Természetesen minden filmet a televízióban " az év filmje"-ként reklámoznak, és ami a legfurcsább, a fiatalok nagy része ezt el is hiszi. Ritkán jut eszükbe, hogy a múlt heten is volt már egy "év filmje".
Ami a menő filmtípusokat illeti, a kalandfilmek kissé kezdenek háttérbe szorulni, de az akciófilmek rendületlenül álljak a sarat. Jelenleg épp a triple X cimű, James Bond stílusú, "sosem tálaltok el, akár hányan jöttök ellenem" típusú film pereg nagy sikerrel. Austin Powers ki tudja hányadik része pedig mar csak azoknak csal mosolyt az arcara, akik nem láttak az előzőket.
Érdekesség, hogy amíg régebben elképzelhetetlen lett volna, hogy európai film kerüljön az amerikai piacra, a Life is Beautiful (Az élet szép)című olasz alkotás óta ez megváltozott. (Bár hallottam olyan hangokat is, akik azt mondtak, hogyha nem amerikai tankok dübörögnek a film végen, nem jutott volna ilyen messzire ez a mozi. Hmmm...) Szóval annyiban változott a felállás, hogy azóta nagyritkán az Európai film-felhozatalra is kacsintgatnak Hollywoodból, igaz, főleg csak a Cannes-i fesztiválig jutnak.
De legálabb ez is valami, ennek köszönhetően kölcsönözhetők videotékákból a francia Amelie csodálatos élete és a részben magyar vonatkozású Malena is. Persze arra meg várni kell, hogy a Movie-k is vetítsék nagy közönség előtt az alternatív választást elősegítő európai filmeket, de talán idővel ez is elérkezik, hisz amerikai ismerőseimnek kimondottan tetszik a sok sületlenséget magával-hurcoló kommersz "action movie" után a derűs európai stílus, last Amelie.
Milyen kár, hogy annak idején nem láttak, - hisz, hogy is láthattak - a Szigorúan ellenőrzött vonatok-at, vagy a Sörgyári Capriccio-t, Bud Spencer Piedone-járól ne is beszéljünk.
Amúgy érdekesség, hogy míg néhányan a Terence Hill névre felkapjak a fejűket, (hisz ő játszott Henry Fondá-val a Nevem Senkiben, amely sikerrel futott az USA-ban a 80-as évek elején) addig Bud Spencerről senki, de senki nem hallott. Továbbá elég erősen elgondolkodnak Alain Delon és Belmondo nevén is. Valószínűleg jobban ismerik azokat az amerikai fiatalok - sőt az idősebbek is -, akikkel Julia Roberts randizott az elmúlt 5 évben, mint a két francia legendát, Delont és Belmondot.
A zenében is hasonló a helyzet. Hetekig is eltarthatna, míg találnék olyat, aki valaha is hallott a Boyzone együttesről, vagy a Modern Talking-rol, ám annál meglepőbb, hogy a svéd Ace of Base együttest a Roxettel együtt ismerik, sőt nagyon szeretik is. A nálunk hatalmas sikert megélt Take That-ről pedig elvétve hallottak. Tudjak, hogy valaha volt egy olyan szám, hogy " Rock me Amadeus.." , de ha egymillió dollárt ajánlanék fel, akkor sem tudnak, hogy ki énekelte.
Amúgy jelenleg hatalmas a Britney Spears őrület, és a televízió, meg azt is hírül adja, ha Britney vacsorázik, levegőt vesz, stb. Érdekesség, hogy a legtöbb énekes, vagy együttes első egypár lemezét először mindig kipróbáljak Európában. Ha beválik, több pénzt ölnek bele, ha nem, akkor elfelejtik. Így történhetett meg néhány éve, hogy a Backstreet boys mar rég híres volt Európában, amikor kezdtek befutni itt az USA-ban. Ez Britney-re és hasonszőrű kollegaira is vonatkozik.
 Kremser Csaba Szombathelyről indult nemrég az USA-ba, hogy hosszabb időt töltsön ott. A Nyugat tudósítójaként rendszeresen megosztja majd velünk élményeit. |
Sorozatunk további darabjai:
Amerikába jöttem 1
Amerikába jöttem 2
