Az üdülő után oda a balatoni vonat is!

A kormánynak köszönhetően már nem csak üdülője, hanem közvetlen vasúti kapcsolata sincs Szombathelynek a Balatonnal. - nehezményezi az MSZP Ifjúsági Tagozata- Vas Megyei Szervezete.

Az elmúlt évtizedekben a Szombathelytől Kaposvárig közlekedő vonattal tudtak a szombathelyiek eljutni többek között a tavaly államosított balatonberényi gyermeküdülőbe. A kormánynak köszönhetően április 15-e óta már nem csak üdülője, hanem közvetlen vasúti kapcsolata sincs Szombathelynek, ugyanis az eddigi egész évben Szombathelyt a Balatonnal összekötő, közvetlen vonat a járatritkítás áldozatául esett. Azok a szombathelyiek, akik úgy döntenének, hogy a jövő hétvégén egy napot a Balatonon szeretnék tölteni a következő módon juthatnak el vonattal:

Menetrend
-

Azok pedig, akik szeretnék megúszni az átszállásokat a kormány zseniális döntésének köszönhetően, 2012. június 16-ig várniuk kell. Akkor lép hatályba a nyári menetrend, ami augusztus 27-ig tart.

Ekkor így lesz lehetőség lejutni a Balatonra:
Menetrend
-
A korábban még a járatritkítások ellen kézzel-lábbal tiltakozó Fidesz, a 3000 járatból 400-nál több vonalat szűntetett meg. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a 2010-es választásokat követően még így nyilatkozott a témában:

Azok az erők, amelyek felszámoltak sok vasútvonalat Magyarországon, megsemmisültek. (...) A választópolgárok gondolták úgy, hogy Magyarországnak van jövője, amely nem a felszámolásokon keresztül, hanem a bővülésen, a fejlesztéseken keresztül vezet majd

Se pénz, se nyaralás, se vasút. A Fidesznek köszönhetően már nincs balatoni üdülője a Vas megyei családoknak, és vonattal sem tudunk már egyszerűen és gyorsan, átszállás nélkül eljutni a Balatonra. Lassan tönkre megy minden, az alapvető szolgáltatásokat sem tudja biztosítani az állam, azonban erről mit sem tudnak a Vas megyei fideszes nagyurak, akik söfőrös autóikból nem látnak semmit az országból. Ráadásul családtagjaiktól sem tudják meg, hogy gond van a Balatonra jutással, mert ők Bécsből repülővel járnak nyaralni.

Magyar Szocialista Párt Ifjúsági Tagozat- Vas Megyei Szervezet

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nem tudnak hol nyaralni a Vas megyei gyerekek

A megyei önkormányzat üdülőit átvette az állam, és az a cég működteti, amelyik az állami üdülési pályázatot irányítja. Az önkormányzat is a fejét vakarja.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény