Most már hivatalos papír is van arról, hogy nem épül meg sem a szombathelyi elkerülő, sem a kőszegi négysávos út

Ezzel valószínűleg végleg pont kerül a hetek óta húzódó ügyre.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője intézett írásbeli kérdést Lázár János miniszterhez, hogy a minisztérium 2022. májusa és 2023. június 6. között mely beruházásokat függesztett fel.

A miniszter válasza szerint a felfüggesztett beruházások között van a szombathelyi elkerülő út és a Szombathely-Kőszeg közötti gyorsforgalmi út is. A válasz írásban megjelent a parlament.hu honlapon, tehát hivatalosnak és véglegesnek tekinthető.

Hetek óta húzódik az ügy, amely kapcsán Hende Csaba szavahihetősége is szóba került. Épp ma A nyomozó ügyészségre került a DK Hende elleni feljelentése 2023. June 07. 11:50 írtuk, hogy a Demokratikus Koalíció két héttel ezelőtt jelentette be, hogy feljelentést tesz Hende Csaba ellen.

Szuhai Viktor, a DK szombathelyi választókerületi elnöke, városi képviselő, tanácsnok egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Hende Csaba a 2022-es országgyűlési választások előtt folyamatosan az elkerülő út megépítésével kampányolt. Ezzel elhitette a választópolgárokkal, hogy elintézte a kormánynál, hogy megépüljön a szombathelyi elkerülő hiányzó szakasza.

Hende a DK lépését "csacsi feljelentésnek" nevezte Hende Csaba: Tegnap is egyeztettem a szombathelyi északkeleti elkerülő megépítéséről 2023. May 26. 11:05 és megismételte korábbi kijelentését, hogy a kormány elkötelezett az elkerülő megépítése iránt, hozzátette, éppen előző nap tárgyalt erről az illetékes államtitkárral.

Mindezt a mai hír fényében nem kommentálnánk. Az előzmények szerint még tavaly nyáron döntött úgy a kormány A kormány törölte a szombathelyi északkeleti elkerülő és a kőszegi gyorsforgalmi megépítését is 2023. May 15. 07:00 , hogy sok állami és néhány önkormányzati beruházást felfüggeszt. Az akkor összeállított listáról van szó, amit itt lehet megnézni.

Május 12-én, pénteken éjszaka aztán megjelent egy kormányrendelet, ami a tavaly felfüggesztett beruházások végleges törlését A kormány törölte a szombathelyi északkeleti elkerülő és a kőszegi gyorsforgalmi megépítését is 2023. May 15. 07:00 írta elő.

Kőszegen azonnal aláírásgyűjtés indult Aláírásgyűjtés indult a kőszegi gyorsforgalmi út megépítéséért 2023. May 15. 17:41 az gyorsforgalmi út megépítéséért, Hende Csaba azonnal kijelentette Hende Csaba szerint a kormány elkötelezett a vasi útépítések mellett, pedig közben törölték azokat 2023. May 16. 11:00 , hogy a kormány elkötelezett a vasi útépítések mellett.

A törlésre ítélt beruházások között van A kormány törölte a szombathelyi északkeleti elkerülő és a kőszegi gyorsforgalmi megépítését is 2023. May 15. 07:00 a kőszegi gyorsforgalmi és a szombathelyi északkeleti elkerülő is. Hende Csaba országgyűlési képviselő viszont a Facebookon azt írta Hende Csaba szerint a kormány elkötelezett a vasi útépítések mellett, pedig közben törölték azokat 2023. May 16. 11:00 , hogy a kormány elkötelezett a vasi útépítések mellett.

Lázár idézett válaszából azonban egészen más derül ki, ahogyan írtuk. Az Összefogás Kőszegért Egyesület Facebook-oldalán "siratja el" az utat: "Ezt a csatát is elvesztette Kőszeg! Most sem épül meg az új út Szombathelyig!"

Czeglédy Csaba, szombathelyi képviselő szintén Facebook-oldalán vonja le a következtetést: "Itt a bizonyíték, hogy Hende Csaba hazudott a szombathelyieknek!"

Mi régebben Hende Csaba: Tegnap is egyeztettem a szombathelyi északkeleti elkerülő megépítéséről 2023. May 26. 11:05 ezt írtuk: egyébként előbb-utóbb kiderül, hogy kinek van igaza. Az lesz a bizonyíték, hogy a közeljövőben megépül-e a szombathelyi északkeleti elkerülő.

Most kiderült: nem fog.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság