A nagyszoba függönye tán jobban állna - mosolyog kacéran bugyi-rózsaszín jelmezében Muter Familias. Ja, inkább az asztalterítőt vetted volna fel, a barnát. - sandít felé a zoknis-szandálos Fater Familias. A parkolóban még egymáson, az előtérben már másokon röhögnek. Az összkép kifejezetten szórakoztató, bár a hölgyeknél is akadnak remekbe szabott tógaszerű nagyestélyik, a babérokat rendre a lepedőszerű anyagokba csomagolt tisztes urak aratják. A szellemes faterok tógájuk alá térdnadrágot vagy harisnyát húztak, így védekeztek a kinti mínuszok ellen. Akad, aki leplével csak öltönyét takarja, még a nyakkendő is a helyén maradt. Mások lábuk pihés mezítelenségét hófehér frottírzoknival és sportcipővel teszik csábosabbá. A saru egyébként is problémás ügy, csak keveseknek adatik, a hölgyek többsége tűsarkúban, az urak utcai bőrökben díszelegnek. A sereg pompásan mulat, nincs is szórakoztatóbb, mint egymáson röhögni.
A farsangoló kedvű városlakókat a Savaria Múzeum termeiben nem kisebb kuriózum, mint egy római köntösbe bújtatott lakoma várta. Ahol az arra érdemesek ókori ínyencségekkel: fokhagymás csigával és fűszeres mézes borral tölthették meg gyomrukat. A múltnak rejtelmes mezejére azon "kitűnő polgárok" tévedhettek, akiket a városvezetés nagyra tart, valamint azok, akiket e kiválasztottak kedvelnek. A Savaria Karnevál báli projektjét nyilvánosan nem hirdették meg, az asztaltársaságokat kizárólag meghívásos alapon szervezték. A best of szombathelyi címet (akiket itt pater familiasoknak hívtak) többek között Litkei Tamás építész, Tóth Andor, a Vasi Volán vezetője, és Kozma Gábor a megyei lap újságírója érdemelte ki. A megtiszteltetés azonban munkával is járt, a jeleseknek maguknak kellett asztaltársaságot verbuválni: összeszedni tízegynéhány olyan embert, akik egy római estére szívesen áldoznak jelmezzel együtt nyolcezer forintot.
Az asztaltársaságok, a szervezők külön kérésére többnyire együtt érkeznek és Pater Familiasukkal (ők az asztalfők) együtt vonulnak a helyükre. A ruhatáron túljutva az előtérben már a kolosszális Róma vár: szüzek szárított gyümölcsökkel és mézédes borral kínálnak. A nép aztán rang szerint tovább osztódik: a kiváltságosok a fenti nagyterembe, a jáki apostolszobrok közvetlen társaságába, a médiamunkások serege az egyéb kiszolgáló személyzettel együtt a pincébe, a Kőtárba kerül. Így a riporter, ha a nagyokról is tudósítani kíván, lépcsőzik majd a nagyteremben, ácsorogva szemléz. (Mivel mindenkinek fix helye van, még tánc közben sem tud egy asztalnál megpihenni.)
Élet, igazi hangulat többnyire a kazamatában, a dohányfüstös Kőtárban van. Itt mulat a média fogságában a Savaria Légó, akik ókori kockajátékkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Aki négyest dob az veszít, büntetése, hogy teljesítenie kell annak a kívánságát, akinél az egyes van. A hatos a hóhér, neki kell felügyelni a feladat teljesítését. A katonák közé tévedt nagyurak és úrhölgyek, ha kell, füttyre az asztalon táncolnak, békaügetésben portyáznak, büntetésből nagyokat nótáznak.
A lakoma kezdetét fent, az istenek birodalmában fanfárok hangja jelzi. Aztán ékesszólóan, latinnal kevert magyarsággal az asztalfők üdvözlő szózatot mondanak. A fő-fő, a Praetor Urbae, azaz Szabó Gábor polgármester és a dísz: Jordán Tamás "versusai" után veszi kezdetét a lakoma.
A korabeli étkek és italok az éti-csiga ellenére sem csigáznak igazán fel. Tisztességes, ám csöppet sem emlékezetes gasztronómiai élmények. Közös fatálcán, pálcával kell fogyasztani (már akinek jut), azonban nincs rabszolga, akinek a hajába törölhetnénk kezünket. A csiga "fokhagymásan, ahogy Palladius készítette" kevés honfi bizalmát nyeri el, a tűzhalált szenvedő puhatestűek többnyire még órákkal később is halomban hevernek tálcáikon. A húsos- Lucretius-tál (mézes kacsasült répával, töltött malachús Apicius szerint, káposztás haltekercs szurokfűvel, mézben sült oldalas, fügével, babérlevéllel főtt sonka, juhsajt) megannyi specialitása a szokásos ízeket hozza. A házi sütésű kenyérforma pékáru viszont kifejezetten finom. A lakoma nagy értéke még a temérdek gyümölcs, a sültgesztenyével, datolyával, szőlővel, körtével feldíszített tálak. A lakoma mellé mézes vörös és száraz üveges bor is csordogál.
A fecsegő, izgő-mozgó tömeget nem túlságosan izgatják a kulturális étkek. Előételként a polgárok szórakoztatásáról a Kecskés "musicariusok" gondoskodnak, azonban a korabeli zenében járatos csoportosulásra nemigen figyelnek. A hangosítás is rossz, az ikervári színkör előadásából a bevetett mikrofon dacára sem érteni semmit. A zsákbamacska a Homo Ludens tánccsoport lesz, előadott musical-részleteik nem igazán passzolnak az alkalomhoz. A játékos vetélkedő is izzadságszagú munka, egyrészt unalmas, másrészt a közönség, a kásásra hangosított beszéd miatt alig ért belőle. A legnagyobb ovációt a Légió spontán, hangulatjavító műsorszáma váltja ki, melyben a "Nád a házam teteje..." kezdetű nótát bömbölik, a szöveget kézjelekkel kísérve. A polgár a táncot, ha tudja, űzi, a tüzes délszláv, balkáni és olasz zeneszámokhoz néha azért kevés a tudása. Olyankor ténfereg.
Ha a látványos körítés, a sok ave, és a stilizált római díszlet éjfél után már unat: szabadul a polgár. Tógájára kabátot ránt, mezítlábasan kivándorol a hideg, mai éjszakába.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
