Újabb egykori balatoni gyermeküdülőt és tábort ad el a magyar állam

Hasonlóan a balatonberényi gyermeküdülőhöz, ami évtizedekig a Vas megyei gyerekek nyaralóhelye volt.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus aukciós rendszerében Balatonedericsen a 078-as helyrajzi szám alatti állami tulajdonú, kiemelt térségben elhelyezkedő ingatlant szeptember 30-án hirdették meg árverésre, közel 180 milliós kikiáltási áron - írja az Építészfórum.

Az egykori tábor és üdülő Veszprém és Zala megye határán, a település központjától délre, annak külterületén, a Balatontól 300 méterre található, környezetében mezőgazdasági- és üdülőingatlanok, strand és a helyi kemping fekszik. Összesen 15, felújításra szoruló épület van rajta, amelyek a 2012-ig itt működő Gyermek és Ifjúsági Táborhoz tartoztak - írják.

A főépületben 32 fő számára volt hely 3-4-5 ágyas szobákban, a fürdőszobás faházakban 68 főt szállásolhattak el 2-4 ágyas szobákban. A terület nagyságánál fogva, és a rendelkezésre álló vizesblokkoknak köszönhetően további sátorozási lehetőség is biztosítható volt a táborban.

A történet hasonlít a volt balatonberényi gyermeküdülő sorsára

A balatonberényi gyermeküdülő évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdonában volt, és a vasi gyerekek kedvezményes üdültetésére használták. A Fidesz-kormány 2012-ben kitört államosítási és központosítási lázában a megyei önkormányzatokat kiüresítették, vagyonukat államosították. Erre a sorsra jutott a sok szombathelyi és Vas megyei gyerekkori emlékeiben szereplő berényi üdülő is.

A volt balatonberényi gyermeküdülő idén márciusban
Czimbuli Zsolt

A kormány központosította a gyermeküdültetést is, és ezt a feladatot az Erzsébet-programra bízta, amit a Nemzeti Üdülési Alapítvány (NÜA) működtetett. A következő három évben az üdülő tényleg működött, Mégis működik a balatonberényi gyermeküdülő 2012. June 21. 12:01 nyaraltak ott gyerekek, akiket az alapítvány utalt be. 2016-ban viszont már nem szerepelt Megint új gazdája lesz a balatonberényi gyermeküdülőnek, ahol egykor a vasi diákok nyaraltak 2016. March 23. 08:02 az Erzsébet-táborok között a berényi üdülő.

A volt berényi üdülőt egyébként háromszor próbálta megszerezni Háromszor próbálta megszerezni a volt balatonberényi gyermeküdülőt a szombathelyi önkormányzat 2021. June 21. 07:18 a szombathelyi önkormányzat, hiába.

A volt gyermeküdülő egy ideig Erzsébet-táborként működött, aztán az állam árverésre bocsátotta. Tavaly májusban vette meg Új tulajdonosa van a balatonberényi gyermeküdülőnek 2021. May 27. 14:14 a debreceni Aranypart Ingatlanfejlesztő Alap, amelynek kezelője az off-shore hátterű Divinius Befektetési Zrt. A 16 ezer négyzetméteres ingatlanért 527 millió 760 ezer forintot fizettek, ami azt jelenti, hogy a kikiáltási áron szerezték meg.

Maga az árverés 528 millió forintért hirdette meg az állam a volt balatonberényi gyermeküdülőt 2021. May 11. 15:45 egyébként érdekes körülmények között zajlott, hiszen a meghirdetés után két nappal lehetett megnézni az ingatlant, erre a pályázóknak összesen fél órát adtak. Egy helyszíni beszámoló szerint a NER emberei köröztek A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött 2021. May 14. 18:17 a volt gyermeküdülő felett, akik sofőrös Audival érkeztek, a kötelező regisztrációt is kihagyták és gyorsan távoztak.

Az e-árverés egy hétig tartott, hat napon át senki sem jelentkezett, majd az utolsó nap este egyetlen ajánlat futott be, majd a licitet 15 perc múlva lezárták. Azt, hogy ki vette meg az ingatlant, a földhivatali bejegyzésből tudtuk meg. Offshore cég vette meg a volt balatonberényi gyermeküdülőt 2021. September 03. 11:02

Egy volt MÁV-üdülőt is eladnak

Az Építészfórum egyébként arról is ír, hogy a MÁV FKG Kft. üdülőjeként ismert szántódi ingatlant is meghirdették az árverésen. A több mint 2200 négyzetméternyi ingatlanért közel 165 millió forintot kérnek.

Az állami tulajdonú ingatlan korábban a MÁV Zrt. vagyonkezelésében állt, amely 2012 márciusában kötött határozatlan idejű bérleti szerződést a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft.-vel. A vagyonkezelői jogokat 2015 óta az MNV Zrt. gyakorolja, értékesítés esetén a bérleti szerződést átadják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet