A Gesztenyeünnep, melyet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ közel húsz évvel
ezelőtt rendezett meg előszörvelemben, a térség egyik legnagyobb látogatottságú
szabadtéri ünnepévé vált. A Tökfesztivál egy jóval később indult őrségi program, a
szervezők bizonyára már az első alkalommal mérlegelték, jó-e ha két nagy rendezvény
egy időben kerül megrendezésre. Igaz, a Tökfesztivál egynapos, míg a gesztenyeünnep
hétvégi kétnapos program, így a közönség mindkét helyszínre elvileg el tud
látogatni. Sokakról tudom, hogy ezt teszik.
És van egy fontos érv: a gesztenye és a tök is ekkor érik be, már csak ezért sem
lehet máskor megrendezni. Tehát bízzuk a vendégekre, hogy ki mit választ. Otthon
marad... eljön Velembe...elmegy az Őrségbe... vagy egy kellemes hétvégi programként
mindkettőre.
Ha nekem kellene választani, mennék mindkettőre!
Joós Tamás igazgató
MMIK
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!