Van olyan, hogy egyszer csak megunja az ember a Király utcát. Több mint tíz éve gyalogolok reggel a Batthyány tér mellől a Pelikán park mellé, otthonról irodába, délután vissza.
Néha egy kis kitérő a Fő tér és a Rákóczi utca felé, és ennyi. Tíz év az 2400 munkanap, jó, vegyünk le belőle valamennyit, akkor is mintegy négyezerszer gyalogoltam végig a Király utcán.
És akkor felfedeztem a Gyöngyösparti sétányt. A Gyöngyös-patak Gayer-park melletti szakaszára négy éve már rácsodálkoztam 
Szőllősi sétány: A nyugalom szigete a szombathelyi belvárostól pár lépésre 2020. April 02. 19:27 , nem is értem, miért tartott ennyi ideig, hogy a másik irányt is kipróbáljam.
A Borostyánkő mellett, a patak Fő tér felőli oldalán kanyarodom rá a sétányra, ennél kijjebb nagy kerülő lenne. Rózsabokor piroslik a virágágyásban, a patak hídjáról olyan a meder, mint amit egy dél-amerikai expedíción láthatnánk az esőerdőben.
Persze, tudom, hogy vannak, akik szerint ez az egész gaz, és le kellene nyírni, szerintem viszont ilyen a természet. Nekem tetszik.
A sétánytól jobbra a patak, balra társasházak, elgondolkodom, milyen lehet itt lakni, és az erkélyről a patakot látni, miközben a Fő tér egy-két percnyire van gyalog. Reggel fél nyolc körül kevesen járnak erre, néha egy biciklis a párhuzamos kerékpárúton, páran munkába sietnek, mint én is, és van néhány kutyasétáltató.
Nyugalom van, pedig ez a reggeli csúcsforgalom ideje, ilyenkor bedugulnak a belvárosi utcák, a gyalogosok sietnek, és mindenki ideges vagy annak látszik.
Itt autókat csak a patak túloldalán álló fák között látni a nagy parkolóban, vagy akkor, amikor át kell menni először a Kisfaludy, majd a Széll Kálmán utcán.
A Kisfaludy utca után a Gyöngyösparti sétányból Dr. Pável Ágoston sétány lesz, de ugyanúgy a Gyöngyös-patak mellett halad tovább. A névváltás után legelőször a Savaria Múzeum épülete kacsintgat a fák közül, arrébb egy kis híd is vezet a múzeumparkba. Rá kell csodálkoznom a platánokra, időtlen fák ezek, belegondolok, hogy akkor is itt fognak állni - remélhetőleg sokáig -, amikor én már nem járok erre.
A Széll Kálmán utca után változik az épületek jellege, a patak túloldalán a régi Szombathely bukkan fel előtte, ezek a házak és terek külön is megérdemelnek majd egy sétát.
Itt már dúsabb a sövény, megjelenik a szomorúfűz is, és észre sem veszem, hogy közben mintegy 500 métert gyalogoltam. A Szelestey utcán elnézek a vasútállomás felé, és eszembe jut: régen ültem vonaton, lehet, hogy egyik reggel arrafelé kellene vennem az irányt, és elutazni az ország másik felére.
A sétánynak ezt a szakaszát nem mindig használom, most igen, kanyarodik balra az út, a kerítés mögött a MÁV oktatóépületének udvara. A másik oldalon megint a dús növényzet, arrébb egy régi ház, azt sem nagyon látni az utcáról.
Hamarosan azonban búcsút kell intenem a sétánynak, jobbra fordulok, az iroda irányába, a patak viszont az MSH és a Pelikán-park mellett, ki a Markusovszky utca felé.
A fizika, persze, nem csal, így is ugyanazt a távolságot teszem meg, mint a Király utcán át, és noha sokkal rövidebbnek érzem, ugyanannyi idő alatt. De nem mindegy, milyen környezetben, és ebben jó teljesít a Gyöngyös-patak menti sétány.
A képekre kattintva galéria nyílik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
