Magyarországon a legelső autómobilt még a Józsefvárosi pályaudvaron várta Hatschek Béla, aki a foglalkozását tekintve az „Első Magyar és Ausztriai Emberi Műszemkészítő" volt. 1895. október 20-án a Benz-gyár mérnöke segített a Benz-Veló gépkocsi kivagonírozásában és cirka negyed óra alatt megtanította az optikust, hogyan kezelje újonnan vásárolt masináját.
Bár ez volt az első automobil az országban, az automobilizmus első jelei mégsem Budapesten ütötték fel a fejüket, hanem Szombathelyen. A MAYER ENOCH Gépgyártó és Gépjavító Műhelyt még 1850-ben alapították a szombathelyi Thököly Imre utcában, s bár kisüzem volt, 1862-re már 92 munkás dolgozott itt. 1880-ban a gyár kiköltözött a Zanati útra.
A pénz viszont Ausztriából jött, a Wiener Bankverein, vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia első bankjának jóvoltából. Így nem is csoda, hogy 1899-ben már osztrák irányítás alatt működött, ekkor 500 munkavállalóval gyártották a stabil benzinmotorokat. Illetve egy kisebb részleg kisméretű, hintókba szerelhető motorokat is épít, amelyeket Austro-Daimler, AustroFiat és Spitz autókba szereltek be.
Az első autók Szombathely utcáin
A dualizmus korában még a „Balra tarts, jobbra előzz!” elv érvényesült, a közlekedés szabályait pedig az 1890. évi I. törvénycikk szabályozta először. Ebben meghatározták azt is, hogy este ki kell világítani a járműveket, illetve a kocsisok hajtás közben nem aludhattak, és nem vezethettek több járművet egyszerre. Emellett pedig az udvari, katonai, posta-, tűzoltó- és mentőjárművek elől félre kellett állnia a közlekedőknek.
Szombathelyen az első autó 1902. szeptember 30-án tűnt fel, amikor Károly főherceg és főúri társasága Vépen vendégeskedett, és jó félórát autóztak a városban. A város lakói körében nem kis megdöbbenést keltett a ló nélküli kocsi. A lépésben haladó járművet szaladó gyereksereg kísérte, amerre járt.
Egy évvel később, 1903. július 10-én újabb főherceg érkezett Szombathelyre, Frigyes szállt meg két napra a Sabaria szállóban. Nem sokkal később pedig a pezsgőgyáros, Csantavéri Törley József Rómából érkezett Vas megyébe a Charron Girardot-Voigt gyártmányú nyolcüléses túrakocsijával. Ő a Vas megyei autótulajdonos gróf Szapáry Pál vendége volt, DE DIETRICH autójával el is vitte Törleyéket sorkifaludi kastélyába egy vacsorára.
1904-ben a Pünkösdi virágkorzón négy, virágokba borított autómobil is feltűnt Szombathelyen, gróf Szapáry Pál és gróf Draskovics Dénes 2–2 automobilja vett részt a népi felvonuláson. Szintén ebben az évben szabadalmaztatta a szombathelyi születésű Krenedics Ödön nyugalmazott hajóskapitány a vízi-automobilt.
Szaporodó balesetek
Az első halálos közlekedési baleset 1904. szeptember 29-én történt, akkor a sárvári Hatvani Deutsch Béla földbirtokos sofőrje Celldömölkön gázolta el a 7 éves S. Jánost, aki a helyszínen életét is vesztette. A helyzet pedig fokozatosan romlott.
1905-re 10 darab személyautó- és 2 darab motorkerékpár-tulajdonosa lett Vas megyének, de ez a tucatnyi jármű is képes volt komoly fennforgásokat okozni Szombathelyen. Szaporodni kezdtek az autós, motoros balesetek, a gyalogos- és biciklisgázolások, illetve a mindennapok részévé váltak a motorzajtól megvadult lovasfogatok ámokfutásai, és sokszor az emberek is rémülten menekültek a hangos járművek elől az utcán.
Így szükségessé vált egy regionális közlekedési szabályrendelet kiadása, mivel ekkor még országosan csak az 1897-es kerékpárosközlekedést szabályozó rendelet volt életben, amelyet a belügyminiszter adott ki. Ezért a megyei, illetve a szombathelyi és a kőszegi közgyűléseken sürgették az alispánt és a polgármestereket a döntés meghozatalában a honatyák.
1906-ban meg is jelent Vas megye alispánjának a 19.544/1906 számú rendelete „Szabályrendelet automobilok és motorkerékpároknak forgalomba hozataláról és közlekedéséről” címmel. Ebben pedig bevezetik a rendszámtábla és a gépjárművezetői igazolvány kötelezettségét. A Vas megyei rendszámok V-betűvel kezdődtek és 1-től 650-ig a számokat elosztották Szombathely, Kőszeg és a megye tíz járása között. Így a rendszámok alapján azt is lehetett tudni, hogy a jármű tulajdonosa hol lakik. A V-86 számú rendszám például szombathelyi autót takart, a V-635 számú viszont egy felsőőri motoré lett.
Ezen felül, azokat a járműveket, amelyek 48 óránál többet tartózkodtak a megyében, fehér kartonra festett H (hazai) és K (külföldi) betűkkel külön meg kellett jelölni.
Természetesen olyan ember is élt Szombathelyen, aki mestere volt a járműveknek, meg sok egyéb másnak is. Az eleinte dr. Adolf Lorenz orvosprofesszornak, a modern gipszágy feltalálójának dolgozó sofőr, Varga Mihály Szombathelyen élt, a Dél utcában. Őt később az orvos jóbarátja, Lubomirszky herceg magával is vitte Lengyelországba. Miska bácsi igazi kincs volt, ezermesterként nagyon sok mindenhez értett, és a herceg féltett hátaslovát is csak ő patkolhatta.
Illetve ott volt Hordóssy Jenő is, aki az „AUTOMOBIL” újság által kiírt országos motorkerékpár gyorsasági versenyt nyerte meg Budapesten, miután Puch motorkerékpárjával 43,4 kilométer/órás átlagsebességgel sikerült az élen végeznie a kategóriájában, mindezt 1906-ban.
1908-ra már 500 automobilt tartottak számon az ország városaiban, ebből csak Budapesten 374-et. Szombathelyen ekkoriban 3 automobilt jegyeztek. A közlekedés helyzete az ország többi részén sem állt túl jól, azért a belügyminiszter 1910-ben már az automobil-közlekedést is országosan szabályozta. Ekkor már 10 éve működött a Magyar Automobil Club és a hazai autógyártás is.
Töretlen fejlődés
Szombathelyen viszont nem állt meg az élet, 1906-ban először angol főurak érkeztek a yorki grófságból Paar osztrák herceg kíséretében, majd a kor operett-primadonnája, Fedák Sári is tiszteletét tette a városban egy vendégszereplés alkalmával. A fehér Benz limuzin a Zanati úttól már csak 3 keréken gurult a Savaria szállóig egy defektnek köszönhetően, mivel a pótkereket útközben már felhasználták. Végül a Melis és Pintér Március 15. téren álló gépjavító műhelyében találtak egy megfelelő abroncsot a limuzinra.
1907-ben, szeptember 15-én kapta meg Komatics Gyula az első autófuvarozási engedélyt Vas megyében, méghozzá egy darab autóbuszra. Az útvonalat és a kötelező megállókat is előírták a fuvarozónak, aki így a Szombathely–Borostyánkő, Szombathely–Ják, Szombathely–Nagykanizsa, Szombathely–Keszthely és a Szombathely–Németújvár útvonalakon szállíthatott utasokat. Ezzel pedig előbb volt közhasznú buszozás a városban, mint taxiközlekedés.
1909. október 20-án egy Peugeot 81 B típusú autó tűnt fel a város utcáin, melynek sofőrje nem más volt, mint a La Manche-csatornát Calais és Dover között átrepülő híres pilóta (aviatikus), Louis Blériot. Gróf Szapáry Pál meghívására érkezett, és egy, a Sorok mellett felfedezett gazdag olajmezőről tárgyaltak, mivel Blériot egy francia olajtársaság képviseletét látta el. Végül az olaj a földben maradt, az aviatikus pedig két nap után távozott.
Az 1909-es év a vitákról is szólt. Váradi Géza tavasszal beadta a kérelmét bérkocsi üzemeltetésre, de a városi tanács ezt elutasította. Váradi fellebbezett a vármegyéhez, amelynek következtében az alispán végül 1910 februárjában megadta az „autó-bérkocsi” vállalkozásra az engedélyt. Ezzel elindulhatott a autótaxi a vasi vármegyeszékhelyen. 1909 decemberében hosszas huzavona után egy újabb autóbuszjárat is zöld utat kapott a Muraszombat–Alsólendva útvonalon.
Vas megye lakói ekkoriban 11 személygépkocsit, 21 motorkerékpárt és 2 autóbuszt tudhattak a magukénak.
A kiszorítás éve
Azzal, hogy Váradi Géza engedélyt kapott, egy fontos változás indulhatott meg Szombathelyen, mely végül a konflisok és fiákerek kiszorításához vezetett. Míg 1903-ban még 15 bérkocsi volt Szombathelyen, a megyében pedig még 105 darab, addig 1910 és 1914 között már 4 bérautó gurult Szombathelyen és 12 a megyében. A kiszorítás azért is volt fontos, mert a fogatok egészségre ártalmas, a kerékpáros és gépjármű-forgalomra pedig veszélyes anyaggal szennyezték a város utcáit, vagyis lócitrommal.
Persze, ehhez kellett a közgyűlés döntése is, amelyben maximalizálták az egy- és kétfogatú, illetve a motoros bérkocsik számát. 1910-ben pedig a rendőrség ki is jelölte a Fő téren az ideiglenes taxiállomást az üvegkereskedéssel szemben. Váradi az Elit kávéház előtti részt szemelte ki, és itt parkolt a bérautójával.
Az első szombathelyi bérautó története azonban szomorú véget ért. Ahogy a Szombathelyi Újság 1910. június 5-i számában megírta: amikor a sofőr benzint akart a tartályba tölteni, az autó kigyulladt, és az arra járók szeme láttára porig égett. Váradinak azonban nem szegte kedvét a szerencsétlenség, 1911-ben már a Vasmegyei Naplóban hirdette vállalkozását, mely szerint Lendoleth (csukott) és amerikai nyitott automobil áll a közönség rendelkezésére. Lakásról vasútra vagy vissza 2 korona volt a tarifa, míg vidékre megegyezés szerint állapította meg a tarifát. És őt már telefonon is lehetett rendelni.
A teljességhez hozzátartozik, hogy Váradi Géza nem csak Szombathelyen tevékenykedett, hiszen Keszthely és Hévíz között is tartott fenn bérkocsi-közlekedést.
Új szelek Vas megyében
Az 1911. évi bérkocsi-szabályrendelet kettőről hatra emelte fel a Szombathelyen engedélyezhető bérautók számát, ezzel együtt pedig előírta számukra a taxaméter használatát is. Engedményeket is tettek, hiszen lehetővé vált, hogy egy bérautó a pályaudvar előtt tarthassa állomáshelyét. Viszont a tarifák esetében különbséget tettek a benzines és az elektromos bérkocsik között, utóbbiak magasabb tarifáért, 2 koronáért szállították az utasokat. Nappal benzinessel 1500 métert, elektromossal azonban csak 1000 métert lehetett utazni.
A fejlődés annak ellenére volt töretlen, hogy egy automobil 3–12 ezer koronába került, míg egy honvéd-százados abban az időben évi 3–4 ezernél nem keresett többet, egy óvónő pedig még ennél is kevesebbet, 800 koronát. 1910-re már 50 gépjármű futott Vas megyében, ebből 26 volt személygépkocsi.
Az alacsonynak tűnő számok ellenére sorra nyitottak a járműjavítók, alkatrész-kereskedések, üzemanyagtöltő-állomások és autószalonok. A másik pozitívum pedig az utak fejlesztése volt. Szombathelyen már a századforduló előtt elkezdték lekavicsozni az utcákat. Az éles bazaltkövekkel borított makadámutak azonban sok bosszúságot is okoztak, mert könnyen kivágták a mintázat nélküli, egy-két vászonréteggel erősített vékony gumiabroncsokat. Ekkoriban sokszor lehetett az utak szélén gumit vulkanizáló (sallérozó) sofőrökkel találkozni. Persze a bazaltos felület mellett az elhagyott patkószögek és összetört üvegek is nagyban hozzájárultak a defektekhez.
Szombathely életében külön kihívást jelentett, hogy az utak fejlesztése egybeesett a közvilágítás modernizálásával, a régi petróleum-lámpákat gázlámpákra cserélték, míg Kőszegen az olajlámpákat villanyvilágítás váltotta fel. Erősebb, strapabíróbb hidakat is kellettépíteni, illetve ekkor indult az országutak fásítása is. Szombathelyen a költségek fedezésére még a kerékpáradót is bevezették, amelyet felnőtt-kerékpáronként kellett megfizetni, és évi 3 korona volt.
Az üzemanyag ellátás volt a másik kardinális kérdés, mivel a világháború előtt Nagy-Magyarországon egyetlen olajfinomító működött, Fiumében. A benzint és a motalkót (80 százalék benzin 20 százalék metilalkohol keveréket) pedig gyakorlatilag bárki árulhatta, így a drogériáktól a patikákon és a festékboltokon át még vaskereskedésekben is forgalmazták, és kilóra lehetett megvenni. Annyi biztos, hogy a világháború előtt Vas megyében nem volt benzinkút.
1914-ben már 200 automobil rótta Vas megye útjait, azonban a világháború kitörésével egy szakbizottság elé rendelték az összeset, és néhány hasznavehetetlen példányt leszámítva mindegyiket besorozták.
Források:
Kalocsai Péter: Közlekedés- és várostörténeti tanulmányok, 19–20. század. Pécs, Virágmandula Kft., 2018.
Kalocsai Péter: Városi tömegközlekedés a Nyugat-Dunántúlon, 1867–1914. Szombathely, Vasi
Múzeumbarát Egylet, 2011.
Szalay István: Emlékeink Vas Megye Autótörténetéből (1895-1914)
