A “Repcevasút” nyomában - Miért a GYSEV üzemelteti a vasutat Nyugat-Magyarországon?

A múltja bonyolult, a jövője bizonytalan. Pedig milyen jó, hogy van!

Mifelénk nem a MÁV, hanem a GYSEV üzemelteti a vasutakat, vagyis Nyugat-Magyarország az egyetlen, ahol nem a MÁV felel a vonatközlekedésért. Mégis miért? Miért pont itt? Hogy van az, hogy két vasúttársaság működik hazánkban?

Egy új remény

Mindkét céget a dualizmus idején alapították. A MÁV jogelődjét 1868-ban Magyar Királyi Államvasút néven. A GYSEV-et, azaz a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasutat pedig 1872-ben, Victor von Erlanger báró kérelmezésére. 1876. január 2-án nyílt meg az első szakasza Győr és Sopron között.

5 260 000 forint (németül: gulden) volt az induló tőke, 1910-re viszont ez már 46,5 millió koronára, ami közben váltotta a forintot, nőtte ki magát. A társaság székhelye Budapest lett. Burgenland 1921-ben végképp Ausztria részévé vált, így a GYSEV vasutainak egy része az osztrákokhoz került. 1923-ban az Osztrák Köztársaság megerősítette az 1872-es koncessziót, amit később kilencven évre meghosszabbítottak, majd ezt újra és újra megismételték. 1924-ben Bécsben is létrehoztak egy fióktelepet.

A cég 2022-ben ünnepelte 150. születésnapját
GYSEV

A vasfüggöny idején a magyar állam teljes mértékben átvette az irányítást a cég felett, de nem olvasztották bele a MÁV-ba. Ausztria csak 1994-ben vette át a részvények egyharmadát. 2009 óta 65,64 százalék a magyar, 28,24 százalék az osztrák államé, míg 6,12 százalék a Strabagé. Magyarországi székhelye ma már Sopronban, ausztriai pedig Vulkapordányban van.

A jelenlegi GYSEV és kapcsolódó vasútvonalak a cég honlapjáról a következők:

  • 1. sz. vasútvonal: (Budapest–) Hegyeshalom – Rajka
  • 132. sz. vasútvonal: Rajka - Bratislava (-Nové Mesto)
  • 15. sz. vasútvonal: Sopron – Szombathely
  • 16. sz. vasútvonal: Hegyeshalom – Szombathely
  • 17. sz. vasútvonal: Szombathely – Zalaszentiván (–Zalaegerszeg)
  • 18. sz. vasútvonal: Szombathely – Kőszeg
  • 20. sz. vasútvonal: Székesfehérvár – Szombathely
  • 21. sz. vasútvonal: Szombathely – Szentgotthárd
  • 25. sz. vasútvonal: Celldömölk – Boba – Zalaegerszeg – Bajánsenye (–Hodoš)
  • 512. sz. vasútvonal: Deutschkreutz – Sopron – Ebenfurt – Wien
  • 524. sz. vasútvonal: Deutschkreutz – Sopron – Wiener Neustadt – Wien
  • 530. sz. vasútvonal: Szentgotthárd – Graz
  • 730. sz. vasútvonal: Wulkaprodersdorf – Eisenstadt – Neusiedl am See
  • 731. sz. vasútvonal: Fertőszentmiklós – Pamhagen – Neusiedl am See
  • 8. sz. vasútvonal: Győr – Sopron
  • 9. sz. vasútvonal: Fertőszentmiklós – Pamhagen
  • 23. sz. vasútvonal: Zalaegerszeg – Rédics
  • Ezen kívül tizenkét GYSEV menetjegypénztár működik a két országban.

    Mivel a cég történelme során csak részben volt magyar és a vonalai átmentek Ausztriába is, így érthető, hogy nem olvasztották bele a MÁV-ba. Legalábbis, egyelőre.

    A magyar állam visszavág

    A békés együttélés azonban úgy tűnik, véget ért. Lázár János közlekedési miniszter tavaly kirúgta Lázár János kirúgta a GYSEV osztrák vezérigazgató-helyettesét 2023. November 16. 13:28 Hanna Delleman vezérigazgató-helyettest. Majd közölte Kivásárolná az osztrákokat a GySEV-ből Lázár János 2023. November 20. 14:25 azt is, hogy “az a modell nem működik tovább, hogy mi vagyunk alul balekként”. Azt is tudatta, hogy kivásárolnák az osztrákokat a cégből.

    A Strabagot már megkeresték egy ajánlattal, Ausztria viszont nem enged, a bíróságra vitték az ügyet Az osztrákok nem hajlandók eladni a GYSEV-et, közölték Lázárral, irány a bíróság 2023. December 02. 06:54 , aminek tárgyalása még zakatol. A kormány szerint Lázár János szerint a magyar utasok érdeke a GySEV felvásárlása January 11. 16:55 a magyarok érdeke is, hogy az államé legyen a cég teljes mértékben, de hogy pontosan miért is jó ez nekünk, azt nem tudjuk.

    Mi lesz az ügy vége és milyen hatással lesz ez a vonatok menetrendjére és a késések gyakoriságára? Ha fekete vonat elvitte a páromat, akkor a sárga-zöld vonat pedig az osztrák részvényeket fogja? Ezekre a kérdésekre valószínűleg csak a jövőben fogunk válaszokat kapni.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Tudtad-e?