Mindjárt szembesülnek a szombathelyi képviselők az országgyűlési választások eredményével

Ma dönt a közgyűlés a cégvezetők béremeléséről, a volt strand területéről, a Göncz Árpád térről.

Hamarosan kezdődik a szombathelyi közgyűlés április végi ülése. Ami azért is érdekes, mert az április 3-i országgyűlési választások után ez az első közgyűlés, így ennek a hivatalos beszámolójával kezdenek.

Valószínű, hogy lesz némi vita, hiszen Hende Csaba újraválasztott országgyűlési képviselő kijelentette, Hende Csaba készen áll a munkára és a kihívásokra 2022. April 13. 15:05 új többség alakult ki a városban, és az önkormányzati ciklusból hátrelévő két és fél évet amolyan átmeneti időszakként értelmezte addig, amíg visszaveszik Szombathely irányítását.

Mészáros D. Zsolt

Ezek a jelszavak aztán biztosan megszólalásra kényszerítik a fideszes képviselőket, ami majd a városvezető oldalt, és így tovább. Kíváncsiak leszünk, mit hoznak ki a helyzetből városanyáink és városatyáink.

Persze, lesz érdemi munka is, ezekről már írtunk. Emlékeztetőül:

Írtunk az önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek béremeléséről, Átlagosan 30 százalékkal emelik a szombathelyi önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek bérét 2022. April 22. 12:04 hogy az önkormányzat 15 milliárd forint támogatást kér 15 milliárd forint állami támogatást kér az államtól a szombathelyi önkormányzat 2022. April 25. 07:11 a kormánytól útfelújításokra. Hogy eldől, lesz-e Göncz Árpád tér Beleegyeztek az örökösök, lehet Göncz Árpád tér Szombathelyen 2022. April 24. 07:23 Szombathelyen, és talán az is kiderül, mi lesz a volt városi strand parkolóival. A szombathelyi önkormányzat megépíti a kórházzal szemközti parkolókat, de... 2022. April 25. 15:32 És az is, hogy lesz-e lengyel testvérvárosa A szombathelyi önkormányzat megépíti a kórházzal szemközti parkolókat, de... 2022. April 25. 15:32 Szombathelynek.

A közgyűlés 9 órakor kezdődik, itt élőben Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről June 18. 08:47 nézheti majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet