Az éjszakai műszak bár fárasztó, csöppet sem hálátlan feladat. Főként, ha a médiamunkás leginkább a Borudvarban, víg társaság közepette múlatja a karneváli időt. Persze hátránya is ezer, főként, ha a jókedv hajszolása közben, egy idő után már elsődleges megfigyelési szempontja a pohár műanyag feneke lesz. Sebaj. Szorítkozzunk a tárgyra...
A tett helyszínére érve először a barakkváros rengetegébe dolgozzuk be magunkat. A naplemente közeledtével már örömmel űzhető a bogarászás, hozzáférhetőek a standok. Népművészetért lelkesedvén hamar körbetapogatjuk a Fő tér és a Thököly összes kézműves remekét. Már ami remek, mert bár akadnak gyöngyszemek, a tucat mégiscsak a népies sorozatgyártásról szól. Hátborzongató, fröccsöntött vacakok nincsenek, ám az agyonfaragott bútorok, a népieskedő porfogó tárgyak, és az ízléstelenül mázazott kerámiák így is kellemetlenül érintenek.
Az árusok többségét már tavalyról, Kapolcsról és megannyi népművészeti árudából ismerjük, de akadnak köztük új, érdekes arcok is. A kedvenc a furulyakészítő (Fő tér- Szökőkút környéke) egyben zenész standja. A nagybajszú csodamód tudja fújni hangszerét, emellett árujáról jóízű tájszólásban bárkinek örömest mesél. Meglepetés a Thököly végén a két csikósnak öltözött (sokat élt arcú) bácsika, akik a legautentikusabb faragványokat árulják. Persze azért sokfelé találni kedvünkre valót, ez jó, vannak ízléses fazekak, igényes vásznak, csodaszép szőttesek, hogy a sámándobról ne is beszéljünk. Reflexíjból is erős a felhozatal, a mongol, hun és magyar fegyverek másolatai és újraértelmezései három helyen is fellelhetők. Kellemes hely a papírmerítő sátra (a szép papírokra nyomtatott szövegek megjelenését és tartalmát most ne boncolgassuk).
A Fő tér-környéki italkínálat elsőrangú, a Borudvarban (Zsinagóga környéke) temérdek kipróbálni való akad a három napra. Kár, hogy a pohár itt is műanyag, így a koccintás kizárva (hacsak a közelben dolgozó szabadtéri üvegfúvótól hamarjában nem rendelünk egyet). Az ételek tekintetében a Borudvar már szegényesebb, oldalasok, kolbászok és egyéb sültek egy helyen, másutt perec, megint másutt kecskesajt (pompás!), ennyi. Bár lehet, hogy csak mi járunk csukott szemmel...
Az éjszaka vészesen közeleg, a Fő tér és környéke még mindig élhető és élvezhető. Tömegiszonyunk lappangó stádiumban marad, a Mediterrán udvar kivételével mindenhol ideális létszámban reprezentáljuk a népességet. Az est csúcspontja, (számomra a nap egyetlen eseménye) a Ghymes, úgy ötszáz-ezer embert mozgat meg. A hangulat nem frenetikus, de a mag kitartó és lelkes. A hangosítás azért néha aggaszt, a szöveg nagyon nem jön le úgy, ahogy én azt szeretném. (A kutya fáját!) Azért a zenekar több mint jó, szeretjük is őket nagyonJ. Bár igyekszük, a harmadszori visszatapsolás után már nem jön több ráadás, így új élmény után nézünk, a Borudvar felé vesszük az irányt. Ott, a távolban, valahol egy megközelíthetetlen színpadon a Tatros együttes játszik. Semmit sem látunk, hallani meg... Így hát száraz fehérborok reményében a közeli standhoz fészkeljünk be magunkat. Nem csalódunk.
Pirkadatkor, amikor a fáradt telihold is az utolsókat rúgja, kósza csapatokban széledünk szét.
A Borudvar bezzeg hangos, igaz, nincs cimbalmos, de a megtépázott mulató sereg hajnalig fújja, dobszólókkal pergeti a múló időt. A Fő tér hajnaltájban már álomba szenderül, a légben még égett szalmabálák illata terjeng, lábunk alatt szemét (lehetne több is, de nap közben szorgos kezek többször összeszedték). A Belsikátorban három fiatal szendereg, bálák tetején, szalmába csomagolva. Édesek.
