A Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely és Vas megye egyik legrangosabb középiskolája, amelyben 1948. szeptemberében kezdődött meg az oktatás. A négy évfolyamos gimnáziumnak jelenleg több mint 400 tanulója van. Az ide jelentkezett diákok nagy többségükben egyetemen vagy főiskolán folytatják tanulmányaikat. Ehhez nyújtanak segítséget a különböző képzési formák, a 11. évfolyamtól az emeltszintű érettségire készítő órák, a szaktantermek és laborok.
Irodalmi délutánok a középiskolában
A nebulók munkáját huszonötezer kötettel rendelkező könyvtár segíti,
szakkönyvek, szépirodalmi művek, folyóiratok gazdag választéka áll a
rendelkezésükre. A könyvtár irodalmi délutánoknak, szavalóversenyeknek is otthont
ad, galériája képzőművészeti kiállítások kedvelt helye. A diákönkormányzat
iskolaújságot ad ki, és iskolarádiót működtet.
Az iskolát a jó hírű gimnáziumok között tartják számon, a felsőoktatási intézményekbe felvettek száma alapján mindig előkelő helyet foglal el az országos rangsorban. Az idejárók döntő többsége középfokú nyelvvizsgát tesz, és egyre nő a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők száma is. A gimnázium mindig jelentős szerepet töltött be a város életében. Egykori diákjai közül sokan váltak az ország elismert személyiségeivé a tudományos, gazdasági, kulturális élet különböző területein.
Három osztály indul jövőre
Háromféle képzési forma, ennek megfelelően három osztály indul jövőre a Nagy
Lajosban, ezek mindegyik más típusú képzést biztosít az oda jelentkezőknek.
Emelt szintű angol nyelvi képzés: olyan diákoknak ajánlják ezt a képzési formát, akik általános iskolában nem tanultak angolul. Ők heti öt-hat órában tanulják majd a nyelvet. (kódszám: 01)
Emelt szintű matematikaképzés: azokat a reálérdeklődésű tanulókat várják elsősorban, akik az átlagosnál magasabb szinten szeretnének foglalkozni a matematikával, illetve továbbtanulási szándékuk ennek az iránynak felel meg. Ebben a formában a matematikát a 910. évfolyamon ötöt órában tanulják a diákok, majd a tanuló választásától függően a 11. évfolyamon háromöt vagy hét, 12. évfolyamon pedig négyhat, vagy hét órában. (kódszám: 02)
Általános tantervű képzés: ide pedig azokat a tanulókat várják, akiknek a továbbtanulási tervei még nem alakultak ki, vagy nem illeszthetők a többi képzési formákhoz. (kódszám: 03)
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően matematikát és informatikát mindhárom
osztályban csoportbontásban tanulnak a diákok. Mindhárom képzési formában két
idegen nyelvet sajátíthatnak el az iskola növendékei, csoportbontásban.
Az egyik nyelv angol vagy német lehet, másik idegen nyelvként angol, német és
megfelelő számú jelentkezés esetén francia és latin is választható. A nyelvi
csoportok úgy alakulnak ki, hogy lehetőség szerint mindenki azon a szinten
folytathassa a nyelvtanulást, amelyet általános iskolában elért.
Felvételizni kell
Az iskolába jelentkező tanulóknak felvételizniük kell. A felvételit az idei
tanévben is az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) által
központilag szervezett írásbeli felvételi vizsgához csatlakozva szervezi meg a
gimnázium.
A felvételi vizsga tartalmáról a feladatlapokat összeállító intézet (KÁOKSZI) a következő tájékoztatót adta ki:
Az egységes középiskolai felvételikre kétféle típusú, anyanyelvi és matematikai feladatsor készül. Az anyanyelvi feladatlapokon a nyelvtani alapismeretek, illetve a helyesírási szabályok alkalmazását igénylő feladatok mellett hasonló arányban szerepelnek az anyanyelvi készségek, például a szövegértés, az írásbeli kifejezőkészség, illetve a gondolkodás, a kreativitás, a fantázia működését vizsgáló feladatok. A feladatsorok sikeres megoldásához, a tanult ismeretek mellett megfelelő figyelem, szókincs, kifejezőkészség, absztrakciós képesség, nyelvi ötletgazdagság szükséges.
A matematikai feladatsorokba a matematikai alapfogalmak alkalmazására épülő,
szokásos feladatokon kívül főként a tanult szabályok, összefüggések újszerű
szituációkban való alkalmazását igénylő feladatok kerülnek, néhány
kreativitást, ötleteket feltételező feladattal kiegészítve. A feladatmegoldás
sikerében a tantárgyi ismeretek mellett itt is a megfelelő figyelem, feladatmegoldó
készség, problémaérzékenység, logikus gondolkodás és a kreativitás játszhat
fontos szerepet.
(Az előző tanévek felvételi feladatlapjai és megoldásai a honlapon megtekinthetők.)
A felvételi pontok számításáról
A felvételi pontok számításánál az iskola a következőket veszi figyelembe:
Az általános iskolából hozott pontszámot az 5., 6., 7. osztály év végi és a 8. osztályos félévi osztályzatokból számítják. Magyar irodalomból, magyar nyelvből, történelemből, matematikából, idegen nyelvből (több idegen nyelv esetén abból, amelyikből jobb eredményt ért el) a négynégy osztályzat átlagát, fizikából, kémiából, biológiából és földrajzból pedig az adott években szerzett osztályzatok közös átlagát számítják. A szerzett pontszámot a felvételi dolgozatok eredménye adja, egyenlő arányban. Az így elérhető maximális felvételi pontszám 100 pont; ennek 60 százalékát a hozott, 40 százalékát a szerzett pontszám adja.
Azokat a tanulókat, akik az alábbi versenyeken 7. vagy 8. osztályban megyei 13. helyezést értek el és/vagy országos döntőbe jutottak, plusz tíz ponttal jutalmazza az iskola:
Varga Tamás Országos Matematika Verseny,
Kalmár László Országos Matematika Verseny,
Öveges József Országos Fizika Verseny,
Nyelvünkben élünk Országos Verseny,
Simonyi Zsigmond Országos Helyesírási Verseny,
Országos Történelmi Tantárgyi Verseny,
Országos Angol Nyelvi Tanulmányi Verseny,
Országos Német Nyelvi Tanulmányi Verseny,
Herman Ottó Országos Biológia Verseny,
Kaán Károly Természet- és Környezetism. Verseny Hevesy György Országos Kémia
Verseny,
Teleki Pál Országos Földrajz-földtani Verseny
Jelentkezési lap és vizsga
A jelentkezési laphoz, csatolni kell a felsorolt versenyeken elért eredményeket
igazoló dokumentumoknak (oklevél, értesítés) az iskola igazgatója által
hitelesített fénymásolatát. Egyéb versenyeredményeket is figyelembe vesz az iskola,
ezért a jelentkezési lap megjegyzés rovatában a tanuló egyéb eredményeit is
érdemes feltüntetni, valamint csatolni kell az írásbeli vizsga eredményeit
tartalmazó értékelő lap másolatát is. A felvételi eljárás befejezését
követően (2007. március 6-án) az iskola portája melletti hirdetőtáblán függesztik
ki a rangsorokat, tagozatonként. (Tájékozódni csak a tanuló
diákigazolvány-számának ismeretében lehet!)
A felvételi vizsga 2007. január 27-én, szombat 10 órakor lesz az iskolában. Azok a tanulók, akik nekik fel nem róható ok (orvos által igazolt betegség, váratlan közlekedési nehézség, stb.) miatt nem tudtak részt venni az írásbelin pótfelvételit írhatnak, amelynek időpontja: 2007. február 1. csütörtök 14 óra.
A vizsgára a tanulói jelentkezési lap benyújtásával lehet jelentkezni. Ezt a jelentkezési lapot a tanuló az általános iskolájában kapja meg, és 2006. december 8-ig kell a gimnáziumba eljuttatnia. A kijavított dolgozatokat a tanuló és/vagy szülője az iskolában tekintheti meg 2007. február 1-én 8 és 16 óra között. Ekkor vehető át a vizsga eredményéről az iskola által kiállított értékelő lap is. Az át nem vett értékelő lapokat az iskola 2007. február 2-án postára adja a tanulóknak.
| Az iskola elérhetőségei: Nagy Lajos Gimnázium 9700 Szombathely, Dózsa György u. 4. |