Mit keres egy kötőtű az űrben?

A NASA összeállt az Amerikai Fizikai Társasággal, hogy néhány érdekes kísérletet bonyolítson le - 360 kilométerre a Föld nevű bolygótól.

Ugye mindenki emlékszik azokra a jó öreg általános iskolai kísérletekre a fizikaórákon, amikor a rugós erőmérőnek már csak a látványától is álomba szenderültünk? Pedig ma, amikor az ingerek már minden irányból csapódnak, tombolnak a közösségi oldalak meg a hülye videók, alighanem még nehezebb fenntartani az egyszeri diák figyelmét. Tudhatta ezt az Amerikai Fizikai Társaság is, amikor úgy döntött: meg kéne próbálni egy másik megközelítést.

A Science Off The Sphere sorozatban Dr. Don Pettit vegyész és asztronauta a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végez kísérleteket, majd a végeredményt videó formájában leküldi a Földre. Az első már el is készült:

A tudós így kezdi a videó narrációját:

Oké, szóval amit láttok, az egy kötőtű. Több is van belőle a legénység birtokában, na nem mintha sok időnk lenne kötögetni itt fent, de van pár dolog, amire jók.

Ezután nekiesik egy papírral, hogy megdörzsölgesse a műanyag kötőtűt, majd egy fecskendőből vizet spriccel köré.

Mint a legyek egy rúd szalámi körül

Az eredmény pont olyan káprázatos, amilyet mindig is vártunk egy fizikaórától: a vízcsepp úgy viselkedik, mint egy szatellit, ami egy henger alakú bolygó körül kezd keringeni. Mindez azonban nem valamiféle gravitáció, hanem a kötőtű elektrosztatikus töltöttsége miatt van. A vízcsepp a sebessége miatt nem tapad le azonnal, és eredményezi ezt a pompás jelenséget.

Pettit aztán kipróbálja mindezt egy sokkal erősebb elektromos mezőt produkálni képes teflon kötőtűvel is, és közben elmagyarázza az analógiát a Föld körül keringő műholdakkal - Öveges Professzor is megkönnyezné, ha ezt láthatná. Kíváncsian várjuk, mit talál ki a kutató a következő körben!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű