Hópárduc a világ tetejéről

A félhomályban pereg a film. Távol-keleti, pakisztáni, nepáli muzsika duruzsol. Erőss Zsolt mesél, közben saját felvételeiből összevágott video-anyagot és diafilmeket vetít. A tematika Spektrumos: számítógépes térképekkel, domborzati ábrákkal megtűzdelt képes útinapló.

Mi fán terem egy hópárduc?
A hegymászó eredeti szakmáját tekintve fémforgácsoló. Volt építőipari vállalkozó, síoktató, ezzel kereste kenyerét - no meg a hegymászásra valót. A hegyek közé született, Erdélyben, Csíkszeredán nevelkedett, 13 éves kora óta mászik. A változások szele sodorta Magyarországra. Mint írják róla, rendkívüli az állóképessége, a szívóssága, és magas szintű a technikai tudása. Ő az egyetlen magyar "Hópárduc". (A cím elnyeréséhez a volt Szovjetunió 5 legmagasabb csúcsát kell megmászni.) Érdemei közé sorolják, hogy olyan útvonalon jutott fel a Satopanth-ra (7075 m) és a Disteghil Sar-ra (7885 m), ahol előtte a világon még senki.

A Himalája expedícióról
Az öttagú magyar csapat (Mezei László, Mécs László, Ács Zoltán, Várkonyi László és Erőss Zsolt) valamikor tavasszal, egy nemzetközi expedíció részeként vágott neki a nepáli "normál útnak" (Erőss Zsolt már harmadszor indult neki, azonban eddig a nehezebb, tibeti oldalról próbálta meghódítani a csúcsot). A magyarokhoz két amerikai, egy bahamai, és két angol mászó társult.
Velük, vallja be Zsolt, amolyan nyugatias, összkomfortos mászás részesei lehettek. A nepáli kormánynak lefizették (fejenként) a tízezer dolláros díjat, amiért különböző szolgáltatásokat kaptak. A két hónapos utazás alatt mindvégig őslakos nepáliak, Serpák cipelték csomagjaikat, főzték az ebédet, melegítették a vizüket, és taposták előttük az utat. A mi legényeinknek "csupán" annyi volt a dolguk, hogy kibírják a megpróbáltatásokat. Zsolt vallja, ezt a luxust nem kedveli, szereti, ha kizárólag a maga erejére számíthat. Ráadásul az angol-amerikai társak étkezési szokásait is át kellett venniük. Zsoltot megviselte a zabpelyhes, müzlis koszt, kalóriadús magyarosra vágyott.

A fehér-ember hóbortja jó üzlet
Az alaptáborban (kb. hatezer méter magasan) a mieinken kívül még három-négy Lhotse expedíció, és vagy nyolc Everestre induló csapat is tanyát vert. Ez megannyi sátrat, és majd háromszáz mászni vágyó embert takart. Ki gondolta volna, hogy a Himaláján is csúcsforgalom van? (Az évben csak tíz napig lehet feljutni a világ tetejére, így mindenki ugyanakkor, tavasszal próbálkozik) Mi, laikusok csak ámulunk azon is, hogy az elképzelt, vadregényes utazás helyett viszonylag összkomfortos, urbanizált körülményeket látunk. A világ tetejére is előre kiépített útvonalon lehet feljutni?

Hulla hó és hózik, Micimackó fázik...
Bár a csomagokat (40-50 kilósak) a Serpák cipelték, ők verték fel a sátrakat, a Himalája így sem európainak való hely. Bár még ötezer méteren is kapható Coca-Cola, és néha remekül süt a nap, a mínusz harminc fok még tripla termo-gatyában is borzalom lehet. Mindvégig rendelkezésre áll viszont napelemmel működtetett laptop, internet, friss időjárás-jelentés, és állandó mobil-kapcsolat. Fürdés hetente-kéthetente egyszer, amikor hétágra süt a nap.
Közben minden nap gleccsereken, több száz méteres szakadékok között, fémlétrákon egyensúlyozni... tudja Isten, még így, videón keresztül is borzalom. Az egyik legnagyobb megpróbáltatás az akklimatizálódás, a magashegységben fellépő oxigén-hiány. Ötezer méteren még csak-csak, ám nyolcezer méteren ez már elviselhetetlen. Nem véletlen, hogy a nyugati próbálkozók többsége egy idő után már oxigénpalackkal sétál. Könnyen ödémásodik a test, a legveszélyesebb, ha vizesedni kezd az agy vagy a tüdő. A gyors injekció még segíthet, aztán vagy sikerül levinni a beteget, vagy nem.

Hullagyár és a temetés
A veszély nagy, a hegy rendre megszedi a maga áldozatát. (Az idei expedíció során egy angol csapattárs vesztette életét.) A mászók többnyire hegyi-betegségben, vagy csúszás miatt vésznek el. (A Serpák közül is, bár nagy a rutinjuk, néhányan rendre a hegyen maradnak). Régebben a mászók lépten-nyomon befagyott áldozatok tetemeibe ütköztek, mára azonban, mondja Zsolt, kitisztították a terepet. A Serpák igyekeznek kiásni a jégtömbbé fagyott hullákat, igaz a hegyről leszállítani már nem tudják, de olyan helyekre dobják őket, ahol senki sem ütközik beléjük.

Vagy ötvenen jönnek-mennek a csúcson
Zsolt május 26-án, szombat reggel, nepáli idő szerint 10 és 11 óra között érte el az Everest 8850 méteres csúcsát. A Déli nyereg felett már oxigénpalackkal közlekedett. Az északi szél és az állandó zihálás (csak így juthatsz némi levegőhöz) tönkretette a torkát, emiatt választotta a palackos megoldást. A hegyen, látszik a videón, nagy a forgolódás, Zsolttal együtt majd ötvenen jönnek-mennek a kisszoba méretű csúcson. A magyarok közül csak Zsoltnak sikerült a mutatvány, hárman ekkora már az alaptáborban pihentek, ők feladták, Várkonyi Zoltán, aki 8750 méterig oxigénpalack nélkül jutott fel, kifutott az időből, így kénytelen volt száz méterrel a cél előtt visszafordulni.

A nepáliaknak hatalmas üzlet a hegymászó-turizmus
A Serpák jó pénzért bárkit felvisznek a csúcsra, némi tréninggel a háta mögött. Aki a Mount Everestre vágyik, azonban számoljon le azzal az illúzióval, hogy itt, ahol még oxigén is alig van, legalább érintetlen természettel találkozhat. A hegymászók ugyanis tömegével dobálják el az üres oxigénpalackokat, és kellékek, sátrak százait hagyják maguk után. A hegy védelmére létrejött alapítványok nemrég kitalálták a megoldást: minden Serpának, aki lehordja a fehér ember szemetét a hegyről, jó pénzt fizetnek. Azóta már jóval tisztább a világ teteje, azonban az elhagyott, befagyott sátrak tömegével továbbra sem sok mindent lehet kezdeni, kiásni lehetetlenség, így csak a globális felmelegedésben bízhatunk.

Zsolt, bár feljutott a csúcsra, nem számolt le végleg a nepáliak szent hegyével. Oxigénpalack nélkül újra megpróbálná meghódítani. Azonban egy ilyen vállalkozás nem olcsó mulatság, a Himalája-akció közel harmincmillióba került. Addig is újabb expedíciókon töri fejét, női hegymászókkal dél Amerikába készül. Az indulásig két könyv-premier is vár rá. Hamarosan egy képeiből összeállított fotó-album, és egy róla szóló riportkötet lát majd napvilágot.