Eddig: 1 654 863 / 3 000 000 Ft, 77 támogató. Még7nap.
Légy része az igazságnak!

Itt a végső döntés ideje! Indul a Nyugat.hu karneváli fotópályázatának döntője!

Nektek egy kattintás, a fotósoknak egy közönségdíj, öröm és boldogság! Amiben osztozhatunk!

Mint főnix a hamvaiból, idén feléledt a Nyugat.hu karneváli fotópályázata, aminek nemcsak mi, hanem ti is nagyon örültetek. A jelentkezés szeptember 15-én lezárult, idén összesen 220 képet tudtunk elfogadni, 32 pályázótól.

És nem csak a nevezéseken, hanem a szavazáson is meglátszott az örömötök: összesen 1 137-en szavaztatok. Az elődöntőknek ezennel vége, itt az ideje a végső döntésnek. Még egyszer utoljára a közönségen, vagyis rajtatok a sor, hogy megszavazzátok, kinek a fotói tetszenek a legjobban.

Ami pedig a szabályokat illeti:

1. Szavazni a fotók alatt található „Szavazok” gombbal lehet. A szavazáshoz nem szükséges regisztráció.

2. A közönségszavazás semmilyen mértékben nem befolyásolja a szakmai zsűri munkáját, attól teljesen független!

3. A szavazás 3+1 fordulós lesz. Az első három fordulóban az összes beérkezett fotót 3 részre osztjuk, így:

  • Egy pályázó nem szerepelhet két fordulóban;
  • A pályázók képei nevük szerinti ABC sorrendben fognak az egyes fordulókba kerülni.
  • A negyedik fordulóban az első fordulók legtöbb szavazatot kapott pályázóit újra megszavaztatjuk. Az utolsó fordulóba bekerült képek addig elért szavazatszámait nullázzuk.
  • 4. A közönségszavazás fordulói:

  • első forduló: 2023.09.29. – 2023.10.05. éjfél
  • második forduló 2023.10.06. – 2023.10.12. éjfél
  • harmadik forduló 2023.10.13. – 2023.10.19. éjfél
  • negyedik, döntő forduló 2023.10.20. – 2023.10.26. éjfél
  • Ők szállnak harcba a döntőben:

    Dr. Németh-Csigai Krisztina

    Az elődöntőben összesen 101 szavazatot kapott tőletek a 411-ből.

    Karneváli fotópályázat 2023 - Dr. Németh-Csigai Krisztina
    A képre kattintva, a pályázó többi alkotását is megnézheted!
    Dr. Németh-Csigai Krisztina
    Dr. Németh-Csigai Krisztina

    Havasi Pál

    Az elődöntőben összesen 77 szavazatot kapott tőletek a 305-ből.

    Karneváli fotópályázat 2023 - Havasi Pál
    Pihenés. | A képre kattintva, a pályázó többi alkotását is megnézheted!
    Havasi Pál
    Havasi Pál

    Szakály Ferenc

    Az elődöntőben összesen 131 szavazatot kapott tőletek a 421-ből.

    Karneváli fotópályázat 2023 - Szakály Ferenc
    Villanások. | A képre kattintva, a pályázó többi alkotását is megnézheted!
    Szakály Ferenc
    Szakály Ferenc
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Savaria Karnevál 2023