A Green White Army Haladás nyílt levelet tett közzé – Homlok Zsolt távozását követelik

"Megkérünk, hogy lázálmok kergetése helyett a lehető legrövidebb úton válj meg a tulajdonrészedtől."

Korábban foglalkoztunk azzal Haladás-ügy, december 21-én: Séllei magyarázkodik, Homlok ígérget 2023. December 21. 11:01 , hogy a Haladásnál már szeptember óta A Mészáros-család esete a szombathelyi focival – Hogyan jutott a Haladás a megszűnés szélére? 2023. December 07. 06:58 nem fizetnek bért a játékosoknak és az alkalmazottaknak, ha december 9-ig sem lesz fizetés Továbbra sem ad fizetést a Haladás, és nem válaszolnak az önkormányzatnak sem 2023. December 05. 11:23 akkor a játékosok szabadon igazolhatóvá válnak, sőt veszélybe kerülhet a csapat játékengedélye is. Innen pedig már csak egy ugrás a megszűnés.

Januárban taggyűlést tartott a klub, ami után kijelentették:

a tervezett bevételek beérkezésével a társaság pénzügyi helyzete stabilizálódott és a további várható bevételek biztosítják a szezon biztonságos befejezését, valamint a klub licenckérelmének feltételeit.

A csapat azonban márciusban megint nem tudott bért fizetni, mint írtuk Megint bajban a Haladás, nem tudják kifizetni a februári béreket March 13. 19:23 , a fennálló szállítói és köztartozások pedig veszélyeztetik a 2024/2025 évi licenckérelemben előírt alapfeltételek teljesítését is, ami a klub ellehetetlenüléséhez, majd megszűnéséhez vezethet.

Nagyjából egy hónapja kritizálta meg komolyabban csapat körüli helyzetet a Grenn White Army Haladás csoport, amely Facebook-oldalán mutatta meg a klub épületére kitett kéretlen üzenetét Akcióban a Green White Army Haladás March 26. 19:52 a tulajdonos és a klubvezetés számára.

Feliratok a Haladás pályán
Facebook

Most ennél is tovább mentek, és nyílt levelet tettek közzé Facebook-oldalukon.

Green White Army Haladás - nyílt kevél
Facebook

"A Haladás szervezett szurkolói csoportjainak nyílt levele klubunk fojtogatóihoz!

Ismét itt tartunk. A hosszú évek óta az NB2-ben sínylődő csapatunk a megszűnés szélén áll.

Ti juttattátok ide, és a legszörnyűbb az egészben, hogy a menthető helyzet megoldására való törekvés helyett a haláltusát választja az az ember, aki elmondása szerint Haladás szurkoló. Teszi mindezt a teljes vezetőséggel karöltve, arroganciával és hazugságok mögé bújva. Akinek szívügye ez a klub, az soha nem hagyná a saját egója miatt sírba dőlni, nem véreztetné ki, alázná meg ilyen alattomos módon, a felelősséget folyamatosan másra hárítva, és valamiféle csodára várva.

Homlok Zsolt!

Nekünk, a Haladás valódi szurkolóinak a szívünk szakad meg az ámokfutásodat látva.

Megkérünk, hogy lázálmok kergetése helyett a lehető legrövidebb úton válj meg a tulajdonrészedtől, add át a helyed olyan embernek, aki képes működtetni a Haladást, és visszaadni a tartását, az identitását, a büszkeségét és a hitét! Talán még nem késő. Nem vagyunk kíváncsiak a gyerekes hisztériára, a felelősséghárításra, az egyéni politikai problémákra, a Téged bántó „csúnya bácsikra”, a személyes problémáidra, a körülményekre.

Minket a tények érdekelnek, és az, hogy képtelen vagy tulajdonosként a Haladást üzemeltetni, tény! Az, hogy minden egyes intézkedésetek finoman szólva is kétes, tény. Az, hogy a vezetőség alkalmatlan, tény.

Ha már vezetőség: ellehetetlenítettétek azt az embert, aki egyedüliként valóban szívvel-lélekkel küzdött, és a mai napig küzd imádott klubunkért. Ti itt csak romboltok, a szemünkbe hazudtok, az alázat és a tisztelet leghalványabb jelét sem mutatva.

Szántó Erzsébet!

Soha többet nem akarunk a város környékén sem látni, a Haladás nevét ki se ejtsd a szádon, és tedd meg azt a szívességet, hogy nem mérgezed tovább azt a csodálatos közösséget, aminek nem lehetsz a részese, és nem értheted a lélektanát!

Rendkívüli dühöt és fájdalmat érzünk! Csapatunk mellett kitartunk a végsőkig, ők még őrzik a mezünk, a címerünk becsületét. Ez a klub, ez a csapat Szombathely vérkeringésének egyik olyan motorja, ami befolyásolja a város vitalitását. Egyszerűen morális tényező.

Sem Nektek, sem másnak nem hagyjuk, hogy elpusztítsa!

A Haladás mi vagyunk, és gyűlölünk Titeket! Megdolgoztatok érte. Ez nem kérés: TAKARODJATOK!

„Az emberek furcsa dolgokat csinálnak, ha össze van törve a szívük.” – Nick Hornby Green White Army, Haladás Szurkolói Kör, Dogs Elite Hooligans, Green Keyers Gents"

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport