Íme, a szombati csúcsrajáratás.
A későn kelők kapásból lecsúszták a Collegium Gladiatorium és a Savaria Légió hajnali 10-kor kezdődő rabszolgalázadás-bemutatóját, pedig roppant figyelemre méltó produkció volt ez, kérem, mondhatni a nap meglepetése.
A történet önmagában nem túl izgalmas: egy úr érkezik vásárlási szándékkal a gladiátoriskolába, s a bemutató közben a vitézek fellázadnak egy igazságtalanság miatt, de a Savaria Légio leveri a lázadást. Mondom, a sztori nem egy Gyűrűk Ura, de a nézők nem is erre figyeltek, hanem a gladiátorok által kiállt valódi fizikai megpróbáltatásokra. Már a bemelegítés is elég realistára sikeredett, komoly erőgyakorlatokkal, éles ütésekkel, rúgásokkal, a gyengébb idegzetűk pedig felszisszentek, amikor a kiképzőtiszt élesben átfutott a hasakon, vagy meztelen hátat ért az ostorcsapás.
A színjáték annyira valós volt, hogy a fellépés végeztével a fiúk egyik-másikján valódi vér serkent ki. A produkció feltehetően bejött a szomszédos börtön csukott ablakain kikukucskálóknak is, mert nem mozdultak az ablakoktól. Nekem - és a nézők többségének - viszont kevésbé tetszett, hogy fényképészeket és egy komplett forgatócsoportot engedtek az események centrumába, akik ide-oda kolbászolva marhára idegesítők voltak. Ezt jobb helyeken azért alaposan szabályozzák.
A tavalyi karneválnak egyik nagy sikere volt a rabszolgavásár, így nem meglepő, hogy idén is sor került rá, masszív nézősereggel. Az ötlet csakugyan ügyes: licitálás keretében mindenki vehet magának rabszolgát fél órára, akik aztán speciális szaktudásukkal szolgálják gazdájukat. Az idei választék - költő, szakács, kőfaragó, masszőr, tetováló, ólomöntő, jogász - nagy derültségek közepette el is kelt, mindannyian kikiáltási áron felül.
Szóval ki van találva a dolog, de mindez elég érdektelen volna a központi figura, a rabszolga-kereskedő személye nélkül. Az egész produkciót ő viszi a hátán hangjával, rögtönzőképességével, humorával, amelybe beleférnek aktuálpolitikai és erotikus célozgatások is. Az elhúzódó licitálásoknál kissé leül a vásár, de hát a közönség láthatóan jól szórakozik. A fotótok itt is zabolátlanok, a derék kereskedő agya egyszer alaposan el is durran fényképező- és kameraügyben.
Fiam nem hagy békében, nézzük meg kedvenc gladiátorain másik műsorát is. Engem meg nem nehéz meggyőzni, így kis csúszással ugyan, de elcsípjük a Gladiátorjátékokat. A Ferences-kertben majdnem telt ház, látható és hallható siker. Az összecsapások látványosak, még imitálva is majdnem izgalmasak, nem csoda, hogy az ókori rómaiak rajongtak az ilyesmiért. Közben olyasmi jutott eszembe, hogy hajlamosak vagyunk megbélyegezni őseinket az erőszak kultuszáért, mi meg este a képernyőkön százszor több véres jelenetet nézünk végig, valódit is, rogyásig. A szünetekben négy hastáncos hölgy szórakoztatja a nagyérdeműt, változó erotikus töltéssel, hogy finomak legyünk.
Nem tudom, ki hogy van vele, engem cudarul idegesít a tömegben való ide-oda mászkálás, amely - különösen a gyengébbik nem esetében -rendszerint a sátrakban elhelyezett tök egyforma áruk (helyi sajtó míves nyelvén: portékák) egyesével történő szemrevételezésében manifesztálódik. No de olyan nincs, hogy magyar embör nem vösz, ha löhet, így én is befektetek egy fasza kis zsebkésbe, 1600 forint ellenében. Jó vásár volt, nem? (Szarvasagancs a nyele!)
13 óra 55 perc, Fő tér: Konkurencia-veszély, majd megnyugvás
Újabb jelentős kiadás: 300 forintért egy bájos lánykától két tekercset veszek Acta Diurna Savariensi címmel, amelyről azt hittem, a karnevál minimum napi frissítésű újságja. Újságnak újság, de konzerv, jó előre kinyomtatott, azzal a mostanság divatos alapállással, hogy baromi érdekes az, ha valós és fiktív múltbéli eseményekről írunk a jelen újságírói zsargonjában. Talán másnak jobban bejön.
A gyerekeknek szánt Kalandvár sokkal jobb helyett kapott, mint tavaly. Mivel a főcsapástól kissé távol van, ide csak a célközönség jön, kisebb a nyüzsi, az árnyas fák alatt a fűben akár pihenni is lehet, a gyereket meg kicsapni legelni. A főként óvódás korú vendégek láthatóan mérsékelten vannak rámozdulva a népi ihletésű játékokra, de lehet, az ebéd utáni bágyadtság a ludasmatyi. A kézműveseket viszont újfent bekerítik az érdeklődő mámócok. Istenem, milyen könnyű is lenne az iskolában gyakorlati foglalkozásokat szervezni, ha valami értelmes feladatot adnánk nekik, s nem a cementgyártás rejtelmeiről tanítanánk bemagolandó fejezeteket. Az Évkerék Társulat bábjátéka félórát késik, de ez szerintem rajtam kívül a kutyát sem zavar.
Pólócserére hazaérve egy gyors ellenőrzés, vajon mennyire van rajta az eseményeken a Savaria Karnevál hivatalos oldala. Ezt már valószínűleg soha nem fogom megtudni, mert Linux alól, bármilyen böngészőt használva, a következő látvány tárul a szemünk elő a magyar nyelvű oldal letöltésekor (részlet):
18 óra 58 perc, Belváros
A karnevál fokozódik, miközben a Méhek zenekar ökörködik az Uránia Udvarban, az élelmesebbje már lázas helykereséssel van elfoglalva.
Mivel ez a lényeg, a karnevál alfája és omegája, origója és kvintesszenciája, tisztességes sajtótermék erről írja a legtöbbet. Ami persze hülyeség, mivel ezt úgyis látta mindenki, azon kívül meg ... Mindegy, valamit azért illik, szóval az idei felvonulás a nagyszíndarab köré szerveződött, a menet elején Szent Márton bábja és az egész jelmezes színtársulat. Szabó Gábor polgármester sem politikussal feszít a vezérbigán, mondhatni idén Jordán Tamás játssza Dávid Ibolyát, majd a szokásos menet, ismert helyi arcokkal, nemtől, párthovatartozástól függetlenül. Ez utóbbi tény kétségkívül az esemény egyik legnagyobb pozitívuma.
A gólyalábasok, tűznyelők és néhány történelmi csoport figyelemre méltó produkciója (muskétások valódi lövései!) miatt a menet színesebb és hosszabb a megszokottnál, van idő eltűnődni azon, hogy minden tiszteletet megérdemelnek azok a polgárok, akik ingyen és bérmentve, puszta lelkesedésből részt vállalnak mindebben. Ahogy a hatalmas bámész tömeg tanúsítja, ők nemcsak szavakban mozdítják elő a város ügyét.
Az időjárás a szervezőknek dolgozott, szép nyári este van, a tömeg így baromira nem megy haza a felvonulás után. Ez azzal a szokatlan fejleménnyel jár, hogy késő este emberek hömbölögnek a szombathelyi utcákon. Mi meg velük, lesve, mi fog ebből kisülni. Semmi különös, balhé semmi, részeg is csak elvétve, jóval a hasonló hazai rendezvények átlaga alatt. Mi még bekukkantunk az Uránia Udvarba argentin tangóestre, belekagylózunk a főtéri Besho Drom-koncentre, majd nem sokkal éjfél előtt elcsípjük az Atlantis Színház előadását a Belsikátorban. Ez utóbbiban van legalább élet. Csakúgy mint a Borudvarban, ahol rövid hezitálás után a villányi kékoportó mellett tesszük le a garast, hogy aztán ennyiben is maradjunk, bizonytalan történésű hajnalokig.
