Kinek jó a végtörlesztés?

Megkérdeztük a szombathelyi közgyűlés frakcióvezetőit, hogy van-e lakáshitelük, és ha igen, kívánnak-e élni a végtörlesztés adta lehetősséggel.

Az Országgyűlés hétfőn este úgy döntött, hogy egyes esetekben lehetővé teszi a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon - svájci frank esetében 180 forinton - történő végtörlesztését. A szocialista képviselők tartózkodtak a szavazáson. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előzőleg olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely kizárta volna a végtörlesztésre jogosultak köréből a parlamenti képviselőket és az állami vezetőket, indítványát azonban a kormánytöbbség nem támogatta.

De kinek is jó a végtörlesztés? - Erre is kíváncsiak voltunk, amikor azzal hívtuk fel a szombathelyi közgyűlés frakcióvezetőit, hogy van-e lakáshitelük, és ha igen, kívánnak-e élni a végtörlesztés adta lehetősséggel?


A bankokkal szemben meg kell védeni az embereket – Szakály Gábor (Fidesz)

Nincs hitelem, így a végtörlesztéssel sem kívánok élni. Régebben volt autóhitelem, de mihelyst láttam, hogy mennyire elszabadult a svájci frank, igyekeztem mielőbb megszabadulni tőle, így hát eladtam a kocsimat. Lakáshitelem sincs.

- közölte kérdésünkre Szakály Gábor, a szombathelyi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője.

Szakály Gábor riport
Unger Tamás

Viszont szociális bizottsági elnökként folyamatosan szembesül azzal, hány szombathelyi családnak jelent napi szinten is megélhetési problémákat a devizahitelek törlesztése. Tudomása szerint a devizahitel-ügy Magyarországon közvetlenül 1,3 millió embert - és azok családtagjait - érinti, akiknek átlagban 6-7 millió forintos tartozásuk van, és akik olyan, fedezetül szolgáló ingatlanokban élnek, amelyek átlagos értéke 15-20 millió forint. Nekik reális segítséget adhat a tegnap elfogadott rögzített árfolyamú végtörlesztés.

A szombathelyi szociális térkép legújabb kutatási eredményeiből is lehet látni tette hozzá Szakály - hogy a megyeszékhelyen élő családok nagy százaléka érintett. Konkrét számadatok nincsenek a birtokában, de szerinte 10 szombathelyi családból 8 bizonyosan eladósodott. Szerinte sok családnak már azzal javulhat a helyzete, ha hitelét devizából forintalapúra válthatja, mert így legalább kiszámíthatóbbá válik a jövője. Másrészt itt az ideje, hogy a bankok luxusprofitja helyett végre a családok érdeke kerüljön előtérbe.


A fideszes képviselők a valódi kedvezményezettek - Dr. Czeglédy Csaba (MSZP)

A tegnapi nap fejleménye volt, hogy napvilágra került Matolcsy György levele, amit Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszternek írt. Ebben a nemzetgazdasági miniszter fekete-fehéren leírja, hogy a végtörlesztés lehetősége a kormány várakozásai szerint is csak legfeljebb 100 ezer, ráadásul a törlesztéssel eddig is kevéssé bajban levő emberen segíthet – indítja telefonbeszélgetésünket dr. Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője. - Tehát ez az intézkedés a devizahitelesek mindössze tíz százalékának nyújthat megoldást, és jórészt csak azok élhetnek vele, akinek van annyi megtakarásuk, hogy hitelüket egy összegben ki tudják fizetni. A szocialista képviselő számára viszont elfogadhatatlan, hogy ez az intézkedés épp azokon segít, akik a legkevésbé szorulnak rá.

dr. Czeglédy Csaba
Mészáros Zsolt

Él a gyanúval – tette hozzá Czeglédy -, hogy az egyösszegű végtörlesztés megadása valójában a Fidesz saját klientúrájának, képviselőinek és holdudvarának szól. Ők a végtörlesztés igazi kedvezményezettjei, az intézkedés valódi célközönsége. Tudni lehet ugyanis, hogy a Fidesz-frakció csaknem 70 százaléka érintett, és a kormánypárti képviselőknek összesen 1,5 milliárd forintra rúgó lakáshitelük van. (A végtörlesztés lehetősége csak Kósa Lajosnak 11 milliós megtakarítást jelent.) Másrészt rövidesen a parlament asztalára kerül az új választási törvény, annak végszavazásánál a fideszes képviselőknek is azzal kell szembenézniük, hogy ha megszavazzák, azt saját érdekeik ellen teszik. Ugyanis a Parlamentben a mostani több mint 250 fideszes képviselői helyből több mint száz megszűnik majd… Ők legalább a végtörlesztés révén némi kárpótlást kaphatnak.

A végtörlesztés lehetősége a szocialista képviselőknek is jól jön, nem? – kérdeztük Czeglédytől, aki válaszában elmondta:

Ennek elkerülése végett az MSZP-nek két módosító javaslata is volt. Egyrészt, hogy korlátozzák végtörlesztés nagyságát. Mert aki zsebből ki tud fizetni 50 milliót, az miért is szorulna rá állami segítségre. Másrészt, hogy a politika szereplőit, a képviselőket, a polgármestereket, a kormánybiztosokat, a miniszterelnöki biztosokat és megbízottakat zárják ki a végtörlesztés lehetőségéből. A szavazásig úgy tűnt, ezzel a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János is egyetért, ám az utolsó pillanatban ő is meggondolta magát, mert minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Kérdésünkre Czeglédy még elárulta, van lakáshitele, de nincs annyi félretett pénze, hogy azt egy összegben ki tudná váltani:

így nekem is egyeztetnem kell majd a folyószámla-vezető bankommal, hogy kaphatok-e forint alapú hitelt.


Aki nem vett fel hitelt - Horváth Zoltán (LMP)

Szerencsére nem kell azon gondolkodnom, hogy élnék-e a kormány által bejelentett lehetőséggel, ugyanis nem vettem fel hitelt.

– közölte Horváth Zoltán, a szombathelyi közgyűlés LMP-s képviselője. Szerinte a Fidesz javaslata csupán pár tízezer embernek jelent segítséget, ám a legszegényebb tömegek nem tudnak élni vele. Az LMP már tavasszal törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentbe a jelzáloghitel-adósok megsegítésére. Az ökopárt azt javasolta, hogy az állam és az önkormányzatok részvételével hozzanak létre egy ingatlanalapot a lejárt tartozású hitelesek támogatására. Kamatplafont vezetnének be, valamint létrehoznák a védett számla intézményét, a költségvetési maximumot, a magáncsődöt, illetve szigorúan szabályoznák a végrehajtás és a követelés kérdéskörét.

LMP sajtótájékoztató
Mészáros Zsolt

A Jobbik javaslata több nehéz helyzetben lévőnek jelenthetne kiutat - Balassa Péter (Jobbik)

A Jobbik szombathelyi képviselője, Balassa Péter kérdésünkre elmondta: ő is egyetért a rögzített árfolyamú végtörlesztés lehetőségével, még akkor is, ha egyelőre nem látni, az intézkedés ténylegesen hány bajbajutott családon segíthet majd.

Ha tízen fel tudnak lélegezni, már akkor megérte

- közölte.

Balassa Péter
Mészáros Zsolt

Ahogy Balassa Péter elmondta, már a Jobbik tavalyi választási programjában szerepeltek konkrét javaslatok a devizahitelesek megsegítésére: mégpedig, hogy alacsonyan kell tartani a jegybanki alapkamatot, és javasolták a devizahitelesek hitelállományának kedvező, forint alapú törlesztését is. Mivel a kormány sokáig tétlenkedett, a Jobbik szeptember 5-től aláírásgyűjtést is kezdeményezett az ügyben, ezzel a kérdéssel:

Egyetért-e azzal, hogy a devizahitelek kapcsán a felvétel időpontjában lévő árfolyamon történjen meg a forintosítás és ennek a terheit a bankszektor viselje?

.

A Jobbik most ezért is üdvözli, hogy a kormány végre lépett és engedélyezi a kedvező, forint alapú végtörlesztést, és hangsúlyozza, ez részben a Jobbik nyomásgyakorlásának is köszönhető. Majd hozzátette, a tegnapi végszavazásra utalva: a Jobbik minden olyan ügyet támogat, amely a nehéz helyzetbe került embereken segít, bár az ő javaslatuk tovább menne el, és több nehéz helyzetben lévő családnak jelenthetne kiutat.

Balassa Péter végezetül még elárulta, ő is érintett, neki is van svájci frankos hitele, de még nem tudja, sikerül-e élnie majd a végtörlesztéssel vagy sem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Szavazás