- Szerintem remek volt, bár ez udvarias válasznak tűnik. Háromnapos koncert volt, előző nap Veszprémben játszottunk, másnap Zalaegerszegen, és ilyet nagyon régen csináltunk a zenekarral. Általában két-három koncertünk van összesen egy hónapban, pontosabban ennyit vállalunk. Lennalvásos buli volt, olyan, mint amilyen a hadseregben volt régen az összetartás. Ilyenkor sok minden kiderül, jó, mi egy nagyon régi zenekar vagyunk, újat nem nagyon tudunk egymásnak mondani, de most kiderült, hogy mégis. Régen ezek a háromnaposak már nagyon kínkeservesek voltak, mindenkinek hasfájása volt a másiktól. Ugye, nekünk a húszéves jubileumi koncert után volt egy leállásunk, egy évig nem játszottunk. És azóta csak annyi koncertet vállalunk, amit jóízűen meg tudunk csinálni. Komolyan mondom, ez a hétvége tényleg csodálatos volt, én ennyit nem röhögtem nagyon régen.
- Igen. Ugye, nem tudtuk, hogy egy év lesz belőle, egy hónap vagy tíz év. Tehát az is benne volt, hogy soha többé nem játszik a zenekar, vagy egy hét múlva újra elkezdjük. Az volt a javaslatom, akkor folytassuk a zenekart, ha megint úgy érezzük, szükségünk van egymásra emberileg, meg ezeket a számokat ebben a felállásban akarjuk játszani. Tehát, ha kialakul egy hiányérzet. És tényleg így volt. Az egy év alatt csináltunk egyetlenegy koncertet, közben mindenki talált magának munkát, eljutottunk odáig, hogy ez ne egy megélhetési zenekar legyen. De ne is hobbizenekar. Magyarországon ez egy dilemma, mert kicsi a piac, nagyon kell egyensúlyozni. Vagy az van, hogy az ember nagyon sok koncertet vállal, és meg tud belőle élni. De akkor, hogy is mondjam, elveszik az egészből a lényeg. Nagyon nehéz ám heti öt alkalommal százszázalékosan teljesíteni. Azt lehet csinálni profi módon, de mi nem vagyunk profik, mi amatőrök vagyunk. Az a baj, hogy minden koncertet százszázalékos intenzitással csinálunk, ebből nem lehet kihozni heti ötöt. Akkor nagyon hamar kiég az ember.
Annyit játszanak, amennyi jól esik!
- Így meg. Ha annyit játszunk, amennyi jól esik, akkor meg. Régen, amikor egy évben volt 100, 150 koncertünk, akkor tényleg olyan lett, mint egy gyár. Sokszor az ember már azt mondta, na, már megint koncert van. Ez nem volt esemény. Kezdett eltűnni belőle az, amiért ezt az egészet csináltuk. Most nem vagyunk anyagilag rákényszerítve, hogy minden nap koncertezzünk, elég, ha egy hónapban játszunk hármat, négyet. Nem kell ugyanazokat a vicceket elmondani százszor, olyan az egész, mint egy házasság. Egy házasságban sem egészséges, ha éjjel-nappal együtt vannak. Az a normális, ha vannak külön dolgaik, vannak élmények, amiket máshonnan hoznak át, át tudnak emelni a kapcsolatba. Meg tudja beszélni, el tudja mesélni a többieknek, hogy ez történt velem, és a zenében ugyanez van. Lehet, hogy a kényszer hozta ki, hogy nálunk mindenki több zenekarban játszik, de a sokfajta zenéből mindenki áthoz valamit ide, és ebből elég érdekes dolog születik. Most megint ott tartunk, hogy tudunk egymásnak új dolgokat mutatni zeneileg. Egy zenekarnál arról kell, hogy szóljon a dolog, hogy meg tudnak újulni, egymásnak tudnak újat mutatni, és tudják együtt élvezni a zenélést.
- Már évek óta tervezzük. Én már az idén szerettem volna, de nem lesz belőle semmi. Jövőre, ha törik, ha szakad, ki kell adnunk, ez igazából rajtam múlik. Elég sok zene készen van, ha most bemennénk a stúdióba, gyakorlatilag két lemezanyagot fel tudnánk játszani zeneileg. De a szövegekkel vagyok elmaradva, ez ebben a zenekarban nagyjából az én feladatom. Még azt sem mondhatom, hogy lusta vagyok, mert nagyon kevés időm van. Na mindegy, lehet, hogy azért, mert lusta vagyok. Szóval, az én saram, mikorra készülök el a szövegekkel, de 2006-ra mindenképpen szeretném befejezni. Majd jól seggbe rugdosom magamat.
A Kiscsillag zenekar nem egy pót-Kispál, vagy pót-Pál Utca Fiúk
- Igen, ez a Kiscsillag zenekar, amiben a Kispálból benne van a Lovasi, csak ő ebben a formációban nem basszusgitározik, hanem gitározik, illetve énekel. Két pécsi srác van még benne, akik az elején még ős-Kispál-tagok voltak, az Ózdi Rezső, meg a Bräutigam Gábor, a Ricsi. Ez megint egy érdekes történet, mert nem úgy alakult, hogy hú, tényleg, kéne már csinálni egy zenekart. Csak így lett, hirtelen. Összejött a Lovi, meg az Ózdi, elkezdtek számokat csinálni, lett egy-két dal, beszállt a Ricsi dobolni, szóval, tényleg meseszerűen hangzik, de így volt. Én is arra jártam éppen, lementünk a próbára, meghallgattam egy számot, gitároztam, abból is lett valami. Hirtelen azt vettük észre, hogy van hét-nyolc szám, majd tíz-tizenöt, és van egy zenekar. Nyilván, mivel a Kispál és a PUF is elég sűrűn koncertező zenekar, így a kettő mellett ez egy hobbizenekar. Amivel nincs is gond, de szeretnénk, hogy a két zenekartól jobban leváljon. Mert most egy kicsit Kispál, egy kicsit Pál Utcai Fiúk, illetve egyik sem, de mind a kettő benne van. Ezért abban gondolkodunk, hogy keresünk egy énekesnőt, illetve most folynak a meghallgatások, ha valakinek van kedve, erre nyugodtan jelentkezhet. Akkor még karakteresebben elkülönülhetne ettől a két zenekartól. Igazából a terv az lenne, hogy ne egy pót-Kispál, vagy pót-Pál Utca Fiúk, hanem egy harmadik dolog legyen. Tényleg úgy néz ki, hogy egy amatőr, hobbi zenekar, megvan még a bája. Mivel újak a számok, az emberek nem ismerik őket, bármit, bárhogy megcsinálhatunk, át lehet még írni a dolgokat, mehetünk bármilyen irányba. Egy muzsikusnak jó érzés ez a szabadság, hogy nincsenek elvárások. A másik két zenekarban azért már vannak, saját magaddal szemben is, meg a közönségnek is van egy elvárása, ott vannak keretek, amelyek közül nem illik kilépni. Itt minden irányban nyitottak vagyunk, izgalmas dolog. Majd meglátjuk, mi lesz belőle, ez is jövőre dől el.
