Az már fájdalmasabb tény a kultúrahíveknek, hogy egy latinos jazzt képviselő
együttes, vagy japán dobosok helyett inkább a sörsátorközeli dínomdánom vonzza a
tömegeket, világítókacatostul és sültkolbászostul, olykor sűrű alhasi
fájdalmakat generálva.
Nos, ezúttal úgymond családon belül maradtunk, mert intelligenciák és észérvek
összecsapása helyett szesztestvérek lendültek egymásnak. Sarkalatos pontja ez az
éjszakának, és nem feltétlenül azért, mert tőlem fél méterre zúgott a
haddelhadd, hanem mert megint ékes példával éltünk a következő nemzedék számára,
hiszen tehetetlenségtől könnybe lábadó gyermeki tekintetek nézték végig a
családanya orcáját és a sörpadokat sem kímélő durvulást.
Végkifejlet: körbenálló kandikálók, reményvesztetten sírdogáló feleség, csak
megiszom a sörömet frázis a balhé illuminált okozójától, amint éppen kitépi
magát a későn érkező közeg karjaiból. Mulat a magyar.
Mellette a lepattant dodzsempálya már harmadszor marad áram nélkül, a
zsetonnalfutkározós leharapomatorkodat-műsor pedig még mindig életképes. S még egy
tanulság a végére: ha pattogatott kukoricát árulsz, állítsd fel egy nyugati
sörmárka napernyőjét, és többen fognak odamenni. Én legalábbis így tettem,
vesztemre.
A tűzijáték zökkentett csak ki a negatív stimulánsokból, noha akarattal sem tudtam
elhessegetni a gondolatot, hogy öt-hat rakéta megspórolásával nagyobb összeg
állhatott volna olyan nemesebb célok szolgálatába, mint mondjuk a Perint-híd el nem
kezdett megrenoválása. De ez már a következő lapra tartozik.
A képgalériát itt megtekintheti
Az R-Go koncertről hamarosan külön képgalériát közlünk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!