Hátizsákodba bedobáltad cuccaidat, sátradat és hálózsákodat nyakadba vetted, és lelkesen, bár kissé szorongva indultál az ismeretlenbe. Az utat nem ismerted, de mintha ország-világ nyomdokain haladtál volna... A Máv-, metro- és hév-viszontagságoktól s húsz kilós csomagodtól kissé megzakkanva csatlakoztál a tömeghez. Boldogan, a megérkezés mámorában álltál meg a felirat alatt: Pepsi-Sziget 2000.
Felverted tanyádat (sátradat) a Nagyszínpad tövében, este pedig tettvágytól hajtva - "..."-feliratú uniformist öltve munkába álltál. Csapoltad a sört, bort ezerrel, türelmetlen vendégeidet egy-egy mosollyal nyugtatva, s igyekeztél túlharsogni állati ösztöneik bősz megnyilvánulásait (mellyel próbáltak a közeledbe, illetve várva várt italuk közelébe férkőzni), és a Nagyszínpad hangfalainak szűnni nem akaró dübörgését. Ontottad a piát (pohárral, korsóval, kupicával) rockerek, punkok, csövesek, huligánok, fiatalok, öregek, honiak és külhoniak elé... Tetted ezt abból a (nem túl józan) meggondolásból, hogy (remélhetőleg nem csak költöd, hanem) gazdagon feltöltöd eleddig szegényes erszényedet.
Éjszakád zaklatott volt: a hangzavar nem halkult, s mintha a pénztárgép zakatolása még "hálószobádba", illetve hálózsákodba is elkísért volna . Álmod felzaklatott vízióiban a Duna vize aranysárga folyammá változott, melynek árja fehér habot kavart a tetején. A fejed fölött vészt jóslóan gyülekező "Arany Ászok" feliratú felhőgomolyokból isteni átokként ömlött a lé, és te műanyag poharakból igyekeztél tutajt ácsolni magadnak, emlékezvén a bibliai özönvízre, az átkos bűnbánatra...
Másnap nyúzottan, de még "jobbulást" remélve fogadtad becses személyedet köszöntő "Gerappa" kiáltásokat, s gyakorlott mozdulatokkal nyúltál az (Ászo)korsók felé... Hálásan fogadtad törzsvendégeid remegő kezedre, feldagadt szemedre tekintő együtt érző pillantásait, s műszakod végeztével friss szappan illatával övezve tértél meg hozzájuk...hogy végre téged is belevigyenek a tutiba... hogy te is csatlakozz a felszabadult koncert-élvező embertömeghez...s hogy alig fél óra múlva "szigetportól" mocskosan, égő szemekkel, s az egész napos talpalástól sajgó lábakkal zuhanj be sátrad "ajtaján"...
Napról napra csappantak erőtartalékaid, de lelkesedésed mégsem hagyott alább...Hisz emlékeztél a bölcs intésre: "Ember küzdj és bízva bízzál!" Osztogattad a drága nektárt a vendégeknek, bőszen szórtad a pénzt a kasszába ... s nem adtad fel a reményt.
Egy héten keresztül oltottad a szigetlakók ezreinek szomját... Csapoltál, csapoltál, csapoltál (s reményeidben megcsalattál)...
Könnyezve búcsúztál új barátaidtól, s tértél meg porból, mocsokból szülővárosod áldott csendjébe... zsebre téve munkád jogos járadékát...
Boldog voltál, szívedet a túlélés felszabadult öröme szállta meg... s a büszkeség, hogy ott voltál, hogy átélted, hogy élményt szereztél... s hogy (csak majd)nem üres erszénnyel tértél haza...Pénztárcád gazdag redői közt ott villogott a fizetség, melyet (kosztot és kvártélyt becsületesen leszámítva, a téged illető hálapénzeket következetesen elhallgatva) magadénak tudhattál...
S otthon felvillanyozva újságolhattad, hogy megdolgoztál a felhőtlen(?) sziget-élményekért...
"2000 szigetén" napi kétezezerért...
