Indoklás nélkül állították le az Igenis, miniszterelnök úr! című darab jegyértékesítését Pécsen. A darab többek között Alföldi Róbert főszereplésével állt volna színpadra, ám most úgy néz ki a nézők előadás nélkül maradnak.
A darab Facebook-oldala azt írja, hogy hivatalos indoklást ezeddig nem kaptak. Az előadást viszont nem a társulat, hanem a színdarabnak helyet adó Zsolnay Színház mondta le.
Igenis, miniszterelnök úr
Tisztelt Közönségünk, pénteken vettük észre, hogy az Igenis, miniszterelnök úr! május 27-re tervezett pécsi vendégjátékának jegyértékesítését leállították, a produkciót erről a döntésről nem...
Közben Alföldi is megosztotta a Facebook-bejegyzést, de nem kommentálta azt.
Nem ez az első eset, hogy egy Alföldit érintő színpadi produkció meghiúsul. Korábban Zalaegerszegre nem engedték be Alföldit. Akkor egy közéleti beszélgetés sorozat vendégeként nem látták szívesen a városban. Akkor arról lehetett hallani, hogy Alfödivel kapcsolatban annyira meg lettek rémítve a helyiek, hogy nem volt olyan étterem, kávézó vagy hotel, amely helyszínt adott volna az Alföldi beszélgetésnek.
Akkor végül
a szomszédos Zalaszentgrót fogadta be
Lemaradt Alföldi zalaszentgróti estjéről?
2018.
March
31.
18:50
a színészt és a közéleti estet.
Később egyébként Zalaegerszeg fideszes parlamenti képviselője Vigh László, az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, hogy bár az újságok arról írtak, hogy ő adott utasítást arra, hogy Alföldit ne engedjék beszélgetni a városban, ez nem igaz. Tavasszal egy színházi darabban pedig láthatja is a zalaegerszegi közönség Alföldit.
Most nem tudni, hogy a szintén fideszes vezetésű Pécsen mi szólhatott közben, ami miatt nem tudják Alföldi darabját színpadra vinni.
Az biztos, hogy Szombathelyt egyelőre nem érte el Alföldi pech szériája és
a Weöres Sándor Színházban jelenleg is azon dolgoznak
4+1 kulisszafotó arról, hogy Alföldi Róbert már Szombathelyen rendez
2018.
April
07.
07:12
, hogy színpadra álljon A salemi boszorkányok, Alföldi Róbert rendezésében.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!