Itt az első magyar Aranyglóbusz, nézze, hogyan nyert a Saul fia!

Nemes Jeles András filmje kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Gratulálunk a Saul fiának!

  • Nemes Jeles Lászlónak elsőre sikerült: a Saul fia az első magyar film, amelyik díjat nyert a Golden Globe-on.
  • A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben, Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált újságírók szervezetének elismerését.

    A díjat Helen Mirren és Gerard Butler adták át, és Helen Mirren is kiemelte, hogy ez az ország először nyeri ezt a díjat - olvashatjuk az index.hu-n. Jelen volt Röhrig Géza színész, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek, de a színpadra csak Nemes ment fel, és mondott beszédet. A díjat Röhrig Gézának, producereinek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a Sony Pictures Classicsnek köszönte meg. „A holokauszt az elmúlt évek során egy absztrakt fogalom lett. Számomra pedig egy arc – ne feledjük el ezt az arcot!" – mondta a rendező, majd lement a színpadról.

    A Golden Globe-on három díjat kapott A visszatérő című film. Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence is nyert, továbbá Kate Winslet és Matt Damon, a nagy öregek közül Stallone és Ennio Morricone is szoborral térhetett haza.

    Saul fia
    Saul fia
    Nyugat.hu

    Íme a nyertesek listája:

    Legjobb film (dráma): A visszatérő
    Legjobb film (vígjáték/musical): Mentőexpedíció
    Legjobb férfi főszereplő (dráma): Leonardo DiCaprio (A visszatérő)
    Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical): Matt Damon (Mentőexpedíció)

    Legjobb női főszereplő (dráma): Brie Larson (A szoba)
    Legjobb női főszereplő (vígjáték/musical): Jennifer Lawrence (Joy)
    Legjobb férfi mellékszereplő: Sylvester Stallone (Creed: Apollo fia)
    Legjobb női mellékszereplő: Kate Winslet (Steve Jobs)
    Legjobb rendező: Alejandro González Iñárritu (A visszatérő)
    Legjobb forgatókönyv: Aaron Sorkin (Steve Jobs)
    Legjobb filmzene: Ennio Morricone (Aljas nyolcas)
    Legjobb betétdal: Sam Smith - Writing's on the Wall (Spectre)
    Legjobb animációs film: Agymanók
    Legjobb idegen nyelvű film: Saul fia (Magyarország)

    Legjobb drámai sorozat: Mr. Robot
    Legjobb vígjátéksorozat: Mozart in the Jungle
    Legjobb minisorozat/tévéfilm: Wolf Hall
    Legjobb férfi főszereplő (drámai sorozat): Jon Hamm (Mad Men - Reklámőrültek)
    Legjobb férfi főszereplő (vígjátéksorozat): Gabriel García Bernal (Mozart in the Jungle)
    Legjobb férfi főszereplő (minisorozat/tévéfilm): Oscar Isaac (Mutassatok egy hőst!)
    Legjobb női főszereplő (drámai sorozat): Taraji P. Henson (Empire)
    Legjobb női főszereplő (vígjátéksorozat): Rachel Bloom (Crazy Ex-Girlfriend)
    Legjobb női főszereplő (minisorozat/tévéfilm): Lady Gaga (Amerikai Horror Story: Hotel) Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat): Christian Slater (Mr. Robot)
    Legjobb női mellékszereplő (sorozat): Maura Tierney (The Affair)

    Korábbi írásaink a Saul fiáról:

  • Beszélgetés a film készítőivel: A halál volt a szabály. A legmélyebb sötétségről akart filmet forgatni, ITT A halál volt a szabály. A legmélyebb sötétségről akart filmet forgatni 2015. June 17. 09:22
  • Filmkritika: Meztelen lábak csoszogása, halálkamra tüzének pattogása – a Saul fiáról, ITT Meztelen lábak csoszogása – a Saul fia (kritika) 2015. June 10. 19:47
  • Interjú a film hangmérnökével, Zányi Tamással, ITT Fogmosás közben érte a hír, nyert a Saul fiával. Azt hitte, ugratják - Zányi Tamás hangmérnökhelyről induló hangmérnök 2015. June 13. 19:21
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Kapcsolódó cikkeink

    Fogmosás közben érte a hír, nyert a Saul fiával. Azt hitte, ugratják - Zányi Tamás hangmérnökhelyről induló hangmérnök

    Kulisszatitkokról, a Saul forgatásáról és a szombathelyi évekről is beszélgettünk.

    Meztelen lábak csoszogása – a Saul fia (kritika)

    Megnéztük Nemes Jeles László filmjét. Most is a sonderkommandósokkal pakoljuk a hullákat, súroljuk a gázkamrában a vért, lapátoljuk a krematóriumból a hamut a folyóba.

    Kultúra