Szombathelyen forgatta legújabb videóklipjét a ShakuEcho együttes. A klipben Botos Éván és Horgas Ádámon kívül a Weöres Sándor Színház színészei is szerepet kaptak.
A Shakuecho a shakuachi nevű japán fuvola sample hangjának fantázianeve. A ShakuEcho együttest 2006-ban alapította Botos Éva és Horgas Ádám, egy évvel később Egy Világ címmel megjelent első lemezük. Sas Tamás 9 és fél randi című filmjének egyik betétdalául a zenekar Játék című szerzeményét választotta, az M1-en futó Presszó című sorozat főcím- és betétdalait is a ShakuEcho készítette.
Nézze meg a klipforgatáson készült képeinket!
Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
A filmben az együttes tagjait láthatjuk, ahogy "végigcsavarognak" egy napot. A belső felvételeket a Szimfónia...
Egy elhagyott, lerobbant medence aljában keményen megslagozták a fiukat. Folyt a víz, tapadt a póló, vonaglottak a srácok.
Francia név, angol szövegek, fiatal szombathelyi zenészek soproni énekesnővel. Nemrég hallottunk róluk először, és bogaras klipjüket már játsza az egyik magyar zenetévé.
Muzikfabrik Production Visual Elements Tour promociós video forgatás volt szombaton a soproni Colossoban. Képeink itt készültek.