Kerékpárutas kuriózumok

Körbepedáloztuk Szombathely bicikliútjait, hogy megnézzük, nálunk is annyira utálatos állapotok uralkodnak-e, mint a főváros egyes részein.

Legutóbb a Nyugat.hu is üdvözölte a hírt, hogy régiónk fejlesztési tanácsa hétszáz ropogós millában hajlandó áldozni kerékpárutakra, illetve hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egymillárdra rúgó keretösszegben a már meglévőket lesz hajlandó felújítani. Hogy mindez mennyire tudható be a leginkább Budapestre összpontosuló kerékpáros közösségek hiperaktív tevékenységének, arra nincs mérőszámunk, ha csak az nem, hogy a tavaszi Critical Mass bringás felvonuláson a világ valamennyi városát leköröztük a demonstráló kétkerekűek számát illetően: ötvenezren gurultak végig a pesti rakparttól a Városliget zöldjéig.

Ettől függetlenül még bőven Dunát lehetne rekeszteni azon hátrányok lajstromba vételével, amik a magyarországi kerekezőket nap mint nap sújtják, kezdve a jobbra tartás követelményét teljesítő bringásra óvatlanul rányitott kocsiajtótól egészen a kerékpárutak aggasztó hiányáig. De ha még van is valahol ilyen, bizonyos körülmények még így is ellehetetlenítik a rajtuk történő közlekedést. Ilyen körülményeket vesz számba például a magyar kerékpárutak szégyenfalának becézett blog, aminek van zsákjában minden jó: bringaút közepére biggyesztett tűzcsap, bringautat figyelmen kívül hagyó építkezés, bringaúton parkoló rendőrautó.

A leghasítóbb repedés
De mi a nagy helyzet a szombathelyi viszonylatokkal? – tettük fel a kérdést, és már úton is voltunk. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy rögtön az első negyed órában belegurulunk – mit gurulunk, zakatolunk! – az első szó szerinti megrázkódtatásba (igaz, rögtön a legnagyobba). A helyszín a Rohonci út belvárosból kifelé vezető szakasza, az Engels Frigyes utcánál kezdődő bringaút, aminek rögtön az elején ordas seb éktelenkedik, mint azt képünk is mutatja. Aki nem ismeri e szakaszt, komoly zakózást kockáztat az est leszálltával. Egyébként csak a seggét veri szanaszét.

A hátsó fertályra mért csapások elaprózva ugyan, de a túloldalon is megtalálhatóak: a hali pálya felé haladván épp az orrom előtt tekergőzött egy kisleány, előtte édesanyjával, aki egy fékezés esetén könnyen csúnyácska koccanást idézhetett volna elő, hiszen gyermeke inkább volt elfoglalva a göröngyökkel, mintsem a közlekedésre való hathatósabb odafigyeléssel. A repedések ráadásul úgy koncentrálódnak itt, hogy a gyalogosok természetesen sima felületen lépdelnek, a kerékpárista meg szív, mint a torkosborz.

A legvadabb terep
Ezt a jelzős szerkezetet bármelyik sokat tapasztalt városi bringás orra alá dughatnánk, ajka nyomban görbületbe ugrana, pupilla beszűkül, arc levált három fokkal világosabb árnyalatba. Úgy is van, ez a Paragvári úti lidércnyomás, amit valaki egykor nyilván csak a vicc kedvéért keresztelt el bicikliútnak. A Szent Imre herceg útja felé tartó egy kilométeres szakaszon végig sínylődhetünk, de különösen vigyázzunk a két kritikus pontra, a Szűrcsapó utca bekötésénél illetve a Fekete Sas patikánál.

A túloldal gyakorlatilag ugyanez pepitában, egyedül az javít a közérzeten, hogy a le- és felhajtók rendben vannak. De hogy még véletlenül se klappoljon minden, itt éppenséggel a gépjárművezetők lelik rendszeresen örömüket abban, hogy ráparkíroznak a bringaútra – úgy, mint képünkön a bababolt előtt.

A Petőfi utcán haladhat át, mondja a vakbarát jelzőlámpa, mi pedig ehhez mérten a Március 15 térről dzsalunk a Király utca felé, a sárga vonallal jelzett kerékpársávban. Ami viszont, láss csodát tréfás verzióban, olyan se füle-se farka módon végződik (egyszercsak hopp, vége a csíknak), hogy azt még tábla is elfelejtette jelezni. Hadd lepődjön csak meg szegény kerékpárpilóta, hogy a következő pillanatban már az autókkal kell megvívni a talpalatnyi helyért - itt ugyanis gépjármű és bringa a parkolóhelyek miatt nemigen fér el egymás mellett.

Sehol máshol nincs olyan kijelölt terep a küllősöknek, mint a pláza felől indulva a Brenner Tóbiás körúton: mintha csak a Szalézi-templommal harmonizáló színt kerestek volna ide a tervezők. Csakhogy kőelemeket is kerestek hozzá, egybefüggő aszfaltfolyam helyett, így amennyire szép, annyira rázós. Ezért is preferálják a bringások itt a járdát, ami meg ugye annyira nem jó.

A legnagyobb röhej
Néhányan a közlekedés-felügyeletnél szerfelett mókás kedvükben lehettek, amikor a következőt kitalálták. Az még hagyján, hogy a Zanati út laza két kilométerén keresztül a biciklistának hol le kell gördülnie az útra, hol vissza a járdára, mert sávjának kialakítását a buszmegállóktól tették függővé, sőt, néhol által is kell menni a túloldalra, minderre fel is kellett helyezni a koronát. Íme, a Tesco végénél, a körforgalomnál megleltük Magyarország talán legrövidebb kerékpárútját, aminek kemény tizenöt méterét négy tekeréssel lehet abszolválni.

A legesztétikusabb - mert ilyen is van
No, de legyen öröm is az ürömben, mert szerencsénkre nem csak kerékpárúton kalézoló gyalogosokkal, ugyanoda parkoló tahókkal, és feneketlen gödrökkel áldott meg minket a szombathelyi közlekedési viszonyrendszer: reppenjen itt a végén a fehér holló, a tükörsima felület, amit egyedül csak a fel- és lehajtók hiánya tesz kissé borongóssá, de még így is kiemelkedik társai közül: felderítő akciónkban a Bartók Béla körút viszi az aranyteleszkópot – olyannyira, hogy ottjártunkkor éppen befejezték egy húszméteres szakasz aszfaltozását. Talán példát kéne venni erről a város egyéb részein? Talán nagyon is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű