Alföldi Róbert: Ezeknek én nem leszek rosszul, azért sem!

Két éve azt mesélted ugyanitt Alföldi: "Nem az én harcom, nem az én felelősségem" 2013. March 13. 07:59 , hogy még sohasem jártál Szombathelyen. Most, hogy a városban rendezel, volt már időd körbenézni?

Nem fogod elhinni, de nem:) Valahogy annyira jó, hogy itt egyfélét kell csinálnom, ha vége van a próbának, hazamegyek aludni. Szóval pihenéssel teltek a napjaim. Ugyan két-három hete bele-bele kezdtünk már a próbákba, de közben volt egy bemutatóm is, a Kabaré a Budapesti Bábszínházban. Úgyhogy most érkeztem először hosszabb időre. De természetesen mindent be fogok pótolni.

Mik az első benyomások a szombathelyi társulatról, milyen velük dolgozni?

Sok színészt ismerek, sokakat még nem, de nagyon kedves, helyes és nyitott embereknek látom őket. Nagyon sok a fiatal, és ez is jó egy társulatban. Ilyenkor ismerkedünk, figyelünk egymásra, és az a lényeg, hogy együtt dolgozunk. Aztán majd amikor elkészül a darab, akkor nagyon szívesen beszélgetek a társulatról, mert akkor már sokkal többet tudunk egymásról. Hogy úgy mondjam, munkában ismerszik meg az ember.

Kész koncepcióval jöttél, tudod milyen lesz a szombathelyi Makrancos Kata?

Lehet másképp is elkezdeni egy munkát?!

Vannak olyan rendezők, kik azt szeretik, ha a próbafolyamat alatt, a színészek bevonásával alakul a rendezés.

Én nem ilyen vagyok, én szeretem tudni előre, mit, hogyan és miért csinálok. Hogy honnan hova szeretnék eljutni, hogy ez a darab valóban olyan helyes és jópofa-e, mint amilyen kép kialakult róla, vagy inkább egy kegyetlen történet.

A nők számára biztosan az. Én soha sem tudtam mosolyogni ezen a shakespeare-i sztorin.

Az, hogy van egy humora, egy commedia dell'arte szerkezete, csak egy dolog. Közben meg mégis arról szól, hogy a társadalom elvárásaihoz igazodva, a közeg nyomására valakinek megszüntetik a személyiségét. Eldöntik, hogy valamilyen legyen, és ameddig nem lesz olyan, addig minden módszer megengedett ahhoz, hogy átkössék a benne lévő vezetékeket, és átalakítsák a személyiségét. Ebből a szempontból valóban nagyon kegyetlen a darab. Arról szól, hogyan szüntetünk meg valakit, vagy hogyan várjuk el valakitől, hogy megszűnjön olyannak lenni, amilyen, és váljon olyanná, amilyenné mi szeretnénk, hogy legyen.

"Nem tudok más kort belerakni, csak a magamét"

Mennyire lehet erről a problematikáról (meddig avatkozhat be a társadalom a személyiségünkbe) egy négyszáz évvel ezelőtti nyelvezeten beszélni?

Minden jó szerzőnél az adott kor azt érzi, hogy a történet épp róla szól. Shakespeare nyelvén pedig mindig nagyon pontosan lehet beszélni, mert alapügyeket vizsgál, és olyan mikroszkopikus érzékenysége és tudása van az emberről, ami csak keveseknek. Ezért teljesen mindegy, hogy mondjuk négyszáz éve írta a darabot vagy két hete. És persze, mindig az adott történelmi pillanattól függ, hogy az a konkrét probléma, amiről ír, mennyire van éppen benne a levegőben, mennyire érezzük ismerősnek.

Mennyire lesz mai ez a darab? Csodálkoznék mondjuk, ha korhű jelmezeket használnál.

Én nem tudok más kort belerakni, csak a magamét, mert fogalmam sincs arról, hogy négyszáz évvel ezelőtt hogyan éltek az emberek. Szerintem sohasem attól modern egy darab, hogy maiak a jelmezek, az csak segítség a nézőnek. Attól modern egy előadás, hogy a helyzeteket és a figurákat úgy elemezzük, hogy egy ma élő ember szemszögéből vizsgálódunk.

A jelmez ebből a szempontból lehetne akár korhű is, de az sokkal drágább. Persze, a jelmez is ugyanúgy sok mindent jelent, és sok mindenről beszél, jellemez egy-egy alakot. Másrészt a mai vizuális kultúrában a néző egy az egyben mindent megkap, fontos, hogy a színházban a jelmez és a díszlet se legyen számára gát, inkább segítse a befogadást és a megértést.

Belecsempészel mai politikai gegeket, ahogy a Kabaréban is megjelenik egy nagyon ismerős celeb-producer-arc?

Rossz az, aki rosszra gondol:) Én csak történeteket csinálok, egyáltalán nem politikait, hanem társadalmi ügyekről és folyamatokról beszélek. Másrészt minden embert foglalkoztat az a közeg, amelyben él, amely lassan az élet minden területébe bele akar szólni. Ez nem az én kattanásom, én csak megpróbálok arról beszélni, ami mindannyiunkat körbevesz. Nem véletlen, hogy megjelenik a Kabaréban egy fej, és egyből mindenki ugyanarra gondol, de továbbra is azt mondom, hogy rossz az, aki rosszra gondol.

Hát van baloldali vagy jobboldali Hamlet?

Áll a bál a POSzT körül Föl is hívom Vidnyánszky Attilát! 2015. April 17. 08:29 . Az egész ügy Csáki Juditon bukott ki, akivel te köztudottan jóban vagy, könyvet is írt rólad. Úgy gondolom, Csáki be nem választása a zsűribe csak az utolsó csepp volt a pohárban, sokkal mélyebb árkok húzódnak a szakmán belül.

Egyetértek, ez már rég nem szakmai ügy, ez politikai csetepaté, ami a hatalomról szól. Szerintem soha nem is volt szakmai kérdés, ahhoz szakmai szervezeteknek kellene érintve lenniük az ügyben. És teljesen független a véleményem attól, hogy esetleg jó barátságban vagyok Judittal. Ez a történet nem róla szól. Attól a pillanattól, amikor a Magyar Teátrumi Társaság beszállt a POSzT-ba, azzal a kommunikációval, hogy mostantól végre „kiegyenlítődött a kínálat”, létrejött ez a helyzet. Kérdem én, milyen megközelítésből egyenlítődött ki az állítólag színházi szakmai alapon kiválasztott kínálat? Vagy az, hogy a Magyar Teátrumi Társaság teljes mértékben a jelenlegi hatalom kreatúrája, oda van bekötve. Ez a társaság rendelkezik a pénz, a paripa és a posztó felett, az már színházesztétikai szempont?

A világon sehol sincs olyan, hogy jobboldali vagy baloldali színház, csak jó és rossz színház van. Akkor, amikor ez a társaság megalakult, deklaráltan ideológiai alapon, valami ellenében, valaminek az ellensúlyozására, az már létrehozta ezt a mostani helyzetet. A társaság elnöke kultúrharcot folytat. És nehéztüzérséggel. Elég sikeresen. Miről beszélünk?

Csáki Judit mögött, tüskeként te is ott vagy a Magyar Teátrumi Társaság szemében.

Nagyobb szabásúnak gondolom magam annál, hogy ez a mérhetetlen hazug és álságos, erőszakos és arrogáns jelenlegi helyzet, hogy úgy mondjam, befolyásoljon akár a munkámban, akár a gondolkodásomban. A munkámmal foglalkozom, nem azzal, hogy ki mit gondol a személyemről vagy azzal, hogy állítólag hova tartozom. Meg lehet azonban nézni, hogy az elmúlt években milyen előadásokra voltak igazán kíváncsiak a nézők. Olyan alkotókra, akik kritikusan viszonyulnak a világhoz, a társadalomhoz, akik felelősen gondolkodnak, akiket mások ezért elég gyakran lehazaárulóznak.

Semmi meglepő nincs abban, ami most a POSzT körül történik. És ne csodálkozzunk azon se, hogy ez a diktatúra felé tartó társadalmi berendezkedés felszínre hozza az eddig nem elég sikeres, sértődött, frusztrált kollégákat, azokat, akik így próbálnak érvényesülni. Mások közben pedig egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatottá válnak. Persze, én könnyen pofázok, ez nagyon fontos, de nem tudom, mit mondanék, ha nem tudnám ennyire függetleníteni magam a jelenlegi szakmai helyzettől. Könnyen vagyok bátor, könnyen nagy a szám, mert megtehetem, de hát ez nem a színházról és szakmáról, ez arról a finoman fogalmazva agresszív butaságról szól, hogy amiért te mást gondolsz a világról, Istenről, nőről és férfiakról, ezért te másodrendű és rossz állampolgár vagy.

Szakmán belül látsz még kiutat, vagy vége a POSzt-nak is?

Jelen pillanatban arról szól a POSzT, hogy kié, ami önmagában egy abszurd kérdés. Egy független, valóban független szakmai, úgynevezett igazgatótanácsnak a kezébe kellene adni a Poszt vezetését, és kivonulni mindenféle csapatoknak a harcszíntérről. De erre kevés esélyt látok. Mert mi van helyette? Nem hívunk meg előadásokat, mert X vagy Y csinálta, vagy meghívunk előadásokat, mert X vagy Y csinálta. Hát van baloldali vagy jobboldali Hamlet?

Ha beválasztották volna egy darabod, mondjuk a Kabarét a POSzT-ra, indítanád a versenyprogramban?

(Nevet:)Kizártnak dolognak tartom, hogy én a rendezésemmel bármilyen módon versenyprogramba kerülhetnék, maga a felvetés is manapság abszurd. De azt hiszem, nem mennék el, de már tavaly sem mentem volna el, azóta, amióta ez a „politikai kiegyenlítődés” egyáltalán felmerült.

Amióta nem vagy a Nemzeti igazgatója, és nem rendezel kultikus nemzeti operát, viszonylagos csend van körülötted. Békén hagynak?

Nem foglalkozom ezzel. Az érdekel, hogy nézzék az előadásaimat. Amikor kvázi jobban nem hagytak békén, akkor sem érdekelt, hogy mondjuk, felheccelt, ápolatlan, szerencsétlen emberek tüntettek az István, a király előtt, akik, hozzáteszem, nem is látták az előadást.

Tényleg nem bánt?

Nem kellemes persze, de nem bánt, mert mi a súlya? Ha ez engem ennyire bántana, akkor komolyan venném, és azt gondolnám, hogy ez egy hiteles helyzet. De nem az. Én dolgozom. Hozzáteszem, itthon egyre kevesebb helyen, de dolgozom.

Aki problematikus, az pedig húzzon el?

És egyre többet külföldön. Ott tudják, mi zajlik a magyar színfalak mögött?

Kormányunknak köszönhetően sokat tudnak rólam és a Nemzeti körül zajló eseményekről is. Lehet mondani, hogy sokat köszönhetek pr-tevékenységüknek:):):):), egyébként pedig nem hiszik el, mi van itt. Azt hiszik, viccelsz, amikor mesélsz. A német nyelvterületen viszont nagyon odafigyelnek a magyar kultúrára és Magyarországra is. Lásd a Burgtheater vendégjátéka utáni történések a Nemzetiben.
Ami nem beavatkozás egy ország belügyeibe, hanem valamiféle szolidaritás kifejezése, ami nálunk sajnos nem gyakori. Illetve még valami. Közös európai gondolkodás. Amire mi egy tragikus történelmi eseménnyel felelünk. Nem állunk ki, nem beszélünk, nem vállaljuk fel a helyzetet, hanem azt mondjuk, hogy Ti meg ezt csináltátok 166 évvel ezelőtt.

És mielőtt még elkezdenének azonnal magyartalansággal vádolni, ez a mondatom nem az aradi vértanúkról szól. Hanem arról, hogy nem vállaljuk a jelent, hogy nem előre nézünk, hanem tragikus múltunkat tartjuk magunk elé pajzsként, a felelősség elhárítására. Egy mondatot sem olvastam, ami azzal szembesítené az osztrák kollégákat, hogy valamit rosszul látnak. Nagyon leleplező, hogy nincsenek érvek, hanem felhevült érzelmi reakciók vannak, hogy ezt hogy merték, hogy szégyelljék magukat, semmi közük hozzánk.

Mennyiben más külföldi közegben rendezni, mint itthon?

Külföldön mindig kulturális érdekesség maradok, mert nem ismerem zsigerileg az ottani életet, csak reménykedni tudok, hogy amit érzékelek, vagy amilyen problémáról beszélek, azt megértik, az valahogyan róluk is szól. Ami fontos, ami tényleg zsigeri ügy, azt itthon lenne érdemes megcsinálni.

Mert azt gondolom, itthon van dolgom, és bármi furcsa Bodó Viktornak, Mundruczó Kornélnak, Schilling Árpádnak is itthon lenne dolga. Schilling egy interjúban azt a keserű mondatot mondta, hogy a világ tárt karokkal várja, és büszke Európa bármelyik városa, ha ott dolgozik, miközben itthon másodrendű alkotó. Ez hogyan van? Mit szeretnének a hatalmon lévők, azt, hogy tök egyformán gondolkodjon mindenki? Ezt szeretné elérni a Magyar Teátrumi Társaság a hatalommal karöltve? Aki problematikus, az pedig húzzon el?

Biztosan nagyon frusztráló lehet, hogy minden az enyém, minden eszköz a kezemben van, és mégsem tudok igazán „nyerni”. Hogy az emberek azokat az előadásokat nézik, amik kritikusan szólnak a társadalomról, amik egyáltalán szólnak valamiről. Nem túl elegáns tőlem, de tessenek megnézni a Nemzeti Színház korábbi és mostani nézőszámait, és azt, milyen visszhangja van egy-egy bemutatójuknak!
De én még nagyon emlékszem azokra az előadásokra, amiket 10-15 éve rendezett a Nemzeti jelenlegi igazgatója, azok még nem valami ellen, hanem valamiért készültek.

Én lehúznám magam a WC-n az összes politikus helyében

Jártál azóta a Nemzetiben?

Persze, miért ne mennék? Az életem legszebb időszakaként tartom számon, amíg élek büszke vagyok rá. Miért nekem kell szoronganom attól, hogy bemegyek abba az épületbe?!

Kérdezted korábban, hogy nem sérül-e az ember, nem bántó-e, hát pont ezért nem, mert olyat élhettem meg, ami csak keveseknek adatik meg, és nem csak a Nemzetivel kapcsolatban. Az István, a királyt egymillió ember nézte meg, erről beszélt az ország három hétig. Ezek nagyon kivételezett dolgok, és én ezt akarom továbbvinni, nem azt, hogy hőbörögnek meg butaságot beszélnek, úgy, hogy ráadásul nem is látták az előadásom. Ezeknek én nem leszek rosszul, azért sem!

Azt mondta Széchenyi István, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Csak ha az elmúlt tíz napot megnézed, botrány botrány hátán, összeomló gazdaság, bedőlt befektetési és mit tudom én milyen cégek, egyetemista tüntetések. Nem tudom elképzelni, hogy valamilyen szinten ez ne érintsen mindenkit. Nem az a baj, hogy ki kire szavaz, hanem az, hogy miért nem megy el ma Magyarországon 4 millió ember szavazni?! Az ország fele gondolja úgy, hogy nincs köze ehhez. Ennyire rossz véleménnyel vannak önmagukról, és érzik úgy, hogy semmit sem tehetnek azért, hogy másként legyen.

Arról nem is beszélve, hogy ebben a lassan 9 milliósra zsugorodó országban, Európa közepén gyerekek, családok éheznek. Én lehúznám magam a WC-n az összes politikus helyében, akik az elmúlt huszonöt évben eltűrték ezt, és nem tettek semmit. Tudom, hogy ez idealizmus, de akkor is így van. Ahol új stadionok épülnek, ott nem fordulhat elő, hogy gyerekek éheznek, mert akkor itt mindenki rosszul dolgozott az elmúlt 25 évben, jobb és baloldal egyaránt.

Felelősebben kéne gondolkodnunk...

Mindenkinek, de az értelmiségnek különösen. Még akkor is, ha kiszolgáltatott helyzetbe érzi magát. Vagy nem tudom, milyen alapon várom én el az emberektől, hogy vállalják az esetleges rossz következményeket, miközben három gyerek és hitel van a nyakukon… én megtehetem… de mondjuk azzal, hogy elmegy szavazni, azzal is sok mindent tehetne.

Innen hova? Milyen munkák várnak rád a közeljövőben?

Az Armel Operafesztiválra megyek, Mozart Varázsfuvoláját rendezem a Szegedi Nemzeti Színházban, utána kezdek a Radnóti Színházban, majd egy évig csak külföldön fogok dolgozni. Először Trierben, aztán megyek Szöulba, ami mindenféle szempontból nagy kaland lesz, a kulturális különbség miatt is. Ráadásul nem egy könnyű darabot, Shakespeare Téli regéjét viszem színre. Utána St. Pölten, Pozsony és Avignon következik, ahol egy Eötvös Péter-opera-ősbemutatót viszek színre.

Bár idén nem lesz már X faktor, korábban azt nyilatkoztad, hogy nem is vállaltad volna a zsűrizést. Eleged lett?

Nem, egyáltalán nem, bármilyen furcsa, szerettem ezt a műsort, azoknak a srácoknak, akik részt vettek benne, valós helyzet volt. Ettől függetlenül Korea miatt amúgy sem tudtam volna idén elvállalni.

Játszani nem akarsz?

Dehogynem, de ez nem tőlem függ, másrészt úgy játszani, hogy nem vagy itthon, bajos.

Dolgozom azért egy-két olyan helyen, ami nincs olyan messze, ahonnan haza ne lehetne jönni játszani. Én oda megyek, ahová hívnak - na jó, van egy-két hely, ahová nem mennék akkor sem, mert azt gondolom, semmilyen módon nem vállalnék közösséget bizonyos emberekkel.

Igazgatói ambíciód van még?

Most biztosan nincs. Mindenáron nem akarok igazgató lenni.

Nem alapítasz egy saját társulatot, ahogy tette Jordán vagy Pintér Béla?

Nem, ehhez másfajta személyiség kell, mint amilyen én vagyok. Más rendszerben nőttem fel, nekem a színház az kőszínház. Van, akit repít, hajt az, hogy a nulláról létrehozhat valamit, engem szorongással töltene el. Nem bírnám a felelősségét annak, hogy 25 emberért és családjáért vagyok felelős.

Ebben a vándoréletben van időd festeni?

Nincs, de én nem is vagyok képzőművész, csak egy amatőr piktor, aki annyira azért exhibicionista, hogy egyszer kiállította a képeit. Ettől még nem tartom magam festőnek, csak egy olyan fickónak, aki rajong a képzőművészetért is.