Nem először írunk a nemesbődi Bosits Farm díjugrató testvérpárjának, Bosits Boglárkának és Bíborkának kiváló eredményeiről.
Ezúttal az utóbbi ért el országos sikert. Mint a 12 éves Bíborkától megtudtuk, az éves teljesítmény alapján lehet Championatus minősítést szerezni. Sikerült is neki olyan teljesítményt produkálnia, hogy részt vehetett a minősítésen. A hat versenynap első fordulóját Bábolnán rendezték meg.
A tizenéves versenyző akadályvétel közben
Nyugat.hu
Az elődöntőben jobb és rosszabb eredményt is produkált, a kiskunhalasi döntő első napján azonban a stílusbírálat után már egyedüli Vas megyeiként első helyezést könyvelhetett el magának. A második és a harmadik versenynapon pedig harmadik legjobbként lovagolt „Ami” nevű pónijával. Végül is a hat versenynap összesített teljesítménye alapján a dobogó harmadik fokára állhatott fel, bronzérmes lett. Természetesen ez az eredmény nagy öröm a számára, s további ösztönzést ad a jövőre nézve.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!