Képzeld el, ahogy a nyolcvanas évek derekán, egy nyugodt környezetben éled a mindennapjaidat a Szovjetunió egyik városában, Pripjatyban. Akik itt laktak, viszonylagos jólétben éltek, kiszámítható jövővel, munkalehetőséggel és legtöbben boldog családi környezetben. Diktatúra volt, de ez ekkor már alig érdekelt valakit. Volt munka, volt jövőkép, voltak jól ellátott boltok és még szórakozásra is jutott idő.
Ugyanolyan átlagosan feküdtek és keltek az emberek, mint manapság. Azonban 1986. április 26-án nem az ébresztőóra hangos és idegesítő csengésére ébredtek, hanem valami sokkal ijesztőbb dologra.
Ezen a napon hajnali 1 óra 23 perc 45 másodperckor felrobbant a csernobili atomerőmű négyes blokkja, és a következő hetekben ez az eldugott kis szovjet város az atomkatasztrófa szinonimája lett.
2019-ben mutatták be az HBO saját gyártású minisorozatát, a Csernobilt, ami az egyik legnézettebb program lett Magyarországon. Ennek valószínűleg az is volt az oka, hogy nagyon sok fiatal innen ismerte meg, hogy mi történt 1986 tavaszán abban az eldugott kis szovjet városban, ami kis híján radioaktív temetővé változtatta Európát.
Most összegyűjtöttünk öt tényt, amit biztosan nem tudtál Csernobilról.
1. Magyarok, akik Csernobil áldozatai lettek
Háromszoros fizetéssel és beígért jutalmakkal „csábították” az embereket az erőműhöz. De voltak, akiket kötelező jelleggel vitték Csernobilba likvidátornak, azaz a sérült reaktoron dolgozó munkaszolgálatosnak. Az Ungváron élő Ruszka Lászlót munkahelyén szólították fel, hogy a zónában kell szolgálatot teljesítenie. Mentőgépkocsi-vezetőként dolgozott és a mentésben vett részt.
Azonban nem csak likvidátorok voltak az áldozatok között. Természetesen a Szovjetunióban és a szovjet blokk egyetlen országában sem tudhatták meg mi az igazság.
Ettől függetlenül már 1986-ban készült egy tanulmány Markó Imre tizennégy főből álló kutatócsapatának a jóvoltából „Csernobili katasztrófa: lehetséges okok és következmények” címmel, ami kimondta, hogy Csernobilban borzalmas dolog történt.
A tanulmányt megkapták a döntéshozók és a szerkesztőségek, azonban Bányász Rezső Magyarország akkori tájékoztatásügyi minisztere a szovjet-magyar kapcsolatokra hivatkozva letiltotta a terjesztést.
Így azoknak a magyar kamionosoknak, akik útnak indultak a zónába, fogalmuk sem volt arról, hogy valójában a halálba küldik őket. A két méter magas Kiss István harmicnötéves korában indult útnak 1986-ban, majd 1992-ben alig negyvenöt kilósan halt meg.
Szabó István, aki szintén kamionosként dolgozott, amikor Csernobilban járt és ő volt az egyedüli, aki viszonylag hosszabb életet élt. Egy pénteki napon még interjút adott Vujity Tvrtkónak, majd azon a hétvégén, vasárnap rákban halt meg. Mellettük Szabadszállási Kálmán, aki miután belélegezte egy nagy rotációjú jármű által felvert radioaktív port, az ezt követő időszakban sugárfertőzés által okozott rákban halt meg.
2. Mi történt a katasztrófa három fő felelősével?
A vádlottak padján foglalt helyet Viktor Bruhanov, az erőmű igazgatója, Nyikolaj Fomin főmérnök, Anatolij Gyatlov helyettes főmérnök. Mindent tagadtak és minden felelősséget elhárítottak, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy elkerülték volna a büntetésüket.
Mindhárman 10 év börtönbüntetést kaptak. Gyatlov három év után szabadult, mert a Szovjetunió felbomlásakor amnesztiát kapott. Egyébként 390 rem (3,9 Sv) súlyos sugárdózis érte. Ez a szám köznyelven annyit jelent, hogy akik ilyen szintű dózisú sugárzást kapnak, azoknak az 50 százaléka 30 napon belül meghal.
Ő azonban életben maradt, és csak 1995-ben halt meg szívelégtelenségben. Viktor Bruhanov volt az, aki a legkésőbb szabadult, a köztudattal ellentétben ő tényleg leülte mind a 10 évet az utolsó percig, amelyről Szvetlana Alekszejevics fehérorosz írónő számolt be egy könyvében. (Erről később...)
Fomin öngyilkosságot akart elkövetni, eltörte a szemüvegét és a széttört üveglencsékkel fel akarta vágni az ereit. Az öngyilkosság nem sikerült, de Fomin sem tudta letölteni a 10 évig tartó börtönbüntetést, mert idegösszeroppanást kapott, majd elmegyógyintézetbe került. Utána nem tudni mi lett vele, de több mint valószínű, hogy ilyen egészségügyi állapotban nem húzta sokáig.
3. Sugárbetegség: mi okozza a gyors halált?
Bizonyára mindenki, aki látta a sorozatot, emlékszik arra az esetre, amikor a végén még a stáblista előtt közölnek pár adatot. Hajmeresztő volt látni, hogy a hivatalos orosz statisztikákban az elhunytak száma 33 fő. A WHO jelentései alapján azonban csak a robbanás után, a direkt kárelhárítás során több száz személy kapott halálos dózisú sugárzást, akik nagyon rövid időn belül belehaltak ebbe.
Ezt a sugárzást amúgy a (jód-131-es, cézium-137-es és stroncium-90-es izotópok okozták.) Azonban a sorozatban szereplő tűzoltók és dolgozók, akik ott voltak az erőműnél azon az estén, elképesztően gyorsan haltak meg. De miért?
A sugárbetegség a huszadik század derekán jött be a köztudatba, amikor Hirosima és Nagaszaki után egyre több rákos betegség jelent meg azok körében, akik túlélték a támadásokat vagy valamilyen formában érintkezésbe kerültek a sugárszennyezettséggel. A sugárfertőzötteknél a gyors halálozás oka: gyorsan osztódó sejtek pusztulásából adódik. Amikor megtörténik a robbanás, hatalmas dózisú gammasugárzás szabadul fel, és ilyenkor leginkább a bélrendszer, a vérképző szervek, és a csontvelő károsodnak.
Egy súlyosabb sugárdózis napokon, heteken belüli halálhoz vezet. A betegség során van egy szakasz, amikor olyan, mintha a sugárfertőzött szervezete elkezdne felépülni, de valójában ez csak egy vihar előtti csend, ez után sajnos csak lejtő van a betegség további lefolyásában. A lábadozás folyamatában tehát van egy látens szakasz, ez után jön a betegség kritikus része majd 4-10 héten belül bekövetkezik a halál.
Ahogy a sorozatban is láttuk, ez a folyamat elképesztően gyors volt azoknál, akik az erőműben dolgoztak a robbanás estéjén: ők óriási dózisú sugárzást szenvedtek el. Van egy mondat a sorozatban, ami ezt jól illusztrálja a hátborzongató és egészen naturalisztikus képsorok mellett, amikor egy tudós szájából elhangzik az ominózus mondat: „Akimovnak már nem volt arca.”
4. Szombathelyen akkora volt a sugárzás, hogy kiakadtak a doziméterek
1986. április 26-án még senki nem tudta Magyarországon, de talán még Csernobilban sem mindenki, hogy felrobbant az erőmű négyes reaktora. Ahogy azt lapunk is megírta, Csernobili katasztrófa: 1986-ban olyan nagy volt a sugárzás, hogy Szombathelyen kikattant a mérő 2016. April 26. 09:39 Kozma Gábor, a Vas Népe akkori újságírója megpróbált utánajárni az eseményeknek, miután április 27-én a Szabad Európa rádióban már hallani lehetett, hogy Svédországban jóval magasabb sugárzást mértek a megszokottnál.
Kozma elment a megyei tanácsra, onnan az Egészségügyi Mérőintézetbe, ahol azzal szembesült, hogy akkora dózisú sugárzás van, hogy kiakadt a mérő. Azonban ekkor belépett egy százados, aki letiltotta a kérdezést és persze a cikket is.
Több ismerősöm is beszélt arról, hogy 1986. május elsején zivatar vonult át Szombathely és környékén. Kozma Gábor újságíróként viszont beszélt is olyan szombathelyi bőrgyógyásszal, akinek a betegei azt állították, hogy az eső következtében évekkel később bőrrákot kaptak.
Volt olyan eset, amikor egy férfi a szabadban tartózkodott, esernyő nem volt nála, ezért a kapucnis kabátját húzta fel, amiről lecsöpögött az eső egyenesen az orrára, ahol évekkel később rákos elváltozást diagnosztizáltak. A beszámoló szerint nem is egy ilyen eset volt, de ami biztos, hogy a radioaktív felhő első része április 29-én érte el hazánkat, a második, ami jóval töményebb volt, május 7-én.
A valós adatokat persze titkolták és nyugtatták a lakosságot, hogy a sugárzás nem ért el olyan fázisba, ami veszélyes lenne az emberek egészségére. Ha szeretnél bővebben olvasni, hogyan élték meg a szombathelyiek Csernobilt, itt Csernobili katasztrófa: 1986-ban olyan nagy volt a sugárzás, hogy Szombathelyen kikattant a mérő 2016. April 26. 09:39 megteheted.
5. Készült egy könyv, ami Nobel-díjat kapott
Szvetlana Alekszejevics fehérorosz írónő könyve joggal érdemelte meg az irodalmi Nobel-díjat. Az HBO Csernobil című sorozata is ez alapján készült. A könyv azokról szól, akik valamilyen formában részesei voltak ennek a katasztrófának.
Megszólalnak a szereplők és az érintettek. Hogy tudod elmagyarázni egy világháborút vagy a Holodomort átélő paraszt néninek, hogy most nem a katonák vagy az éhség az ellenség, hanem egy olyan dolog, amit még csak nem is lát és ezért kell elhagyni a lakhelyét. A könyv leírja, milyen szörnyű halált haltak azok, akik hazatértek Csernobilból.
Hogy titkolták a Priptjaty folyó partján fürdőző emberek elől, hogy akkor már egy hete sugárfertőzött a víz? Mit érezhetett az az apa, akinek szóltak, hogy dobja ki az egyenruháját, de a sapkáját a kisfiának adta, aki agydaganatos lett tőle?
Sokan nem tudnak erről a könyvről, pedig ha volt irodalmi alkotás, ami szó szerint megviselt, akkor ez az volt, és nagyon ajánlom azoknak, akik meg akarják ismerni Csernobilt azoknak a szemén keresztül, akik 1986-ban ott voltak a történelem színpadán.