„A modern kori porcelán hercegnője végleg hazatér Szombathelyre” - Októberben nyílik Geszler Mária állandó tárlata

De emellett Villamos-napot, konferenciákat, előadássorozatot is szervez az év végéig a Savaria Múzeum.

„Mindenkinek van jegye?” - tette fel a kérdést nevetve Horváth Soma, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere, amikor felszállt a Smidt Múzeum kertjében álló egykori szombathelyi villamosra a sajtó képviselői mellé. Természetesen jegyre nem volt szükség, hiszen befejezte már működését a szombathelyi villamos, pontosan 50 éve. Éppen ennek apropóján szerveznek október 12-én Villamos-napot a Smidt Múzeumban, és ezért volt rendhagyó a sajtótájékoztató helyszíne is. De nemcsak a Villamos-napról esett szó természetesen, hanem az idei év hátralévő múzeumi programjairól is.

A rendhagyó helyszín
Nyugat.hu/telefonos fotó

Egy egész napot a villamosközlekedésnek szentelnek

Az alpolgármester kiemelte, az egész nap (10 és 17 óra között) a villamosközlekedésről szól majd. Felnőtteknek és egészen kisgyerekeknek is érdekesek lehetnek az ingyenes programok.

Kalocsai Péter történész előadást tart, majd rövid sétát vezet a belvárosban a villamos egykori nyomvonalán, a villamostörténeti emlékek nyomában. Kamarakiállítás nyílik a múzeum gyűjteményéből. A gyerekeknek különösen izgalmas lesz Sütő Gábor vasútmodellező működő villamosmodellje, amelyet az udvaron állítanak fel.

Múzeumpedagógiai foglalkozások keretében lesz szabadulószoba a villamoson, villamostörténeti társasjáték, makettkészítés. A Berzsenyi téren pedig oldtimer autókat láthatunk.

„A modern kori porcelán hercegnője végleg hazatér Szombathelyre”

Egy évvel ezelőtt nyílt meg Kulturális, társadalmi és lokálpatrióta ünneppé lett Geszler Mária Garzuly szombathelyi kiállításának a megnyitója 2023. September 23. 06:58 a Képtárban a szombathelyi Kossuth- és Munkácsy-díjas kerámiaművész Geszler Mária Garzuly tárlata, amelynek megnyitója igazi kulturális, társadalmi és lokálpatrióta ünneppé lett. Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója akkor azt mondta: „a mostani kiállítás csak az első lépcső, a tervek szerint kb. egy év múlva egy családtörténettel kiegészülő állandó kiállítás nyílik a Szombathelyi Képtárban.”

Horváth Soma alpolgármester
Nyugat.hu/telefonos fotó

Eltelt egy év, a tervek pedig valóra válnak. Október 18-án megnyílik az állandó kiállítás. A művész a porcelánfiguráinak egy részét, 50 műtárgyat ajándékozott a városnak. Családtagjainak művészetét is bemutatják a tárlaton. Az alpolgármester a mai sajtótájékoztatón felidézte, hogy Tóth Lívia textilművész Geszler Máriát a Nyugat.hu-n megjelent cikkében „Nem kell feltétlenül belesimulni a többségbe” – Geszler Mária, a Porcelánhercegnő 2023. June 17. 11:24 a modern kori porcelán hercegnőjének nevezte. Horváth Soma hangsúlyozta: a modern kori porcelán hercegnője most végleg hazatér. Egy katalógus is megjelenik majd a művész és családja munkásságáról.

Geszler Mária Garzuly
Mészáros D. Zsolt

November 28-án nyitja meg kapuit Bonyhádi Károly grafikusművész életmű-kiállítása, ami egy izgalmas kortárs tárlatnak ígérkezik a Schrammel-gyűjteményben.

A végén az alpolgármester örömhírként jelentette be, hogy mivel az Iseum fűtésével komoly problémák voltak az elmúlt években, megoldásként a távhő rendszerére csatlakoztatják az épület fűtési rendszerét. Ez 13 millió forintos beruházást jelent.

További programok, kiállítások

Csapláros Andrea múzeumigazgató kiemelte még az idei programok közül a Vasi Skanzen Állatok világnapi programját, amelyre 1500 óvodás és iskolás gyermeket várnak október 1-3. között. Az idei téma az állatok kültakarója lesz: toll, bőr, szőr, pikkely stb.

Október 9-én 17 órakor egy kisebb kamarakiállítás nyílik a Szombathelyi Képtár előcsarnokában. A kőszegi Szent Jakab-templom oltárképeit Székely János megyéspüspök mutatja be. A program ingyenesen látogatható.

Múzeumok Őszi Fesztiválja október 19-én lesz a Smidt Múzeumban. A tematika szerint a térben és időben történő gasztronómiai kalandozás kerül a középpontba. A Smidt Múzeumban elhangzó három előadás során a magyar gasztronómiatörténet kevésbé ismert, de adott korban széles tömegeket érintő és máig nagy hatású szelete kerül terítékre. A hallgatók bepillantást nyerhetnek a Monarchia kaszárnyáinak konyháiba, valamint megismerkedhetnek az I. világháborús és a szocialista hiánygazdaság idejének leleményes gasztronómiájával.

Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója
Nyugat.hu/telefonos fotó

A Reismann kiállításhoz kapcsolódva előadássorozatot szerveznek. A Savaria Múzeum tavasszal megnyílt tárlata A két Reismann című időszaki kiállítás Reismann János és Reismann Marian életművéből nyújt válogatást. Mindketten Szombathely szülöttei és fotográfusok. A két eltérő utat bejáró fotográfus képeit kronológiai rendben és több ponton párhuzamba állítva mutatják be. A képek számos kérdést vetnek fel, ezért is szervezik az előadássorozatot.

Előadók:

  • október 24. Csorba Csilla fotótörténész
  • november 23. Mózes Eszter gyermekpszichológus (Reismann Marian több fotósorozatot készített árvaházakban)
  • december 12. Nagy Jácint fotóriporter
  • November 6-án Szent Márton szimpóziumnak és bélyegkiállításnak ad otthont a Szombathelyi Képtár, amely Szent Márton életéről, kultuszáról szól majd.

    Aki az igazi, klasszikus Szent Márton-napi vásárra kíváncsi, az mindenképpen menjen el a Vasi Skanzenbe november 9-10. között, mert a múzeumhoz kapcsolódó vásárokat jövőre újragondolják, új köntösbe öltözhet a Szent Márton-napi vásár is.

    2024-ben is tartanak Karácsonyi Vásárt december 7-én a Szombathelyi Képtárban, az idén azonban csak egynapos lesz.

    Konferenciákból sem lesz hiány

    Október 3-4. között Római szentélyek archaeológiája címmel rendeznek nemzetközi konferenciát az Iseumban. A szentélyek, a „szakrális tér” lesz a téma. Annak járnak utána, hogy a különböző teóriák milyen alapokon nyugszanak. A római kori birodalom és római kori vallástörténet legnagyobb európai szakértői tartják az előadásokat.

    A múzeumigazgatótól megtudtuk, október 4-én pénteken emlékkonferenciát tartanak a mártír miniszterelnök, Batthyány Lajos halálának 175. évfordulója alkalmából. Október 4-én az egykori politikus vasi kötődése mellett fókuszba kerül fiatalkora, magánélete, politikai szerepvállalása, külpolitikája, bebörtönzése és halála, valamint kultusza.

    Csapláros Andrea megjegyezte, még 2024-ben megjelenik a 45. Savaria Évkönyv, szeretnének az idén megjelent kiadványoknak egy nagy könyvbemutatót szervezni.

    A sajtótájékoztató végén kiemelte az önkormányzati támogatások és a pályázatok jelentőségét.

    Ami a pályázatokat illeti, több Interreg-projektben is részt vehet a Savaria Múzeum. Az egyik keretében a fogyatékkal, hátrányos helyzetben élők múzeumi élményhez jutását segítik digitális eszközökkel. A másik pályázatnál többek között az Iseum szentélyében lesz lehetőség filmvetítésre, megújult formában. Láthatjuk majd Isis istennő történetét és környezetünk változásait a római kortól egészen napjainkig. Emellett pedig a hagyományőrzés erősítésére is jut pályázati forrásból - derült ki szavaiból.


    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra