Magyarországon a ‘90-es évek alighanem a focihuliganizmus aranykora volt. Szurkolói vonatokkal jöttek-mentek a csapatok az országban, rendszeresek voltak a balhék a stadionokban és azokon kívül is. A verekedéseknek is volt hivatalos végeredménye, a vesztes fél mindig tudta, ha nagyon megverték.
Ekkoriban a Haladásnak is volt 5 jobb éve, hiszen 1995 és 2000 között sikerült nem kiesniük az első osztályból. Ezekben az években egy 10. hely volt a legjobb eredményük, de a szurkolóik kedvét ezidőtájt nem a helyezés határozta meg.
A huligánok szempontjából az egyik ilyen idény Ferencváros-Haladás mérkőzése különösen jól sikerült. Hogy a szombathelyi csapat veszített vagy nyert, esetleg döntetlen született, nos, erről nem szól a fáma. Nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a kemény szombathelyi srácok méltó ellenfélre találtak a fradisták személyében.
Részben ebben a közegben szocializálódott a szombathelyi P. is, aki 16 évesen utazott a többiekkel Budapestre. Jó kiállású srác volt, korához képest nagy ütőerővel, nem véletlenül érdemelte ki a bizalmat.
A fővárosba érkezve a kis csapat egy elhagyatottabb területre sietett, hogy megejtsék a szokásos mérkőzés előtti találkozót a Fradi szurkolóival. Ugyan sietni kellett, hogy kezdésre már a stadionban legyen mindkét ultra tábor, de a vendéggyőzelem nem ezen múlott. P. rendesen odatette magát és hamar kivívta a ferencvárosiak tiszteletét, szó szerint beverekedte magát a legnagyobbak közé.
A meccsen szusszantak egyet a fiúk, csak némi kerítésrázás, kiabálás, a szokásos egymás hergelése ment, melyet néha-néha megszakított egy-egy reakció a pályán zajló eseményekre: „Ma te vagy feketében, holnap anyád lesz!”, „Szemüveget a bírónak!” és ennek a kicsit durvább változata, a „Nehogy már ez a vakond vezesse a metrót!”.
A lefújáshoz közeledve ismét pattanásig feszültek az idegek, hiszen következett a második forduló, a nyílt összecsapás, amibe már a rendőrség erői is becsatlakoznak. Hogy ebben a bunyóban született-e konszenzusos végeredmény, azt nem tudni. A készenlétisek ugyanis mindent elkövettek, hogy minimalizálják a kontaktsport kialakulásának lehetőségét, így a szombathelyieket hamar kiszorították a környékről, majd visszaterelték őket a vasútállomásra, köztük P.-t is.
A jardok ekkor még nem is sejtették, hogy ezzel elég nagy hibát követtek el, hiszen a felgyülemlett feszültségeket valahol le kellett vezetni. A vonaton elkezdett terjedni a hír, hogy a Haladás nyerte a meccset, így P. és a kis kompánia is egyre eufórikusabb állapotba került, lehúzták az ablakokat, a vasúti kocsikból kilógva üvöltöztek bele a nagyvilágba, de érezték, hogy ez így itt és most kevés.
Magukra akarták vonni a világ figyelmét, ezért görögtüzek gyúltak a vonaton, a nagy füstben pedig valaki meggyújtotta a WC-papírt is. Ami eleinte viccnek indult, az egyre inkább kezdett önálló életet élni. Páran maradtak, hogy mentsék, ami még menthető, a többiek előre menekültek.
Mire a vonat Szombathelyre ért, már mindenki értesült a problémáról. A huligánokat a készenlétisek sorfala várta, bár az kérdés, hogy mi járhatott a fejükben, amikor meglátták befutni a szombathelyi vasútállomásra a szerelvényt a még mindig zöld füstöt és hatalmas lángokat eregető utolsó kocsival.
A rendőrsorfal folyamatosan közelített a lassító szerelvényhez. Amikor a megállás után nyíltak az ajtók, a jardok beizzították a cséphadarót, és mindenkit ütöttek, aki leszállt, illetve, aki az ajtóban megtorpant, azt egyből lerántották. Aznap este boldog lehetett az a Haladás-szurkoló, akinek nem fájt valamije. Az utolsó kocsiknál persze nagyobb volt a szigor és az elkülönítés is, onnan bevittek mindenkit, köztük P.-t is.
A sorozatban korábban megjelent cikkeinket ITT 
Kocsmai legendák Szombathelyről: amikor beherbálozott tinik emberkedtek az éjszakában May 04. 19:11 és ITT 
Kocsmai legendák Szombathelyről: "visszajövünk és át lesz vágva a torkotok, nagy késsel" May 20. 18:58 találják.
