Summer Jamboree hatodszor – Az esővel is meg kellett küzdeni

Szombaton a kánikula, vasárnap az eső tette még izgalmasabbá Szombathely nyári ügyesség- és erőpróbáló versenyét. Az idén is több százan voltak a Tófürdőn megrendezett programon.

Úgy látszik, esőisten csak félig könyörült meg a Jamboree szervezőin, és résztvevőin. Júniusban éppen a rossz idő miatt halasztották el a versenyt, az új időpontban pedig csak egy napra sütött ki a nap.

Jó kétszáz nevezést dokumentáltak a szervezők szombat délelőtt, a kánikula ellenére kitűnő hangulatban és kitűnő eredményekkel zajlottak a strandröplabda, kosárlabda, lábtenisz, foci, tollaslabda versenyek. Délután aztán a bemutatók kötélhúzásé volt a főszerep, aztán – új programként – jött a szkanderverseny, ahol a nézelődők szembesülhettek vele, nem is olyan egyszerű dolog mindez.

Kötélhúzás - Fotó: Vaskarika.hu

Vasárnap aztán eleredt az eső, a felázott pálya miatt elmaradt a a streetball vegyes csapatainak összecsapása, a lábteniszezők versenyét így a Városligetbe vitték el, és sikerült lebonyolítani a trandpetanque és a strandröplabda versenyeket is.

Dr. Szendrő-Németh Tamás főszervező mindezek mellett elégedett volt, főleg azért, mert nem csak a versenyzők, de a nézők is sokan voltak voltak. Elmondta, az idén is a strandröplabda volt a legnépszerűbb versenyszám, 12 férfi, 8 női és 5 vegyes csapat nevezett.

Az erős emberek sportja - Fotó: Vaskarika.hu

A 2009-es Summer Jamboree eredményei:

Megyei Strandröplabda Bajnokság

Férfi páros

1. SZAKIK Király László, Szakály János
2. NOVOSPORT Bárdics Gergely Kőszegfalvi Dávid
3. ISTENEK Dr. Szendrő-Németh Tamás, Borsodi Gábor

Női páros

1. HUBA Bíró Barbara, Molnár Zsófia
2. KITTI RÉKA Mészáros Réka Szanyi Kitti
3. KIRÁLYLÁNYOK Király Rebeka, Király Barbara

Vegyes

1. ISTENEK dr. Szendrő-Németh Tamás, Borsodi Gábor Szanyi Kitti, Kiss Brigitta
2. KIRÁLYOK Király László, Király Rebeka, Király Barbara, Szakály János
3. ITTUNK TEGNAP ESTE Gőczi Roland, Németh Zoltán, Czeglédy Hajnalka, Devecseri Petra

Petanque esőben a Summer Jamboree-n
Petanque esőben a Summer Jamboree-n
Tánczos Mihály

Megyei Strandkosárlabda Bajnokság

Férfi

1. Csak a „H” Imre
2. Szűz apukák
3. MaLYomparádé

Női

1. Na, mi legyen?
2. 170 mély

Megyei Strandlábtenisz Bajnokság

Páros

1. Palkó Árpád, Kiss Csaba
2. Csercsics Tamás Csercsics Imre
3. Németh Attila Süle László

Egyéni

1. Pilhoffer Béla
2. Kovács Jenő
3. Kiss Csaba

Megyei Strandfoci bajnokság

1. LÁBOCS
2. CINDER ÉS BARÁTAI
3. TÓFÜRDŐ

Megyei Strandtollaslabda Bajnokság

Férfi egyéni

1. Kis-Király Ervin
2. Takács Zoltán
3. Neizer Péter

Női egyéni

1. Kapui Mónika
2. dr. Kis-Király Ervinné
3. Vedres Beda

Vegyespáros

1. dr. Kis-Király Ervinné - Kis-Király Ervin
2. Kapui Mónika - Takács Zoltán
3. Kis-Király Kinga - Neizer Péter

Strandpetanque Bajnokság

Duplette

1. Havasi József – Pálmai Bence
2. Szöllősi Tímea – Balogh Tamás
3. Bucsek Roland – Hegyi András

Közelítő verseny

1. Balogh Tamás
2. Hegyi András
3. Péntek Ferenc

Kötélhúzó bajnokság

1. A SOLTI BIKÁK
2. SZOMBATHELY VÁROS TŰZOLTÓSÁGA
3. ROM-BUSZ

Xitness Szakander Kupa

1. Farkas János
2. Farkas Mihály
3. Molnár Tamás

További képeket a Vaskarika.hu képgalériájában talál, kattintson ide.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Summer Jamboree - Feszülő izmok a Tófürdőn

A sötét fellegek sem tudták elriasztani a csapatokat, akik kötelet ragadtak és igyekeztek átvonszolni az ellenfelet saját térfelükre. Igaz, a rendőrök csapatát például átalakította a budapesti melegfelvonulás biztosítása...

Summer Jamboree a szombathelyi Tófürdőn

A streetball pályán összecsapás zajlott, a szombathelyi Fidesz és a Pro Savaria politikusai szórták a kosarakat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű