A bázis: a Képzőművészeti Szakközépiskola. Innen indulunk, ide érkezünk. Veres Gábor szobrászművész életének is ez a központja, mióta itt tanít és igazgatóhelyettesként vezeti a képző és iparművészeti tagozatot. Sokáig tartott, míg felfedezte magának a megye és Szombathely.
Számoljunk csak...
Nagyjából két évtizeddel ezelőtt költöztek le szintén művész (ötvös-tanár) feleségével az akkor romokban lévő hegyfalui vízimalomba a fővárosból, de csak az utóbbi nyolc-kilenc évben kiált fel mindenki, ha köztéri szobor avatása kerül szóba a megyeszékhelyen:
Egy újabb Veres Gábor-alkotás?
Hogy hány van? Számoljunk csak... - Veres Gábor ül az anyósülésen, és számol. Először azt kell tisztáznia magában, hogy Szombathelyről van szó. Mert ő formázta meg a Budai vár alatt álló Antall Józsefet, a városliget Ronald Reagenét, a Semmelweis klinika névadóját és a
Pesti Broadway
(Nagymező utca) Kálmán Imréjén is ott van valahol eldugva a szignója. Nevét és keze nyomát őrzi ezen kívül több díszkút, mellszobor, dombormű, felirat és külső- és belső téridom Baján, Kiskőrösön, Békésen, Rábapatyon - szerte az országban. És számuk évről évre nő.Egy kis csavar, egy kis játékosság
Szóval hogy Szombathelyen hány szobra van? Elgondolkozva ül még egy keveset, aztán arra jut, hogy bizony kellene már csinálni egy katalógust a munkáiról, mert most így hirtelen meg nem tudja mondani. Elindulunk tehát azokhoz, amik eszünkbe jutnak. Először a legújabbhoz, a Sárkányos-kúthoz
Én nem tudom...
– von vállat mosolyogva az alkotó. És, akármi ez, egy darab egyáltalán? Mert valahogy nem stimmel a farka... És a háta...- Pont ez az érdekes benne! Akármi lehet, és akármilyen állat lehet. Sőt: akárhány! Minden szobromba igyekszem belevinni valami csavart, apróságot, ami elgondolkodtatja, megmozgatja azt, aki kapcsolatba kerül vele. Ebbe ezt a bizonytalanságot. Egyébként nem volt egyszerű elhelyezni itt egy díszkutat.
Rongáló-biztosra
kellett tervezni, helyet kellett találni neki, megálmodni, milyen legyen. Egy szobrot nem lehet csakúgy ráerőltetni egy környezetre! Annak a koncepció részévé kell válnia. Úgy gondoltam, ide ez a játékosság illik leginkább.Alma, de nem Mater!
És jól gondolta. A szoborcsoportnak sikere van - míg ott vagyunk is többen megnézik. Mosolyogva. Megkapargatja kicsit a szörny pofáját, nagy nehezen ráveszem, hogy leüljön a farkára egy fotó erejéig (de hát minek, kérdezi, amikor ő egyáltalán nem fontos?!), és ha már ott ül, elégedetten nyugtázza, hogy végre rendesen elrejtették benne a világítást. Aztán megyünk tovább. A kocsiban arról beszélgetünk, mi alapján dolgozik a művész? Semmelweis nehezen állt volna modellt egy fényképhez, Reagen viszont a szobrászok álma, hiszen rengeteg videofelvétel készült róla, adott a mozgás, a mimika...
Az A lmához tartunk Óriás alma és sárkányos kút – új szobrok Szombathelyen 2008. October 22. 20:21 , az Alma Mater mellé. Zavaros ez az asszociáció – mondja Veres Gábor. Inkább amolyan tudás almája ez. A cél az volt, hogy olyan objektum kerüljön a Savaria Egyetemi Központtal szembeni parkba, ami emléket állít az öregdiákoknak. Persze mindenki rögtön egy mellszoborra gondolt. Na de mi alapján választjuk ki, hogy kiről?! – kérdezte a szobrász. Nem egyszerű... - bólogattak az illetékesek. Aztán megegyeztek ebben a jelképben.
"Visszafogom magam..."
- Plasztikailag rendkívül izgalmas volt számomra maga a forma. Aztán ki kellett találni, miként lehet
használhatóvá
tenni. Ez nekem mániám, dilim, hogy amelyik szoborba csak lehet, beleépíteni a mozgást, valamit, hogy interaktívak legyenek. A köztériek esetén persze visszafogom magam, itt nem lehetek túl merész. Csak annyit szabad, amennyit még befogadnak az emberek.Ezt a három és fél tonnás, svéd gránitból készült, forgatható
almácskát
nem csak befogadták – imádják. A talapzatot (melynek felső köve a messzi Afrikából érkezett) és a szobor körüli parkrészt a művész munkatársa, az egykori tanítvány, Karácsony Sára építész álmodta meg. Építész lett egyébként kis híján maga Veres Gábor is. Szegeden a Tömörkény István Művészeti Szakközépben látták: konyít a matematikához, a teret és a formákat szintén érzi – mi más lehetne?! Ő azonban szétválasztotta a kettőt.
A vasoszlop megmentése
Első főiskolás évét matek-szakon végezte, Szegeden, aztán ment csak Budapestre, a
lehetőségek városába
, a képzőművészeti Főiskolába. A reál vonalhoz nem maradt hűtlen: amikor a tanulóévek vége felé gyakorló tanításra kellett mennie, ábrázoló geometria órára kérte magát. (Furcsán néztek rá...) A képzőművészetire hét évig járt. Alapképzés, mesterképzés, két évlébecolás
Borsos Miklós mellett - ez idő alatt építette budapesti műtermét. Ha legfontosabb mesteréről kérdezik, a nemrég elhunyt Borbás Tibor szobrászművészt említi – bár hivatalosan sosem volt tanára. Neki állít emléket a látszólag céltalanul a szobraira biggyesztett apró állatkák (csiga, gyík, miegymás).Weöres Sándor agyonsimogatott zsánerszobrához gyalogolunk Weöres Sándor-szobrot avattak Szombathelyen 2007. March 18. 21:16 át az Almától. (Ezen egy testes éticsiga kacsint össze az egykori mester-baráttal – házi feladat: megkeresni!) Útközben talál egy kirángatott, félredobott díszoszlopot, majd vigyük el, kéri, később beadja a főiskolára, mert innen úgyis csak a Perintbe kerülne. Elvisszük.
Weöres Sándor kontra Tolkien
A bronzköltő karakteres arcán egy feltörekvő művészaspiráns fehér graffitije.
Sebaj, le lehet mosni!
– legyint az alkotó. Sokkal inkább zavarja, hogy mennyi szemét, cigarettacsikk körülötte. Nagy nehezen ráveszem, hogy üljön le a saját padjára (ami röpködő mínuszokban rém hideg) egy tipikus, turistákra jellemző zsánerkép erejéig. Elkészül a fotó Sándor bácsival, a macskával, Veres Gáborral, a kutyámmal. Aztán felpattan, és az alkotás másik feléről, a forgatható útjelzőoszlopról kezd mesélni. Nagyon szereti. Kicsit sajnálja, hogy nem vették jobban birtokba az emberek, mondja.- Amikor egy szoborra készülök, szeretem magam köré hívni azokat, akik szakértői annak személynek, területnek. Mert hát ki vagyok én?! Írni, olvasni, beszélni alig tudok, épp csak elgyurmázgatok itt... Na, ennek az előkészítésekor Tóth Péterrel, Weöres Sándor kutatójával beszélgettem sokat. Ő hívta fel a figyelmem Nimolitániára. Az egész világ, Magyarország is Tolkienért, a hobbitokért rajong, és kiderül, hogy Sándor bácsinak volt egy saját kis birodalma, amit olyan szinten kidolgozott, hogy még népességnyilvántartásokat is vezetett a folyó menti városkák nemzetségeiről. Hát ezekre a képzeletben létező helyekre mutat a tábla. És forgatható – hiszen akárhol lehetnek, nemde?!
De ki az a Kraszna-Krausz?!
Ez a szobor pályázatgyőztes, de általában inkább felkérik Veres Gábort egy-egy feladat megoldására. Ismerik már. A helyi művészvilágba belépője az Antall-szobor volt. (Ide is eljutunk nemsokára.) A falujában viszont azóta köszönnek nagyot a
drága művészúr
-nak, mióta látták az újságban a szépségverseny bírái között. Az egész népszerűség-dolgon nevet. Akinek ilyen ambíciói vannak, az menjen színésznek! Ő még a kézjegyét is csak úgy hagyja az alkotásokon, hogy keresni kelljen. (Sándor bácsi szobrán a nadrág hajtókája rejti.)
Király utca. A Király utcában van Veres Gábor alkotás?! Hát persze! Ott a Kraszna-Krausz Andornak emléket állító dombormű a szülőház zöld falán. A fotóművész-könyvkiadó egy objektívből hajol ki, pipázva, mögötte a blende redőnye is látszik. Talán azért nem tűnt fel eddig, mert viszonylag magasan van. (Talán azért, mert figyelmetlen vagyok…) Pedig ez a kis dombormű a szobrászművész egyik kedvence. Egy világhírű ember volt a minta – akit alig ismernek a saját hazájában.
Tipikus történetek...
Képzeljem el, meséli, ez a fotográfus adott ki először olyan könyvet, amiben csak fényképek voltak! Németországba költözött, aztán a harmincas években Londonba menekült. Ott élt és alkotott, létrehozta a ma is működő Focal Press kiadót. Most pályakezdő fotósokat, filmeseket támogató alapítvány működik a neve alatt. Az alapítvány kezelője, Colin Ford az emléktábla avató után elmodta: még egyetlen magyar pályázójuk sem akadt! Ennyire nem tudunk róla. Tipikus történet.
Pont, mint Simonyi Károlyé (a dúsgazdag űrturista, Charles Simonyi édesapja), a híres kutatófizikus-atomtudósé, akiről munkássága elismeréséül nyugaton csillagot neveztek el! De Ő itthon maradt, hogy okítsa a következő nemzedéket tudva és vállalva, hogy egy kis panellakásnál és egy Trabantnál többre nem viheti. Ma még a tankönyveink sem említik. Szülőfalujában, Egyházasfaluban az általános iskola felvette a nevét – mellszobrának elkészítésére Veres Gábort kérték fel.
Márkus Emília a Fő téren, Szent Márton a Perintben
Irány a Fő tér: Joyce! Útközben elmegyünk Márkus Emília szülőháza előtt. Ha a Horváth Boldizsár táblát áttennék a másik támpillérre, éppen elférne itt egy skulptúra – mutatja. A színésznő háttal lenne a térnek, csak a rozsdamentes acélból készült sminktükörben látnánk az arcát. Persze egyelőre ez csak terv, mint a Szent Quirinus szobor, amit a Perint vizébe merítene az Óperint utcánál. Lesznek, ha lesz, aki áldoz rájuk. James Joyce viszont évek óta bámulja a teret. Annyian fényképezkedtek már vele, hogy egészen fényesre simogatták a karját. Nem karolna bele a kedvemért?
Puszit ne adjak neki?!
Jó, ha nem hát nem... De legalább maradjon úgy! Köszönöm.Ennek a szobornak szintén története van – már meséli is. Az ötletgazda Najmányi László. Egész, körplasztika nem lehetett, mert a főtér új építészeti koncepciójába már nem fért volna bele. Hát ilyen falhoz simuló lett. És az a fal Szombathely egyik legkeresettebb zarándokhelye, mióta kilépett belőle: messzeföldről érkeznek hozzá az Ulysses-rajongók. Mi viszont megyünk tovább. Mert hideg van, és mert Veres Gábor nem tipikus, ráérős művész, hanem például tanár is, ugye. Ami furcsa, ha tudjuk, hogy:
Tanulva tanító tanár
- Középiskolás koromban egy ép mondatot alig lehetett kihúzni belőlem – persze, most sem a beszédeimről vagyok híres, de azért ahhoz képest... Szóval minden jól ment, amit ki kellett találni, meg kellett csinálni, le kellett vezetni vagy –rajzolni, de beszélni nemigen szerettem. Azért is izgalmas számomra a tanítás, mert kényszerít a szóbeliségre. Ki kell állni, meg kell fogalmazni, amit közölni akarok, máshogy nem megy. A zebegényi szabadiskolában több mint egy évtizeden át tanítottam – és tanultam. De ma sincs másként. És ez, szerencsére, közelebb hoz a tanítványaimhoz.
Kérdőn néz rám: butaság? Nem, dehogy az. Aztán a munkájáról beszél. Ha már megrendelésre dolgozik az ember, akkor profi módon kell teljesítenie. Ez már munka, nem hobbi. Azért mégsem ugyanolyan, mint alkatrészeket összerakni a futószalag mellett, ugye? Nem, dehogy! Ott nincs kérdés, nincsenek megoldandó problémák, nem kell kitalálni semmit – márpedig Veres Gábor pont ezt szereti a szakmájában. Meg az életben.
Ez már munka, nem kedvtelés - de...
Mert különleges érzék szükséges ahhoz, hogy megálmodjon, aztán elhelyezzen egy szobrot, tárgyat egy adott térben, hogy kitalálja, milyen anyag illene a témához, s miként kell megmunkálni azt. Márpedig ebben jó. De valószínűleg ugyanez a képesség kell az iskola művésztanáraival való viszonylag zökkenőmentes együttműködéshez is. És ezt nemigen lehet megunni.
Hobbinak meg marad a modellezés, a síelés, a vadászat. Hétvégente gyakran bepattan aprócska Nissan Micrájába, és ledöcög vele az imádott városba, Szegedre – pontosabban amellé, Röszkére, ahol tagja a helyi vadásztársaságnak. És árkon-bokron, szántóföldön át zötyög a vaddisznó, a róka után. Időnként hazamegy szülővárosába, Békésre is. Bár elmaradottabb és szegényebb az a vidék az ország nyugati részéhez képest, szereti, mert közvetlenebbek és nyíltabbak az emberek. Persze itt sincs túl sok konfliktusa.
Rumi-Rajki raktáron
- Azt hiszem, túlfejlett az alkalmazkodókészségem. A leglehetetlenebb, legreménytelenebb emberekkel is jól kijöttem mindig. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már elém hozott az élet egy adott szituációt, és, mondjuk, kimenekülni belőle nem tudok, akkor próbálom azt jól, egész lényemmel és lehetőleg derűsen megélni.
És már az Éhen-telepen vagyunk, a névadó mellszobránál.
Rutinmunka, mesterségbeli dolog...
– legyint rá a művész. Némi keserűséggel meséli a történetét. Rumi-Rajki István márványszobrát váltotta az ő alkotása. Akkor azt mondták, restaurálják a nagy előd természet és emberkéz által tönkretett művét, majd átkerül a felújított vasútállomás belső terébe. Aztán? Aztán semmi nem történt. Veres Gábort meg kicsit bántja, hogy most ő van itt, egy Rumi-Rajki meg kvázi nincs sehol.Közönségdíjas
Gipsy-puzzle
Utoljára marad a tulajdonképpeni első műalkotás – hiszen Antall József, a könyvtár előtt felállított emlékműve tette igazán ismertté a nevét nálunk. (Azóta egyébként az özvegy, Klára asszony ragaszkodik hozzá, hogy Veres Gábor minden Antall-szobor pályázói között ott legyen.) A bronzfejen viaszcseppek. Szelíden bosszankodva kapargatja róla.
Emberek, rongálás... Erről is egy történet jut eszébe. Tiszakeszin adományokból adták össze a falubeliek új iskolájának névadója, Lórántffy Zsuzsanna mellszobrát. Veres Gábor megmintázta, felavatták, szerették – aztán eltűnt… Színesfémeladásból élő fiatalok egyszerűen levágták, feldarabolták, eladták a MÉH-telepen, a pénzen vettek két sört, a többit beszórták a játékautomatába. A régi helyére új szobor került, a megtalált darabokat az alkotó begyűjtötte, összeragasztgatta, és beadta egy nemzetközi kiállításra
Gipsy-puzzle
címmel. A zsűri botránkozott, a látogatók jót nevettek rajta - közönségdíjas lett.Szent ég!
- már majdnem dél?! Irány vissza a bázisra, tartogat még megoldandó problémákat Veres Gábor számára ez a nap bőven. Diplomáciai-jellegűt és mesterségbelit egyaránt. Meg egy utat a vandál kezek által kiráncigált vas díszoszloppal a főiskola felé...
