„Duda helyett a turbinákra” – Fidesz és szimpatizánsok az MMIK-ban, avagy kinek a mijében turkálnak?

Sági József egyenként közli a hírt a szerda délután öt harmincra a Fidesz irodába hullámokban érkező zsurnalisztákkal: szomorú, de a sajtótájékoztató bizonyhogy elmarad. Mint megtudjuk, Kövér László Répcelak magasságában gurul még, így a hatórai kampányhakni fér már csak az ütemtervbe, közvetlenül előtte viszont szívesen válaszol újságírói kérdésekre – ha vannak, mert egyébként neki meg nincs különösebb mondanivalója. Kicsit értetlenkedünk, hogy akkor miről is lett volna szó a sajtónak szánt tájékoztatón, de nem agonizálunk sokáig a fölös felhajtáson, ha már elcaplattunk az MMIK-ig, hát vegyüljünk el.

Puskás maradna a segítségnyújtásnál

A kezekben-ölekben narancsló pártflyerek nyugodnak, oldalvást egy átszellemült arcú, első pillantásra öltönyreklámnak, másodikra fővárosi kampányszervezőnek saccolt yuppie szorít magához egy fekete mappát és kémlel körbe, mellette egy hamvas leányzó tüsténkedik a közönség által papírra vetett kérdések összegyűjtésén. Jön a felkonf és vele együtt Puskás Tivadar, aki higgadt hangnemben von párhuzamot korábbi mestersége és új szerepköre között: „az orvoslás és a politika módszertana lehet, hogy hasonlít egymáshoz: vannak tünetei a betegnek és a társadalom történéseinek is, ezeket értékelvén diagnózist kell alkotni, majd a megfelelő terápiát alkalmazni.” Két dolgot ígér: böcsületet és munkát, utóbbit a legjobb tudása szerint.

Zsebtől a seggbetúrásig

A savasabb hangnem Hende Csaba torkán át érkezik: bár állítása szerint a munka, otthon, család jegyében zajlik a mai este is, a számadatok nyomvonalában egykettőre befarol elénk a morbid humor. Mint azt halljuk, Medgyessy hivatalba lépésekor 400 ezer új munkahelyet ígért, a Fidesz erre szokta mondani, hogy pont ennyi a munkanélküliek száma – ez azonban egy azóta már elavult októberi adat, jelen állás szerint 436 ezer a nyilvántartott. Szombathelyen sem vidám a helyzet, amióra átadták a kormányzást, a városban 1131 fővel nőtt az állástalanok száma az elmúlt év végére, Vas megyei viszonylatban 2820-szal.

A munkahelyteremtéssel kéne foglalkoznia az MSZP-nek, és semmiképpen nem a politikai ellenfél bemocskolásával – imígyen Hende, majd félre nem érthető burkolt mutogatással él a szegfűs párt felé arra vonatkozóan, ki állhat a szórólapbotrány mögött. Javasolja, hogy lessünk már rá vagyoni viszonyaira az Országgyűlés honlapján, ahol olvasni tudók könnyűszerrel megállapíthatják, a szóróanyag minden egyes szava hazugság. „De hát én még mindig jobban jártam, mint a szegény ifjú szocialista aktivista Szabó Bálint, mert neki nem a zsebében turkáltak” – buggyan ki a vagyonnyilatkozat csomagolásának résén a torz szellemesség, a párthívek a kognitív agyi területeket kikapcsolva kárörvendenek a széksorokban.

Napirendre kerül még a ronggyá nyűtt lassanmondós-gázáremeléses poén, a dupla családi pótlék ami valójában humbug, és a tönkretett otthonteremtési lehetőség: a kormány „csökkentette a felvehető hitel nagyságát, megfelezte az adókedvezményt, felemelte az adót és az illetéket, mindennek hatására 70%-kal csökkent a felvett lakáshitelek száma.” Ami a helyi problémákat illeti, állítólag püspökmolnáriak mondták el Hendének, hogy amióta a környező városokban megszűntek egyes munkahelyek, az oda bejárókat szállító járatokat is törölték – akinek ma lenne munkája, annak kedvéért nem indítják újra őket.

A sajtó húzza a rövidebbet

A választmányi elnök, akinek félreállításáról – radikális kijelentései, például mesés akasztófázása miatt – már nem egyszer röppentek fel mendemondák, ma is adta magát. A döngölést kivételesen, egyszersmind földbe gyökerező meglepetésünkre mégsem a kormánypárttal kezdi, elsőként a sajtómunkások kapnak egy adagot: bár elnézést kér a késésért, rögvest le is szögezi, hogy „a megkésettség oka nem a mi érdekkörünkben keresendő, hanem a magyarországi sajtóviszonyoknak egy nüansznyi megnyilatkozása mindössze.” Emlékeimet hamarjában egyeztetem szintén elképedt kolleganőmmel, zihálásom alább is marad, hiszen nem mi voltunk azok, akiknek hűlt helyét lehetett lelni a Szent Márton utcai pártirodában (lásd első bekezdés).

Kövér bevallja, nem kampányolni jött – mert akik most itt vannak, azok talán már nem is csak az elmúlt hónapokban vagy években alakították ki szimpátiájukat, de egyenesen úgy szocializálódtak, nőttek ki családjukból, hogy „megvan a maguk oka arra, miért egy jobboldali, egy polgári, egy nemzeti pártra szavaznak időről-időre, négyévente.” (Az persze felejtő, hogy a Fidesz több, mint tíz évvel ezelőtt még bőven a liberális platformon leledzett.) Tudja, hogy nem kell győzködnie, ámde nem is egyszerű választás következik: a tét inkább az, hogy az a Magyarország, amely 1000 éven keresztül fönálló történelmi viharai közepette is stabil értékrendet átörökítve, a lebrutálisabb dúlások-pusztítások után is képes volt talpraállni, most végérvényesen a lejtő alján találja-e magát.

Bőrös labda és autópályák lehajtó nélkül

Rosszabbul élünk, merthogy az MSZP azt tette, amit a viccben a robbanásveszély közelében járó szovjet teherhajó: a gőzt a turbinák helyett a dudákra irányították. Feszül a figyelem, Kövér kitesz magáért, nagy fordulatszámon járatja a szófordulatokat és az asszociációkat: visszarúgnak az 1948-as gödör aljára; Medgyó megígérte, hogy a szocik mindent megtartanak, és még rá is tesznek egy lapáttal, de ez csak nyelvbotlás lehetett, mert valójában „tesznek rá”; a pofátlanságnak nincsen határa, illetve csak a labdán van bőr.

Ez utóbbit ahhoz a galád kormánypárti kijelentéshez passzítja, miszerint a Fidesz nulla kilométer autópályát adott át – ez szerinte igaz is, tudniillik az MSZP adta át, amit ők megépítettek. Ellenben megduplázták a sztrádák használatának árát, egy „nagyfejű” illetékest idézve azért, mert sok lehajtót kellett építeni. A miniszterelnök – akinek nevének kimondásától viszolyog – mozgékonyságra való felhívásától így iziben eljut a országvezetés azon szándékáig, hogy a fiatalságot kiebrudalni készülnek határainkon túlra. Ez pedig nyilván úgy a legegyszerűbb, ha az autópályákra csak felhajtani lehet, majd azok Hegyeshalomnál sugárban összegyűlve buszokban szállítanák külföldre az ifjakat.

„De sekélyes a mi fantáziánk ahhoz, hogy a legvadabb álmainkban is ki tudjuk számítani azt, hogy ők még mire képesek” – mondatik ki a cáfolhatatlan, és vastapsol a sereglet, szimpatizánstól mappás kampánysegédig.