Lehet, hogy a Romkert menti meg a pusztulástól a szombathelyi Gothard-kastélyt

A herényi Gothard-kastély ügye is nyúlik, mint a rétestészta, és már attól kell tartani, hogy a tervezett állagmegóvás nem lesz elég a megmentéséhez, hiszen a hivatalok egymás közti hivatalnokoskodásai alatt is pusztul az épület.

A legutóbbi szombathelyi közgyűlésen kiderült, hogy Szombathely felhasználhatja a kastély újratervezett állagmegóvására azt a 76,5 millió forintot, ami korábban egy felújítási terv meghiúsulásából maradt meg.

Az önkormányzat még a Modern Városok programjában kapott 94,5 millió forint állami támogatást a kastély felújításának megtervezésére. A felújítás viszont elmaradt, mert kiderült, Egymilliárddal többe, nettó 2,7 milliárdba kerül a herényi Gothard-kastély felújítása 2018. December 05. 11:14 hogy az előzetes koncepcióban szereplő bruttó 1,8 milliárd forint helyett nettó (áfa nélkül) 2 milliárd 718 millióba kerülne a felújítás.

Hamarosan teljesen tönkremegy a kastély.
Mészáros D. Zsolt

Így abbamaradt a tervezés is, és az előkészítésre kapott 94,5 millióból megmaradt a már említett 76,5 millió forint. Némi egyeztetés után sikerült megegyezni a kormánnyal abban, hogy ezt a pénzt az önkormányzat a kastély állagmegóvására költheti. Máma már nem rohad tovább - Ilyen állapotban van most a szombathelyi Gothard-kastély 2021. May 26. 19:00

De aztán az is kiderült, hogy az állagmegóvás is drágább, mint amennyi pénz van rá. Tavaly decemberben úgy tűnt, így nem lehet nekiállni A szombathelyi önkormányzat fut még egy kört a Gothard-kastély megmentéséért 2021. December 19. 19:23 a munkának, és vissza kell fizetni a 76,5 milliót. De aztán a közgyűlés úgy döntött, futnak még egy kört, Mégiscsak megmenthető a szombathelyi Gothard-kastély? 2022. January 26. 14:49 ugyanis, ha elmarad az állagmegóvás, akkor valószínű, hogy a kastély már nem lesz megmenthető.

Március végére aztán megjött a Miniszterelnökség válasza, engedélyezték, hogy a pénzt a legszükségesebb munkákra költsék el. Így most elindul a tervezése ennek a munkának, ami tulajdonképpen a gombamentesítést és a beázások megszüntetését jelenti.

Hogy jön ide a Romkert?

A Romkert felújítása a Szent Márton Tervben volt benne, ott a munka első része befejeződött. A harmadikat viszont már 2018 végén törölték Nem folytatják a szombathelyi Romkert fejlesztését, inkább utakat újítanának fel a pénzből 2018. December 03. 12:00 az egyházmegye tiltakozása miatt. Ez lett volna a sok vitát kiváltó épület, Egy igazi üvegpalotát építenek a szombathelyi Romkert fölé 2017. May 12. 18:00 amiben a római mozaikot és több más leletet elhelyeztek volna.

Ilyen lett volna az épület, ami végül nem épült meg.

A felújítás leállítása annyi pozitívumot hozott, hogy megmaradt 200 millió forint állami támogatás. Az önkormányzat tájékoztatást kért a Miniszterelnökségtől, hogy ezt a pénzt más célra fel lehet-e használni. A válasz szerint először vissza kell fizetni az államnak, el kell számolni a támogatás többi, felhasznált részéről. Majd kérelmet kell benyújtani a pénz más célú felhasználásáról.

A közgyűlési anyagból kiderül, hogy a pénzt visszautalták, az elszámolást benyújtották, most várják a Miniszterelnökség reakcióját. Ha lehetőséget kap az önkormányzat, akkor vagy a Gothard-kastély további állagmegóvására vagy a Sárdi-ér utcai SZOVA-telephely folytatására használják fel ezt a 200 millió forintot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet