Csodalámpa szerzett vidám napot az agydaganatos kisfiúnak

A Markusovszky kórházban egy ötéves, agydaganatos kisfiú arcára csalt mosolyt az élő ajándék: Márió, a harmonikás.

Hétfőn délelőtt tíz órakor teljesül egy kívánság – tudtam meg ismerősömtől, a helyszínt hallva azonban végigfutott a hátamon a hideg. Gyermekonkológia az az osztály, ahol rákos betegséggel küzdő kisgyermekeket kezelnek.

Gyermekonkológia – már kimondva is gyomorszorító
Tíz perccel a megbeszélt idő előtt érkezem, a liftből kilépve mindenfelé vidám, karácsonyt idéző figurák igyekeznek jókedvet teremteni. A hangulatot némileg árnyalja egy anyuka, aki infúziós állványt toló lányát támogatja. Ismerőssel is összefutok a társalgóban, de hamar kiderül, ő sem a sztárvendég miatt érkezett, hanem gyermekéért aggódik. Ez a rész még nem az onkológiához tartozik, az zárt ajtók mögött található, a folyosó végén.

Csendben beszélgetünk, nem messze tőlünk egy férfi újságot olvas. Egy fiatal nő lép hozzám, érdeklődik, újságíró vagyok-e, majd bemutatkozik. Ő az ötéves Alexander édesanyja. Hamar kiderül, hogy az olvasó férfi az apa. Kedvesen mosolyognak és izgulnak, vajon kisfiuk örül-e majd a vendégnek? Kicsit megkönnyebbülök. Rosszabbra, könnyeikkel küszködő szülőkre számítottam.

Derült égből a villám – agydaganat
Tavaly ilyenkor a kis Alexander ugyanazt tette, mint a többi négyéves: várta a karácsonyt. Lótott, futott, igazi rosszcsont volt. Amikor idén januárban újra kezdődött az óvoda, az óvónők jelezték a szülőknek: a kisfiú nagyon fáradékony. Ekkor még senki nem gondolt rosszra, hiszen mindenkinek vannak nyűgös napjai. Alexander ráadásul a cipőjére panaszkodott, amin akkor még a szülők is mosolyogtak. Aztán néhány nap múlva a kisfiú váratlanul bandzsítani kezdett. A szülők azonnal orvoshoz vitték, majd hamarosan a soproni kórház CT berendezése mellett találták magukat.
A számítógépes rétegfelvétel milliméterről-milliméterre szkennelte a kisfiú fejét, az orvosok valami rendellenességet kerestek. A szülők természetesen izgultak, de arra, amit az orvos közölt velük, egyikük sem számított. Alexandernek 99 százalékos valószínűséggel agydaganata van – hangzott a diagnózis. A rémálom elkezdődött.

Két nap múlva, január 13-án Győrben a maradék minimális esély is szertefoszlott, az ottani vizsgálatokkal már száz százalékig biztos volt: az ifjú emberkének rosszindulatú daganat burjánzik az agyában. Három nappal később a kisfiú már altatásban feküdt a debreceni klinikán. Haját leborotválták és felnyitották a koponyáját. Ekkor az is kiderült, hogy nem operálható. A daganat eltávolításával ugyanis nagy eséllyel megsérültek volna az életbenmaradáshoz nélkülözhetetlen idegpályák. A szülők három borzalmas hetet éltek át, eközben szinte alig aludtak.

Azért vannak a jóbarátok…
Bajban ismerszik meg az igazi barát – tartja a mondás és a kisfiú szülei megtapasztalhatták: nem maradtak egyedül. Az édesapa a Cliff Konyhák Kft. alkalmazottja. Amikor kiderült, hogy a fiának agydaganata van, munkatársai mellé álltak. Segítettek a gyógyszerek kiváltásában, az utazás megszervezésében. Barátok szereztek jelképes árú szállást is a szülőknek, hogy végig gyermekük mellett lehessenek.

A Debrecenben töltött hetek után kiderült: a férfi főnöke nem írta ki szabadságra beosztottját, teljes munkabért fizetett neki. „Ez a cég ajándéka” – emlékezett főnöke szavaira elérzékenyülve Árvai Levente. A kisfiú már Szombathelyen kapja meg a szükséges kezeléseket, a szülők a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegről járnak be hozzá.

A nagy találkozás
Néhány perccel tíz óra után megérkezett a várt vendég, belépünk hát a rettegett onkológiára. A mennyezetről színes ajándékcsomagok csüngenek az elfüggönyzött ajtók előtt. A kilincseken fertőtlenítős gézkötés, a padlón pedig ragacsos fertőtlenítőszőnyeg fogadja a látogatót. Az édesanya kinyitja az ajtót és máris megpillantom Alexandert.
A kisfiú tágra nyílt szemmel néz a sok ismeretlenre, majd rémülten szipogni kezd. Az elmúlt hónapokban megszokta már, hogy a tömeg rendszerint tűszúrásokat, fájdalmat és tortúrát jelent. Lehajtott fejjel bújik az anyjához és szorítja magához, úgy biztosan nem történhet semmi baj. Haj nélküli buksiján NAVY feliratú baseballsapka rejti el a hosszú vágásnyomot. A sapka a kecskeméti repülőnap emléke, amikor Apával még gondtalanul, felszabadultan nézték a magasban szálló gépmadarakat.

Márió, a harmonikás megilletődve ül le kis rajongója mellé. A kisfiú sír, talán még fel sem fogta, ki látogatta meg. Vígasztalhatatlannak tűnik, ezért a maroknyi újságíró kimegy a kórteremből, de az ajtón keresztül is hallatszik a hüppögés, az oroszlánkönnyeket pedig Fürge kutya szövetbundája itatja fel.

Kis idő múlva jön egy mentőötlet.
– Segítenél nekem lefotózni Máriót? – kérdem, de heves fejrázás a válasz.
– Nem baj, ha Te nem, akkor majd talán Fürge segít. Fürge kutya, Te segítenél nekem fényképezni? – a kisfiú feje még mindig lehajtva, de a kezében tartott Fürge felnéz és közelebb óvatoskodik a géphez. A sapka pereme alatt megvillan két huncut szem és a kisfiú ujjai az exponálógombra nyomják Fürge kicsi mancsát. Villan a vaku, a kijelzőn megjelenik Márió szája.

– Hát ez nem sikerült. Fürge, Te nem tudsz fényképezni! Nézd csak, mit fotózott a kutyád! – és a kisfiú már nevet. A következőre ő fényképezi le kedvencét és a kép határozottabban jobban sikerül, amit kacagás nyugtáz. Ismét magára hagyjuk Márióval. A folyosón az édesapa elmeséli, hogy 1,5 éves volt Alexander, amikor észrevették, hogy Márió zenéjére folyamatosan táncikál. Hamarosan kapott egy lemezt is tőle, ami hamar nagy kedvence lett.
Azóta ha Márió Győr-Moson-Sopron megyében tartott koncertet, azon ott kellett lenniük és a kisfiú mindig ragyogó arccal tért haza ezek után. Most viszont Márió látogatott el hozzá és mindenki tudja, az lenne az igazi öröm, ha erre a találkozóra soha nem került volna sor.

Időközben befut Masát Péter doktor is, a kisfiú egyik kezelőorvosa
Üdvözli a családot és Máriót, akinek köszönetet mond a látogatásért és jelzi, néhányan az osztályról nagyon örülnének, ha hozzájuk is bemenne. Márió bólint és nemsokára a folyosón kisebb rajongói klub jön össze. Daganatos gyerekek és szüleik, akik szintén szívből örülnek a szerény előadó jelenlétének.

– Azt gondolom, hogy ha az embernek megadatott az életében, hogy sikeres, vagy elismert legyen, akkor nagyon fontos, hogy ilyen dolgokra is szakítson időt, még ha csak nagyon kicsit is tud vele segíteni. És nem csak mint előadó, hanem mint ember is –mondta el a nyugat.hu-nak Márió.

– Nagyon sokat segít, nem csak a személyes megjelenés, hanem a jótett is –kapcsolódott be a beszélgetésbe Masát doktor. – Azt pedig külön köszönöm, hogy több gyermeket is meglátogatott.

A folyosói beszélgetés közben Alexandert felöltöztette az édesanyja. A kisfiú nem volt hajlandó levenni a Máriótól kapott pólót, kis színes táskája a kedvence által aláírt CD-t rejtette. Ezt szorongatta akkor is, amikor beültették a gyerekkocsiba és kitolták a többiek közé.

A betegséggel küzdő apró embert már nem bírják el a lábai, erre már Debrecenben felkészítették a családot. Mozgásszervi problémák léphetnek fel a daganat által nyomott területek kényes helyzete miatt – jósolták az orvosok és sajnos nem tévedtek. Az apa azonban bizakodva újságolta, hogy a kemoterápiás kezelés következtében megállt a daganat növekedése és ha minden jól alakul, akkor fia majd újra képes lesz járni. Óriási elszántságot hallok a hangjából. Megbeszéljük, hogy tartjuk a kapcsolatot és beszámolunk majd a kisfiú felépüléséről is, azután hosszúnak tűnő csend után kezet fogunk.

Márió is búcsúzik. Először Alexandertől, majd a szülőktől. És ekkor, ha csak egy pillanatra is, a szülők szemét elönti a könny. Néhány köhécselés és eldörzsölt könnycsepp után azonban újra a magabiztos Anya és Apa áll előttem, a kisfiú pedig az egészből semmit nem vett észre. Előtte erősnek kell maradni, nem veheti észre, hogy szülei legalább annyira félnek, mint ő maga. Alexander búcsút int kis kezével, amin ott virít a tűszúrás nyoma.
– Szia, Kisember, remélem még találkozunk! –mondom neki és sietek a friss levegőre.

Csodalámpa - vidám fénnyel a kemény hétköznapokban
Három évvel ezelőtt, 2003. novemberében teljesült az első kívánság a Csodalámpa Alapítványnál. Az alapítvány az amerikai Make-A-Wish mintájára jött létre idehaza és már több száz 3-18 év közötti gyermek kívánságát teljesítette. És hogy kik kívánhatnak?

A diplomatikus megfogalmazás szerint „az életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyermekek”. Irigykedni tehát nem kell, ha valakinek befogadja a kérését az alapítvány és ezután megvalósul a nagy álma, hiszen a hétköznapok gyakran elképzelhetetlen borzalmaiból szabadul ilyenkor egy-egy lurkó. Még ha csak néhány órára is. Hiszen miért ne vezethetne egy kicsit mozdonyt egy kisfiú, akit műtétről-műtétre próbálnak közelebb vinni az orvosok a felnőttkorhoz, miért ne használhatna laptopot, internetet az a gyerek, aki infúziósüvegek, katéterek és egyéb rémisztő dolgok között tölti a teljes gyerekkorát?

A Csodalámpa azokra ragyoghat rá, akiknek a szülei nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy gyermekük kívánságát teljesítsék, de feltétel még a kezelőorvos engedélye is, hiszen nincs minden gyermek olyan állapotban, hogy elutazzon messzi tájakra. És bizony néhány kicsinek akár a főváros meglátogatása is elérhetetlen célnak látszik.

Az alapítvány honlapján a teljesített kívánságokról szóló beszámolók is olvashatók. Talán nem felesleges rászánni némi időt és elolvasgatni a gyerekek vágyálmait, hogyan sikerült ezeket megvalósítani és közben ráfeledkezni a boldog arcokra. Már nincs mindegyikük közöttünk, de az biztos, hogy felejthetetlen emlékekkel gazdagodtak. De nem csak ők. Azok is, akik segítettek a kívánság teljesülésében.

Érdemes időről-időre visszatérni és elolvasni az éppen aktuális kívánságokat. Lehet, hogy éppen a közelünkben áhítozik egy apróság valami olyanra, amit mi is megadhatunk neki. Babusgatnivaló póni, „a bátyjára emlékeztető óriás plüss tigris”, állatkerti kirándulás, babaház –nagy kérések ezek egy-egy súlyosan beteg kisgyerektől? Nem torokszorító, amikor egy 14 éves fiúnak az a nagy álma, hogy részt vehessen saját iskolájának évzáró ünnepségén, ha már a betegsége meggátolta abban, hogy a többiekkel járhasson az órákra?

Itt a nagy karácsonyi bevásárlások ideje. Mennyi nélkülözhető tárgy, szórakoztató elektronikai eszköz, trendi, néhány használat után megunt dolog kerül ilyenkor a kosarakba! Igaz, ezek örömet okoznak annak, aki kapja. De érdemes kipróbálni milyen az, amikor lemondunk néhány ilyen tárgyról, megdörzsöljük azt a bizonyos csodalámpát és nézzük a ragyogását a reménykedő gyerekek szemében.

Ma Magyarországon megközelítőleg ötezer olyan gyermek él, aki egészségi állapota alapján kívánhat a Csodalámpától…

Aki szeretné segíteni a cikkünkben bemutatott kisfiú gyógyulását, az a hozzájárulását az alábbi számlaszámra küldheti:

59400103 – 10001545
Közlemény: „Árvai Alexander gyógyítására”

Amennyiben a Csodalámpa Alapítványt támogatná, kérjük látogasson el a www.csodalampa.hu oldalra és tanulmányozza át a „Segítene?” menüpontot!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű