- Hogyan született meg Bryan?
- Mivel nem akartam a valódi énemet kiadni, egy pillanat alatt jött a név, és vele együtt a karakter. Bejelentkezésem előtt épp egy Bryan Adams cédét hallgattam az autóban, és amikor a nevem felől érdeklődtek, nem kellett sokáig tanakodnom. Később hallottam, hogy az első betelefonálásom után a műsor házigazdái már másnap elkezdtek gondolkodni azon, hogy volt egy jópofa telefon a sok átlag között, amivel lehetne kezdeni valamit. Próbáltak is nyomozni utánam, de akkoriban, a koffertelefonok időszakában ez elég nehéz volt.
- Mikor is volt ez a premier?
- 1995 augusztusában, még csak a régi Magyar Rádió keretében működött a Danubius, de a próbaadások során éppen egy reggeli show-t terveztek bevenni a műsorstruktúrába. Mondhatni, viszonylag jól időzítettem.
Névtelenség, majd lebukás
- Vissza tudsz emlékezni a legelső témára, amire reagálnod kellett?
- Halványan. Aigner Szilárdot választották akkor Magyarország legjobban öltözött emberének, és ezt valahogy összekötöttük Andre Agassi ruházkodási szokásaival.
Akkor indították útjára a "Hónap Embere" sorozatot, egy kiválasztott embert mindennap felhívtak, és beszéltették mindenféléről. Abban a hónapban én nyertem el ezt a címet, és a figurám annyira hitelesnek tűnt, hogy még a Mai Nap lapigazgatója is betelefonált a szerkesztőnek, mondván: "gyerekek, nem értelek benneteket, panaszkodtok, hogy nincs pénz és rosszul álltok a költségvetéssel, mégis naponta tíz-tizenöt percet beszéltek Amerikával. Hát ki finanszírozza ezt?"
- Hogy ért véget a névtelenség?
- Pont emiatt. Így annak ellenére, hogy nem akartam magamat kiadni, viszonylag hamar lebuktattak: kiderült, hogy szombathelyi vagyok. De még hét év távlatában is, a mai napig jönnek oda hozzám társaságban echte amerikaiak, akik ugyanúgy beszélnek, mint én az adásban, és kérdezik, hogy "honnét jöttél, melyik államból?"
Nem hiszik el, hogy nem echte angol
- És nem okozol nekik csalódást?
- Hát, valójában nem nagyon beszélek angolul, csupán pötyögés szinten. A Slágerrádió vezérigazgatója szintén egy amerikai hölgy, és amikor néha-néha találkozunk, ő a keblére ölel és elkezd nekem angolul karattyolni, mintha igazi földije lennék, akivel megoszthatja ügyes-bajos dolgait... Hiába mondják neki a Bocsiék, hogy Bryan nem igazán ért angolul, ő ezt nem hajlandó elhinni. Most májusban volt a Brianvadászatnak elkeresztelt országos kampány, és írt egy köszönőlevelet nekem angolul. Én egy perfektül tudó ismerősöm segítségét igénybe véve írtam neki egy válaszlevelet, amit ő vidáman lobogtatva vitt oda a többieknek, hogy "látjátok, mit dumáltok nekem, hogyne tudna angolul, hiszen itt a levél!"
Szakmai titkok
- Bejelentkezéskor a spontaneitáson fut a beszélgetés fonala, vagy előre megbeszélitek a témákat?
- Nem, és talán ez az egésznek a kulcsa. Most úgy zajlik az egész, hogy fél tíz körül vagyok adásban minden nap. Rádiótelefonon elérnek akárhol, ahol éppen vagyok. Megpróbálom úgy intézni, hogy ne kelljen nyilvánosan beszélnem, tehát vagy az autómba ülök be, vagy valami nyugis helyre vonulok félre.
A szerkesztő persze felhív egy fél órával korábban, megbeszéljük, hogy pontosan mikor kapcsolnak be, valamint hogy miről beszéljünk. Addigra általában elolvasom az újságokat és találok olyan hírt, ami érdekes és színes.
Ezután a téma mindig elhullámzik valamerre, attól függően, kinek milyen ihlete van. Arra azonban büszke vagyok, hogy sohasem előre megírt poénokkal dobálózom.
- Mit gondolsz, miért épp te maradtál a sok jelentkező közül az állandó munkatárs? Bochkorék kedves, normális emberek - Milyennek ismerted meg őket? "deszkáztassam be a házam ablakát" Na, ezek után olyan felhördülés volt hallgatói oldalról, hogy az online oldalunkon felbukkantak különféle üzenetek, úgymint tudom-e hogy Zalaegerszeg és Szombathely csak ötvenöt kilométerre van egymástól, deszkáztassam be a házam ablakát, befestik kék-fehérre az autómat, ésatöbbi. Bryan és Tibor egészen más Ráadásul többször is lett volna lehetőségem, hogy üzletet kovácsoljak ebből, mégsem tettem meg. Sokan meg is feddenek, hogy ismertségemet nem használom ki eléggé, de én mindig igyekeztem a kettőt különválasztani. Egyik erről szól, a másik arról. "Büszkék vagyunk magára"
- A hónap embere sorozatban a jelentkezők egy üzenetrögzítőre mondhattak valamit, és egy-egy mondat alapján történt a kiválasztás. Aztán kiderült, hogy aki egyszeri üzenetben rendkívül szellemes tud lenni, az élőben rögtönözve egy görcs, egy leblokkolt valaki. Korábban voltak geges emberek, azok írtak a következő napra szellemes sztorikat, amiket aztán lefaxolták az illetőnek. Ez azonban hosszútávon nem éppen kifizetődő...
- Tehát minden témát te találtál ki, a Bochkorék pedig felvezették azt.
- Így van, abszolút szabad kezet kaptam a témaválasztást illetően. Időközben annyira megismertük egymást, hogy tudjuk, miről lehet beszélni kulturáltan. Megvannak a keretek és a határok.
- A nagy átlag azt gondolja róluk, hogy médiasztárok, és sztárallűröket feltételez. Valójában abszolút kedves, normális emberek, az első perctől kezdve ilyennek ismertem meg őket.
A két személyiség persze más és más, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, de felszabadultan lehet velük dolgozni. Nem szeretik azt a fajta felhajtást sem, amikor valaki melléjük kerülve nekiáll nyomulni és jópofizni. Én nem voltam ilyen, talán ezért is álltak hozzám pozitívan. Ha például a környéken járnak és van egy szabad órájuk, akkor akár be is ugranak hozzám. Nem barátság a mienk, egy felületes kapcsolatnál azonban jóval több.
- Bryan karaktere mélyen beivódott a hallgatóságba. Milyen visszajelzéseket kaptál tőlük?
- A legutolsó, és egyben nagy visszhangot kiváltó eset a ZTE-Manchester meccsel kapcsolatos reakcióm volt. Én afféle sportpolihisztor vagyok a műsoron belül, ha bármi sporttal kapcsolatos téma merül fel, akkor én jövök.
Én az első meccs előtt is azt mondtam: gyerekek, meg kell nézni a realitásokat, a világ legjobb csapata ellen kell játszani, egy ötösre saccolok az angolok részéről. A meccs másnapján aztán felhívtak, hogy na, a nagy szakértő melléfogott. Én viszont azt találtam mondani, hogy ez a zalai gól ellenére is egy zord, unalmas meccs volt. A Manchester flegma volt, nem akart focizni, a ZTE pedig nem akart annyira előretörni és próbálkozni. Sokkal nagyobb lehetőség volt abban a meccsben szerintem, kicsit nyuszinak éreztem a próbálkozásokat.
- De csak vannak másfajta rajongóid is?
- Volt egy kezdeményezés a Sztár magazin részéről, miszerint egy hallgatói levél érkezett hozzájuk Pécs mellől, amiben arra kérik őket, hogy mutassanak be engem. Egy varroda huszonhét női dolgozója ugyanis minden reggel hallgatja az adást, és a hangom alapján állítólag többen szerelmesek lettek a figurába, akit alakítok.
- Mennyire változtatta meg ez a szerepjáték a privát szférádat?
- Az látszik, hogy az emberek valahol szeretik Bryant, de azért nekem vannak kétségeim. Tartok tőle, hogy valaki az itthoni ismerőseim közül esetleg azonosít a rádióbéli szerepemmel, és ebből von le messzemenő következtetéseket. A kettő ugyanis homlokegyenest eltér egymástól, én pedig továbbra is szeretnék megfelelni a környezetem elvárásainak. A Bocsi erre azt mondta: addig, amíg tíz emberből kilencnek mosolyt tudsz csalni az arcára, addig nem kell törődni azzal az eggyel.
- Mégis, legutóbb a Joskar-Ola show-n jeleskedtél, mint műsorvezető.
- Magam sem tudom, hogy történhetett ezt meg, mert igazából nem vagyok egy ilyen alkat. Elég nehezen is álltam kötélnek. Aztán a Pavelkovits Laci addig-addig győzködött, hogy csináljunk már valamit, ami egy kicsit más, hogy végül belementem.
Ő eredetileg beszélgetést akart, én viszont lebeszéltem erről, így végül abban maradtunk, hogy az Activity-t fogom levezényelni. Az a jó ebben, hogy rövid idő alatt összeállított, spontán műsorról van szó, és annyi pozitív visszajelzés jött utána, hogy még saját magam előtt is meglepődöm. Tegnap például állok a Joskar-Olai Posta előtt a csomagjainkra várva, előttem pedig egy ötvenes éveiben járó néni várakozik egy paksaméta levéllel a kezében; elkezdünk beszélgetni a posta csigalassúságáról, mire felismeri bennem Bryant, és felajánlja hogy álljak elé. "Büszkék vagyunk magára" - mondta. Az ilyen apróságok mondatják azt velem: érdemes volt belevágni.
