Olvasónk jelenti: Eltelt két hónap, de nem javult a helyzet a levéltári belsőnél

Bíztunk benne, hogy a levéltári belső történetének utolsó epizódját írtuk november közepén, de most itt a folytatás: semmi sem változott.

Talán még emlékeznek arra az olvasói levélre, ami elég nagy lavinát indított el novemberben. Balázs nevű olvasónk ugyanis arról számolt be, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak a Fő tér közelében lévő levéltári belsőben. Mi is kimentünk és saját szemünkkel is láttuk, hogy egymás hegyén-hátán parkolnak az autók és a vaskerítéssel szigorúan elzárt területen kívül egymásra hajigált szemeteszsákok pihennek, némelyik pedig még ki is van lyukadva.

Kérdéseinket a közterület-felügyeletnek és a Szovának is elküldtük, mert bár talán kissé felületesen, de úgy gondoltuk, hogy a parkolás és a szemét náluk fut össze. De mint kiderült, ez nem így van, ezért a Szomhulltól is kaptunk egy – meglehetősen savazós stílusú – közleményt, amit ide kattintva olvashatnak el.

Aztán a Szova is küldött egy rövid közleményt, majd olvasónk is adott helyzetjelentést. A nagy mizéria közben pedig kiderült, hogy a közterület-felügyelet hamar válaszolt kérdéseinkre, de e-mailjük eltűnt az éterben – vagyis a rendszerünkben. Válaszukból kiderül, hogy a helytelenül parkolókat csak tettenéréskor büntethetik meg.

Íme, olvasónk mostani levele és képei:

Tisztelt Nyugat.hu!

Korábbi levelem hatására a közterületfelügyelet hamar történt reagálása alapján azt hittem megoldódnak a hely sajátos problémái, parkolás szemétkérdés. Mai nappal sajnos ismételten a nyilvánossag "erejét" szeretnem kérni. Ami itt a Fő tér mögött uralkodik az több mint elkeserítő és gusztustalan. Tanúskodik mind az emberi igénytelenségről valamint a város vezetésének alakalmatlanságáról. Mint kutyás ember naponta a belvárosban sétalva hasonló állapotok uralkodnak sok helyen, bár hozzáteszem ez nem csak a városvezetés hibája, hanem saját környezetünkkel szemben tanúsított magatartásunk eredménye is.

Térjünk vissza a Levéltárnál uralkodó állapotokra, fényképek mellékelve:

1. Továbbra is kérdés a jogosulatlan rakodási területen való ingyenes parkolás, milyen alapon parkol a környeken dolgozó egy fecnit kinthagyva a szélvédő mögött árúszállításra hivatkozva? Tényleges árúszállító nem tud leparkolni, mást korlátoz, esetlegesen károkat okoz más autójában. Javaslatom a műanyag óra kötelező használatát vagy a teljes terület fizetős övezetté minősítését.

Olvasó

2. A szelektív hulladékgyűjtő körül és a hulladéktárolók körül uralkodó helyzet gyomorforgató és gusztustalan, környezetszennyezési és egészségügyi kockázatokról ne is beszéljünk. -mindez a belvárosban a Fő téren. Naponta tapasztalom hogy a köztisztaságért felelős személy (narancssárga ruhában) tudomást sem véve róla sétál el a szemétkupacok mellett. Javaslatom térfigyelő kamera felszerelése, és a környék vendéglátó helyeinek, hulladékkezelesének kérdésének megoldását, mivel szemmel láthatóan vendéglátó helyről szarmazó hulladék kerül lerakásra.

Olvasó
Olvasó

Sajnálatos tény, az uralkodó szélírány csak szetteríti a szemétkupacok tartalmát.

Szeretném megkérni az illetékes szervek eljárását és a tisztelt képviselőtestület tagjait, ne csak az újonnan épült városrészek átadása mellett pózoljanak, nagyobb elismerést kapnának ha a rájuk bízott körzet környezetének rendbentartásában jeleskednének. Azt gondolom mindenki megelégedését szolgálnák ha így lenne. Az ehhez szükséges erőforrás az Ő kezükben van, ideje lenne meghallani a lakók mindennapi problémáit, megoldani, képviselni a panaszokat, gondokat.

Így lehet előbb születik egy élhető Szombathely....

Üdvözlettel:
Balázs

Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kaotikus parkolás és gusztustalan szeméthegyek a Fő tér mellett

Maradjunk annyiban, hogy a levéltári belső sem mutat túlzottan rendezett állapotokat.

Reagált a Szomhull a levéltári szemétkupaccal kapcsolatos kérdésünkre

Úgy tűnik, kicsit mérges ránk a cég, de ők legalább válaszoltak.

A Szova a levéltári belső parkolási káoszáról

És új olvasói fotót is kaptunk.

A szombathelyi közterület-felügyelet rendet vág?

Bízunk benne, hogy a levéltári belső folytatásos történetének ez az utolsó epizódja.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem