K. épp rendes, munka utáni iszogatását tartja. A férfi már messziről mutatja a kiégés és a fásultság jeleit. Körülötte emberek, barátok, folyton változó felállásokban. Ma valahogy nagyon él a szombathelyi kis kocsma, csak K. képviseli az állandóságot. Szinte mozdulatlanul elegyedik szóba mindenkivel a bárpult mellett ücsörögve. Nem feltétlenül mogorva, szimplán az elfogyasztott gin-tonicok mennyisége már kellően maradásra bírta, és így dohányozni sincs már kedve.
Néha-néha látszik rajta, hogy egy-egy dal mozdítaná benne még a lelket, egy-egy forradalmi dalt szívesen énekelne üvöltve, csak nincs miért, nincs kinek. Ahogy közeleg az éjfél, egy magas, vöröshajú lány lép be a kocsmába, a férfiak majd felfalják a szemükkel. Ahogy végigvonul az asztalok között, majd minden fej utána fordul. A bárpultnál megtorpan, kér egy italt, s eleinte ügyet sem vet K.-ra. Gyorsan lehúzza a whiskey-t majd kér még egyet, ezúttal kólával, és szigorúan egy jégkockával, aztán elindul a pult másik végébe.
Ekkor még minden tekintet rá szegeződik, csak egy szempárt nem tudott elkapni, a titokzatos alakét. Mellé ül, és azzal a lendülettel nekikoccintja pohárt K. poharának. „Egészség!” súgja a férfi fülébe, aki előbb iszik, majd kérdez: „Mi újság? Merre jártál, kedves Z.?”
Z. nagy levegőt vesz, olyat, amilyet az emberek a nehéz dolgok elmondása előtt kiadott nagy sóhajt megelőzően szoktak, de talán kissé K.-t is meglepve egyből mesélni kezd. Túl sok élmény, túl sok harag, tehetetlenségérzés, szomorúság és frusztráció gyűlt fel benne, és a mindentől is próbálna szabadulni egyszerre:
„Tudod, most Pesten élek egy ideje, és voltam kint a tüntetésen. Elég jó volt, sokan jöttek el, tudod a Pride miatt, hogy betiltották a gyülekezést!” – kezdi Z. az élménybeszámolót, míg K. helyeslően bólint és tovább bámulja a poharában a lámpák tükröződéseit.
„Eleinte békésen ment minden, a szónokok is jók voltak a Kossuth téren. Ott még úgy vidámak voltunk, végre megmozdultak az emberek, azt éreztem, hogy történik valami. Aztán mondták, hogy menjünk, foglaljuk el a Margit hidat. Ismersz, a tömeg élére siettem, ott akartam lenni az elsők között, akik a hídra léphetnek” – folytatta a beszámolót Z. „Azt hittem, tüntetés volt, nem holdraszállás!” – replikázott K., bár látszott rajta, hogy ez még neki is fájt.
Z. azonban a közbevetést észre sem vette, csak folytatta a mondandóját: „A Jászain már ott vártak minket a rendőrök, és akkor olyan rossz érzés fogott el. Nem értem, hogy ők miért jöttek oda, békésen tüntettünk, vonultunk, nem gyútjtottunk, vagy törtünk össze semmit. Szépen skandáltunk és mentünk, ahogy kell. Erre odaállnak elénk, beöltözve. Engem meg a tömeg rátolt a rendőrsorfalra és az egyik pillanatról a másikra már egy rendőrnővel néztem farkasszemet fél centiről.” K. kortyolt egyet a gin-tonic-ból és kérte Z.-t, hogy folytassa már a sztorit.
„Egy darabig csak álltunk ott, aztán elindult egy lökdösődési hullám, és eleinte nem is lett volna hová mennem. Mindenki testtel próbálta meg eltolni a másikat, és beindult a tili-toli. Aztán a nagy lökdösődés közben a rendőrök kezdtek egyre agresszívebbek lenni. Egyszer csak azt éreztem, hogy a rendőrnő gyomron vágott, rendesen, erővel. Azt hittem, leszakadt a méhem is.”
„Tudod, erőszak-szervezet…” – mondta K. a történteket konstatálva. „Tudom!” – felelte Z. majd folytatta: „Amikor hasba vágott, ráestem a rendőrnő vállára és beláttam mögé. Ott több rendőr ütött-rúgott valakit a földön. Majd a nő megrúgott, meg üvöltött, hogy szálljak le róla. Akkor már én is odarúgtam neki, de a földre rántott és elkezdett rugdosni… Nem is tudom, hogy sikerült újra talpra pattannom. Mintha segített is volna valaki, de ezt nehéz volt elmondani. Elindultam a tömeg a szélére, de még mindig az első sorban voltam.”
„Volt ott egy kétajtós szekrény méretű rendőr, aki belépett a tömegbe és magával rántott egy alacsonyabb, vékony srácot és elkezdte fojtogatni. Látszott az arcán, hogy élvezi. Hihetetlen volt. És utána sokáig nem értettem, mi zavart annyira bennük, aztán leesett. Hogy azt láttam az arcukon, hogy élvezik, amit csinálnak. Hogy nem csak azért teszik, mert ez a munkájuk, és inkább lennének valahol máshol. Az volt az érzésem, hogy azért vannak ott, hogy keménykedhessenek, hogy bánthassanak másokat, és ezt még élvezik is” – mesélte tovább a történetét Z.
„Gondolkodás nélkül ütöttek, amint lehetőségük volt rá, nagyon durva. Nem is értem. Miért? Minek? Nekik tényleg ennyire jó ebben az országban?” – tette fel kérdéseit Z., de K. sem tudott ezekre választ adni: „Pedig az ember azt hinné, hogy a korkedvezményes nyugdíj eltörlése után azért átértékelték a dolgokat. De, hát nem…”
„Akkor már úgy éreztem, hogy ideje onnan továbbállni, már nem éreztem biztonságban magam, meg már kezdett múlni az adrenalin hatása is, és itt-ott már fájt” – zárta a történetet Z.
Hogy ki merre ment, és miért volt ott, azt pedig ma már csak diszkrét homály fedi. A kiürülő poharak árnyékában felcsendülnek az Akkezdet Phiai régi dallamai: „A rendőrállományba elkel a nyers férfierő/ Minden sarkon állólámpa, oszlopon mi térfigyelő”. A tanulság meg talán annyi, hogy amikor beüt a valóság, akkor még a lesújtó gumibotnak is van ereje!
A sorozatban korábban megjelent cikkeinket ITT 
Kocsmai legendák Szombathelyről: amikor beherbálozott tinik emberkedtek az éjszakában 2024. May 04. 19:11 , ITT 
Kocsmai legendák Szombathelyről: "visszajövünk és át lesz vágva a torkotok, nagy késsel" 2024. May 20. 18:58 , ITT 
Kocsmai legendák Szombathelyről: Lángoló személyvonat érkezik az ötös vágányra 2024. August 09. 02:25 és ITT 
Kocsmai legendák: amikor a kőszegi lányok megismerkedtek Ginával 2025. January 27. 19:08 találják.
