Magas szintű nyelvi és számítástechnikai oktatás
A 2007/08-as tanévben a Kanizsai Dorottya Gimnázium a kilencvenedik tanévét kezdi meg.
A nagy múltú gimnázium az utóbbi évtizedekben magas szintű idegen nyelvi
tagozataival, képzéseivel vált ismertté és keresetté.
Az idegen nyelvi képzés mellett több éve az informatikaoktatásnak is kiemelt szerepet szánnak az iskola pedagógusai. Ezen a területen számos lehetőség adódik az alapszintű képzéstől az OKJ-s szakképzésig az ide érkező tanulók számára.
Nyelvi előkészítő osztály
A 2007/08-as tanévben ismét indul a négy évfolyamos képzést megelőző nyelvi
előképzettséget biztosító, nyelvi előkészítő osztály is. Ebbe az osztályba
lehetőség szerint olyan tanulókat várnak, akik angol és német nyelvből már
rendelkeznek ismeretekkel, de megfelelő tanulmányi eredmény esetén nem zárják ki
azokat sem, akik csak egy idegen nyelvet tanultak.
A képzés célja, hogy ezen előképzettséggel idegen nyelvekből mihamarabb előre
hozott érettségi vizsgát tegyenek a nebulók, s ezt követően újabb idegen nyelvek
(francia, olasz, orosz, esetleg más) tanulását választhassák.
Négy osztály indul a jövő évben
A Kanizsai Dorottya Gimnázium a 2007/08. tanévre a kilencedik évfolyamon négy
osztályt indít. Ebből háromban a négy évfolyamos gimnáziumi képzésnek megfelelő,
a jelenleg érvényes kerettantervekre épülő képzés folyik.
A negyedik indítandó osztály a korábban említett 1+4 évfolyamos nyelvi
előkészítő osztály lesz.
Az egyes osztályok a következőképpen alakulnak:
A osztály: az osztályban emelt szintű informatikaoktatásban, és emelt szintű (5 óra) angol nyelvoktatásban részesülnek a tanulók. Mindkét képzés csoportbontásban történik.
B osztály: magasabb óraszámban, csoportbontásban tanulják a németet (heti 5 óra), második idegen nyelvként heti 3 órában választhatnak angolt, franciát, oroszt, olaszt.
C osztály: magasabb óraszámban, csoportbontásban tanulják az angolt (heti 5 óra), második idegen nyelvként heti 3 órában választhatnak németet, franciát, oroszt, olaszt.
Második idegen nyelvként a francia, olasz, orosz nyelvet az elmúlt tanévhez hasonlóan évfolyam szinten választanak, nyelvi csoportokat megfelelő számú jelentkezés esetén indulnak.
N osztály: az 1+4 évfolyamos képzés színtere. Választás szerint intenzív angol vagy német nyelvi, valamint informatikai képzést nyújtanak a kezdő évfolyamon. Második idegen nyelv a német, illetve angol. A későbbiekben mindkét idegen nyelvet emelt szinten tanulják a tanulók. A többi tantárgyból megfelelő szinten tartás folyik az első évben. Sikeres előrehozott érettségi vizsga esetén újabb idegen nyelv(ek)et lehet választani.
Felvétel és szakképzés
A tanulók felvételének alapját az általános iskola 6-7. tanév év végi, valamint a
8. év félévi jegyeinek átlaga jelenti. A megszerzett érdemjegyek közül a magyar, a
történelem, az idegen nyelv, a matematika, a földrajz, a biológia, a kémia, és a
fizika jegyeket veszik figyelembe.
A 2005/06-os tanévtől a Kanizsai Dorottya Gimnázium csatlakozott a központi felvételi
rendszerhez. Ennek megfelelően a tanulók általános iskolai eredményei (60 %) és a
felvételi írásbeli eredményei (40 %) határozzák meg a felvételi sorrendet.
Előnyben részesülnek azok a tanulók, akik különböző, legalább megyei szintű
tanulmányi versenyeken kimagasló eredményeket értek el.
Minden osztályban heti két órában, csoportbontásban informatikát tanulnak. Az informatikaoktatást a nemzetközi ECDL vizsga tematikájára épül. Szakképzés igénye esetén az Országos Szakképzési Jegyzékben szereplő képzést nyújt az iskola.
Az A, B, illetve C osztályokban a magasabb óraszámú nyelvi csoport lehet kezdő, vagy haladó szintű. Az adott nyelvi csoportba a besorolás a szeptemberi első nyelvi órán a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban megírt felmérés alapján történik.
A felvételire jelentkezés időpontja: 2006. december 8.
A felvételi dolgozatok írásának időpontja: 2007. január 27. 10 óra a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban.
A tanórákon túl
A tanulói érdeklődésnek megfelelően szakköröket indít az iskola főként
eredményes tanulmányi versenyzésre magyar nyelv és irodalomból, idegen
nyelvekből, történelemből, matematikából, fizikából, kémiából, biológiából
és számítástechnikából.
Lehetőséget biztosítanak a két kötelező idegen nyelv tanulásán kívül harmadik nyelv elsajátítására is, szakköri keretek között. Az iskola a művészeti szakköreibe is várja az érdeklődőket: a képzőművészeti szakkör és az énekkar kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet.
A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban biztosított a mindennapi testmozgás, testnevelés lehetősége. Mindenkinek módjában áll a diáksportkörben sportolni.
A margóra
A 11-12. évfolyamon az emelt szintű érettségi vizsgák letételéhez bármely addig
tanult tantárgy szabadon választható.
Vidéki tanulóknak kollégiumot biztosít a gimnázium. A lányok a Szilágyi Erzsébet
Kollégiumba, a fiúk többségükben a Péterffy Sándor kollégiumba nyerhetnek
felvételt.
| Az iskola elérhetőségei: Kanizsai Dorottya Gimnázium 9700 Szombathely, Aréna u. 10. |