Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Eddig: 0 0 0 0 0 0 0 / 2 500 000 Ft, még 0 nap

A munkavállalók többségének kötelező novembertől a védettségi igazolás Ausztriában

Az igazolás meglétét szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd.

Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.

A november 1-jén életbe lépő rendelkezés szerint a munkavállalóknak olyan igazolványra lesz szükségük, amely azt tanúsítja, hogy az illető megkapta az összes szükséges oltást, negatív PCR-teszttel rendelkezik, vagy átesett a Covid-19 betegségen.

Az igazolás meglétét szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd, a rendelkezés megszegői pedig munkavállalók esetében akár 500 euró (körülbelül 190 ezer forint), munkáltatók esetében pedig akár 3600 euró (több mint egymillió forint) bírságot is kaphatnak. Martin Kocher munkaügyi miniszter azt mondta, reméli, hogy elejét lehet venni a bírságoknak a munkáltatói nyomás segítségével, illetve a távmunka biztosításának lehetőségével azok számára, akik nem rendelkeznek a kért igazolások egyikével sem.

A rendelkezés alól kivételt képeznek azok a munkavállalók, akik nem érintkeznek rendszeresen emberekkel, például a teherautósofőrök.

Miután Ausztriában heteken át 150 alatt maradt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek egyhetes mozgóátlaga, az elmúlt napokban ez az arány nőtt, legutóbb pedig elérte a 183-at. A több mint nyolcmilliós ország lakosságának csaknem a 62 százaléka kapta meg az oltás mindkét adagját. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint az országban a járvány tavalyi kitörése óta 783 996 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, és 11 209-en haltak meg a betegségben.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19