Pars mégsem olimpiai ezüstérmes

Tyihonék sikerrel fellebbeztek. Példátlan ítélet született. Magas volt a tesztoszteron szint, de a kínai labor műhibát vétett. Pars megdöbbent, Annus megtartja a véleményét.

Mint ismert, a pekingi olimpia kalapácsvető számában Ivan Tyihon második, míg honfitársa, Vagyim Gyevjatoszkij a harmadik helyen végzett. A szombathelyi sportolónak a negyedik hely jutott.

Az ötkarikás játékok után fél évvel aztán robbant a hír, a fehéroroszok vizeletében túl magas volt a tesztoszteronszint. Pars Krisztián ezüstérmes! - jött az örömhír.

Tyihonék azonban fellebbeztek, a Nemzetközi Sportdöntőbírósság pedig ma ítéletében helyt adott ennek, így nem változik meg a pályán elért eredmény, így a magyar fiú hiába várt éveket az érmére.

Pars Krisztián mégis negyedik
Unger Tamás

Pars Krisztián megdöbbent

Az atléta nem ilyen döntésre számított.

– Megdöbbentem. Ez egy nem várt hír. Megmondom őszintén, nem erre számítottunk. Főleg az indokot tartom nevetségesnek, hogy műhibára hivatkoznak. Nem tudom elképzelni, hogy egy olimpián, ahol levesznek 3000 mintát, éppen pont ennél a kettőnél jelentkezzen műhiba. Elég furcsa. Pont két fehérorosz, és mindkettő kalapácsvető. Annus Adriánéknak hetek alatt lezajlott a lausannei pere, az én esetemben pedig 21 hónapot kellett várni az ítéletre. Elgondolkodtató. Komoly diplomáciai háttér állhatott mögöttük – mondta a Nyugat.hu-nak.

Németh Zsolt rezignált

Pars Krisztián mestere az athéni olimpián a legendás edző, Németh Pál volt, aki ma már nincs az élők sorában. A kalapácsvető munkáját jelenleg Németh Zsolt irányítja.

– Rezignáltan vesszük tudomásul a hírt – mondta Németh Zsolt. Ebben a perben mi csak külső szemlélők voltunk, így nem volt túl sok információnk a dolgokról. Mindenesetre teljesen nem lepett meg a döntés, hiszen furcsa volt, hogy hosszú ideig húzódik az ügy. Remélem, Pars Krisztiánt nem töri meg ez a dolog, hiszen mindenki elkönyvelte már olimpiai ezüstérmesnek, így szerepelt még a NOB statisztikáiban is. Keményen kell dolgoznia tovább.

Gyulai Márton tanácstalan

A Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy a pekingi labor műhibája miatt adták vissza a fehéroroszoknak az érmeket.

– Nem tudom, hogy a MASZ-nak, Pars Krisztiánnak, vagy az olimpiai bizottságnak van-e lehetősége fellépni a felháborító határozat ellen. A CAS feketén-fehéren megállapította, hogy a két fehérorosz dobó szabálytalanul versenyzett, a pekingi laboratórium műhibája miatt azonban mégis visszakaphatják érmeiket. Egyelőre nem találok szavakat, s Pars Krisztiánnak a jövő hétvégén azzal a tudattal kell dobókörbe lépnie a csapat Európa-bajnokságon, hogy nem biztos, hogy elég a pályán, szabályos körülmények között elért teljesítmény - mondta a sportvezető.

Annuséknál nem sokat vártak

Érdekesség, hogy amikor az athéni olimpia után a doppingszabályok állítólagos megsértése miatt Annus Adriánt és Fazekas Róbertet megfosztották aranyérmétől, a „pótaranyérmeket” – a CAS döntését mégsem várva – azonnal a második helyezett nyakába akasztották.

A szombathelyi sportolók fellebbezését pedig a bíróság elutasította....

– Az igazi véleményemet most megtartanám magamnak. Gyakorló edző vagyok, ezzel más karrierjét veszélyeztetném. Nagyon sok kitartást kívánok Pars Krisztiánnak, van olyan tehetséges, hogy a pályán vágjon vissza a mostani ítéletért – mondta Annus a Nyugat.hu-nak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nem sikerült a bravúr, Pars Krisztián negyedik lett az olimpián

Pars Krisztián a pénteki selejtezőn a legjobb eredménnyel, 80 méter 7 centiméterrel kvalifikálta magát a döntőbe. A közvélemény ezek után titkon bízott benne, hogy a szombathelyi atléta megszerzi a magyar csapat első aranyérmét Pekingben...

Pars olimpiai ezüstérmes lehet! - Doppingvétséget követtek el a fehéroroszok

Túl sok tesztoszteront találtak a pekingi olimpia ezüst- és bronzérmes kalapácsvetőinek doppingvizsgálatánál. Ha a B-próbájuk is pozitív lesz, Pars Krisztiáné lesz az olimpiai ezüstérem.

Pars Krisztián olimpiai ezüstérmes

A japán hírügynökség már tegnap tudta, de ma Schmitt Pál is bejelentette, hogy a NOB végrehajtó bizottsága kizárta a pekingi olimpia kalapácsvető számának ezüst- és bronzérmesét, így Pars Krisztián, a Dobó SE atlétája a negyedik helyről a másodikra lépett elő.

Csak jövőre döntenek Pars ezüstérméről

Ma délután újabb időpont látott napvilágot a pekingi doppinggyanúba keveredett fehérorosz atléták ügyében. A nemzetközi Sportdöntőbíróság bejelentette, hogy csak 2010-ben hoz döntést. Addig az egyébként továbbra is sérült szombathelyi atléta nem tehet mást, mint vár.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Főanyag1