzta a számításaikat és bár volt néhány szorosabb perce a találkozónak, összességében magabiztosan nyertek a hajdúságiak.
2
Rekord létszám a Bolyai táncversenyén
A hétvégén már második alkalommal rendezték meg a Kummer Táncegyüttes szervezésében a Borostyán Kupa Dunántúli Tánciskolás versenyt. Tavaly még a Bolyai János Gimnázium díszterme volt a helyszín, idén azonban már több mint 100 pár nevezett, ezért a versenyt átkerült az iskola sportcsarnokába.
Elbukta a kiesési rangadót a Savaria BC
Izgalmas csatát hozott az első osztályú női kosárlabda bajnokság két utolsó helyezettjének szerda esti párharca. Bár jól kezdtek a szombathelyiek, a második félidőben nem találták ellenszerét a vendégek zóna-védekezésének, így végül nyolc ponttal kikaptak. A Savaria ezzel továbbra is nyeretlenül áll a tabella utolsó helyén.
A Körmend is bejutott a Final Fourba
Kikapott ugyan Kaposváron, mégis bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Polaroid Lami-Véd Körmend. Jól kezdtek, aztán a második félidőben megtorpantak, így a végére maradt izgulni valójuk a vasiaknak, akik az utolsó percekre kis híján elszórakozták tetemes előnyüket.
Szombathely VII. Amatőr Alpesi Síbajnokság
Még februárban, immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Szombathelyi Amatőr Alpesi Síbajnokságot Wenigzellben. A hagyományos versennyel egy időben, az osztrák városban tartották meg az I. Országos Nyugdíjas Alpesi Síbajnokságot, 35 résztvevővel. Íme a vasiak dobogós eredményei.
1
Splitben edzőtáborozik Fazekas Róbert – Blogot ír a Nyugaton
Vasárnaptól Horvátországban edzőtáborozik Fazekas Róbert, a Haladás VSE diszkoszvetője. A spliti időszak az egyik legfontosabb része az atléta felkészülésének. Az Európa-bajnok atléta blogját nálunk olvashatják.
Brazil jiu-jitsu - A kíváló harcosok stílusa
A világhódító útja során 2002-ben érkezett meg Magyarországra és most Szombathelyre. A brazil jiu-jitsu a világ egyik leghatékonyabb földharc központú küzdőstílusa.
3
Harlem Globetrotters – videóval és két nagygalériával
Háromezer ember, könnytől és vödör víztől szétázott nézők, lelkes önkéntesek és kosárvirtuózok. A Harlem Globetrotters Szombathelyen is fergeteges két órás kosár show-t csinált és az angollal is ismerkedhettek a nyelvet nem beszélők.